"Biztos előmenetelt kínál a közigazgatás"
Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokatRétvári Bence, a közigazgatási tárca parlamenti államtitkára szerint azért jó a közigazgatásban dolgozni, mert biztos előmenetellel, kiszámítható bértáblával jutalmazzák a tudást és a munkavállalói hűséget.
Rétvári Bence, a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium (KIM) budapesti nyílt napján azt mondta: a közigazgatásban a polgárokat szolgálva egy ország és egy nemzet érdekében lehet munkát végezni, és mindenki sokféle területen próbálhatja ki magát.
"A főnököd maga az állam", ez nem csak egyfajta munka, elhivatottságot is tükröz - fogalmazott a kereszténydemokrata államtitkár.
Rétvári Bence a továbbképzési lehetőségek mellett szólt a Magyar Közigazgatási Ösztöndíjprogramról is, amitől azt várják, hogy a magyar közigazgatás versenyképesebbé váljon. Február elsejétől a program keretében közel háromszáz fiatal próbálhatja ki magát a közigazgatásban. A már diplomát szerzett ösztöndíjasokat mentorok segítik, s biztosítják a fiatalok szakmai integrációját.
A parlamenti államtitkár ismertetve a kormány jogalkotási tevékenységét és a törvényalkotás menetét beszélt még arról is, hogy a minisztériumokban jelenleg hatezerhatszázan dolgoznak, míg a háttérintézményekben összesen mintegy hatvanezren.
A közigazgatásban dolgozók átlagéletkora 43 év, a középkorúak (41-50 évesek) részaránya folyamatosan csökken. A 2007 és 2013 között nyugállományba vonulók létszáma előreláthatólag negyven százalékkal nő, az ő helyükre folyamatosan fiatal munkavállalókat szeretnének felvenni - mutatott rá az államtitkár.
Rétvári Bence kiemelte: a kormány elkötelezett a közigazgatás megújításában. Az államtitkár az átalakításokat az eljárásrendet egyszerűsítő és hatékonyságorientált változtatásként jellemezte.
A KIM-ben a tavaly őszi kormányzati karrierexpó folytatásaként tartottak szombaton nyílt napot, amelyen az érdeklődők a minisztériumi vezetők kíséretében megismerkedhettek a tárca épületével, az ott folyó munkával. A tárca sajtóirodájának közleménye szerint több mint hatszáz fiatal kereste fel a minisztériumot.

- 2026.09.09Fókuszban a ,,hard HR” – ingyenes, kétrészes webinár A HR döntések ma már nem választhatók el a jogi, adózási, pénzügyi és bérszámfejtési szempontoktól. A Niveus adózási, jogi és payroll szakértői ingyenes, kétrészes webinár keretében, a munkavállalói életciklus mentén mutatják be a legfontosabb „hard HR” összefüggéseket, tipikus hibákat és gyakorlati megoldásokat. A program a bértranszparencia irányelv gyakorlati hatásaira is kitér.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.11Kockázatmenedzsment képzés A kockázatmenedzsment rendszer működésének és elemeinek áttekintése az ISO 9001 szabvánnyal összhangban. A központi kockázatirányítás rendszerének áttekintése, amely egységesen összefogja és integrálja a különböző jellegű szakterületi kockázatok kezelését.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.17Vezetői képzés - Készségfejlesztés modul (A) Képzésünkkel a résztvevők vezetői tudásának és készségeinek fejlesztésére, valamint a szervezetekben használt irányítási, problémamegoldási, és hatékonyságnövelési témakörökre fókuszálunk.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Élménnyel eredmény? Earlybird jegyek június 30-ig! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek

Főszerepet kapott az AI-színésznő – új korszak kezdődik a kreatív szakmákban?