Bízd a szerver üzemeltetését profikra!
Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokatHa valaki saját szerverben gondolkodik, az bizonyára tudja jól, hogy nem elegendő megvásárolni a vasat. Gondoskodni kell az üzemeltetéséről is, ami bizony nem egyszemélyes feladat. Lényegében egy kisebb csapatot kell toborozni erre a feladatra, és persze az sem mindegy, hogy kik alkotják azt a bizonyos csapatot.
Tapasztalt, megbízható rendszergazdákra van szükség. Őket megtalálni sem könnyű, de még ha sikerül is, fejtörést okozhat a borsos fizetési igények kigazdálkodása. Ezzel szemben, ha a szerverüzemeltetést a RackForestre bízod, akkor nem kell kitűnő szakemberek után kutatnod, foglalkozhatsz az üzlettel. A többit megoldják a profik, akiknek ez a szakmájuk és megvan hozzá minden tapasztalatuk.
Ezek a fő érvek a feladat kiszervezése mellett
Egy alkalmazott bármikor megbetegedhet, felmondhat, vagy csak egyszerűen szeretne kivenni egy-két hét szabadságot. Ez komoly fejtörést okozhat egy olyan cég számára, amelyiknek csak egy vagy két rendszergazdája van. Senkitől sem lehet ugyanis azt elvárni, hogy az év 365 napján, 0-24-ig ügyeletben legyen, és azonnal ugorjon, ha valami probléma támad.
Ha viszont egy szolgáltatót bízol meg a szerver üzemeltetésével, akkor soha nem kell a fentiek miatt aggódnod. Ha valóban professzionális cégnél fizetsz elő, akkor biztos lehetsz abban, hogy mindig el fogod érni őket, legyen akár este, hétvége vagy ünnepnap. Amiatt sem kell aggódnod, hogy vajon kellően gyorsan fognak-e megoldást találni a hiba elhárítására.
A RackForest például azonnal megkezdi a hibaelhárítást, és csereszervert is tudnak biztosítani adott esetben. További jó hír, hogy ezért nem is kell külön fizetni.
A szerverüzemeltetés havi díja nem pocsékba megy
A szerver üzemeltetésről tudni kell, hogy egy komplett szolgáltatás. Amennyiben ugyanis csereszerverre volna szükség valamilyen váratlan okból kifolyólag, azt tartalmazza a szerverbérlet havi díja. Kijelenthető tehát, hogy sokkal kalkulálhatóbbak lesznek a havi költségek, ha profi céget bízol meg a dologgal.
Az is nagy könnyebbséget jelenthet egy cégvezető számára, hogy nem kell sakkozni az alkalmazottak beosztásával. Ráadásul egy szolgáltató biztosan nem fog év közben “fizetésemelést” kérni. A szerződés szerinti díjat kell mindig kifizetni, és ezenfelül nincs semmilyen váratlan költség.
Emelt szintű szervermonitorozás is kérhető
Amennyiben olyan vállalkozásod van, amelyik életében minden perc számít, akkor érdemes emelt szintű szervermonitorozást igényelni. Ez a szolgáltatás a RackForestnél naigos alapú monitorozást takar. Keretein belül tetszőleges számú port aktív figyelésére van lehetőség.
Az egyedi ellenőrző scriptek hatékonyan teszik a dolgukat. A szerverfunkciók esetleges leállásáról korlátlan számú e-mail értesítés kérhető, sőt, akár SMS értesítést is lehet igényelni ezekről.
- 2026.09.09Fókuszban a ,,hard HR” – ingyenes, kétrészes webinár A HR döntések ma már nem választhatók el a jogi, adózási, pénzügyi és bérszámfejtési szempontoktól. A Niveus adózási, jogi és payroll szakértői ingyenes, kétrészes webinár keretében, a munkavállalói életciklus mentén mutatják be a legfontosabb „hard HR” összefüggéseket, tipikus hibákat és gyakorlati megoldásokat. A program a bértranszparencia irányelv gyakorlati hatásaira is kitér.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.11Kockázatmenedzsment képzés A kockázatmenedzsment rendszer működésének és elemeinek áttekintése az ISO 9001 szabvánnyal összhangban. A központi kockázatirányítás rendszerének áttekintése, amely egységesen összefogja és integrálja a különböző jellegű szakterületi kockázatok kezelését.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.17Vezetői képzés - Készségfejlesztés modul (A) Képzésünkkel a résztvevők vezetői tudásának és készségeinek fejlesztésére, valamint a szervezetekben használt irányítási, problémamegoldási, és hatékonyságnövelési témakörökre fókuszálunk.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Élménnyel eredmény? Earlybird jegyek június 30-ig! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek

Főszerepet kapott az AI-színésznő – új korszak kezdődik a kreatív szakmákban?