Bodó Sándor: Égnek a vonalak a foglalkoztatást ösztönző program miatt

Bodó Sándor foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkár közölte: az országos átlagnál magasabb munkanélküliségi rátával rendelkező régiókban indították el a programot, amelyben a pályázó kkv-k vállalják, hogy legalább 3, legfeljebb 15 fővel növelik a foglalkoztatottak számát.

images

"Égnek a vonalak" az Innovációs és Technológiai Minisztériumban (ITM), olyan sokan érdeklődnek a tárca új, a foglalkoztatás ösztönzésére indított programja iránt - mondta Bodó Sándor. Konkrétan az észak-alföldi, az észak-magyarországi, a dél-dunántúli vagy a dél-alföldi régióban működő vagy újonnan létrehozott telephelyekről van szó.

A programra 12 milliárd forint áll rendelkezésre. A támogatás mértéke két teljes évi bérköltség 70 százaléka kisvállalkozások és 60 százalék a közepes vállalkozások esetén. A vissza nem térítendő támogatás összege minimum 8 millió, maximum 90 millió forint - mondta az államtitkár.

Hozzátette, a támogatásra június 1-ig lehet pályázni, de arra számítanak, hogy a keret néhány hét, vagy hónap alatt kimerül.

MTI
  • 2026.03.18Six Sigma Green Belt képzés A KÉPZÉS CÉLJA: A tréning résztvevői megismerik a TQM-ben, mint menedzsmentrendszerben rejlő lehetőségeket. A tréning résztvevői gyakorlati jártasságra tesznek szert a 6 Sigma módszertan alkalmazásában, és képesek lesznek önállóan 6 Sigma projekteket vezetni a vállalatuknál. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.03.26recruiTECH x HRTECH konferencia A recruiTECH x HRTECH konferencia HR vezetőknek, toborzóknak, toborzási vezetőknek, employer branding és L&D szakembereknek szól, akik a munkaerőpiaci kihívásokra már technológia-alapú, jövőálló megoldásokat keresnek, és hatékonyabb HR működésben gondolkodnak.info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Mikor számítanak szolgálati időnek a felsőfokú tanulmányok a nyugdíj esetében?

Dr. Farkas András nyugdíjszakértő újabb, nyugdíjjal kapcsolatos kérdést válaszolt meg a legújabb hírlevelében. Teljes cikk

Bruttó 500 ezer forint a kecskeméti Mercedes-dolgozók jutalma

A Mercedes-Benz Manufacturing Hungary Kft. ügyvezetése a 2025-ös lezárt üzleti évre vonatkozóan bruttó 500 000 forint összegű eredményrészesedés... Teljes cikk

Futárcégek és nagy forgalmat alkalmazott nélkül bonyolítók - őket figyeli kiemelten a NAV 2026-ban

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal 2026-ban tovább növeli a kockázatelemzésen alapuló, célzott ellenőrzések arányát. A csalárd adózók gyors... Teljes cikk