kapubanner for mobile

Bővíti telephelyét és létszámát is a Büttner Kft.

Csaknem 270 millió forintból - 96 millió forint európai uniós támogatással - bővíti telephelyét Nagyatádon a Büttner Kft. - tájékoztatta a somogyi vállalkozás szerdán az MTI-t.

A 20 évvel ezelőtt alapított gépipari cég telephelybővítését az indokolta, hogy termékeinek jelentős részét külföldön értékesíti, melyek iránt megnőttek a piaci igények. A bonyolult szerszámlapokat készítő kft. az Új Széchenyi Terv Dél-Dunántúli Operatív Programban közzétett kiírásra nyújtotta be pályázatát, amelyet a Regionális Operatív Program Irányító Hatósága támogatásra érdemesnek ítélt.

Az új munkahelyek létesítését is jelentő beruházás keretében - a legkorszerűbb építészeti, energetikai és környezetvédelmi technológiákat alkalmazásával - az év végéig elkészül egy 300 négyzetméter alapterületű, 25 tonnás híddaruval felszerelt marós csarnok, továbbá egy megközelítőleg 1600 négyzetméter alapterületű forgácsoló csarnok. A társaság a közleményben jelezte, hogy az eszközök egy részének beszerzésére további pályázati forrásokat kíván igénybe venni.

A támogatott beruházásnak köszönhetően a Büttner Kft. a jelenlegi 186 dolgozó munkahelyének megtartása mellett 2015 végéig 36 új munkahelyet létesít. Az utánpótlást jelentő szakképzett munkaerőt közös képzéssel a helyi Ady Endre Gimnázium és Szakközépiskolával együttműködve biztosítják.

  • 2026.05.20Pannon HR Konferencia Debrecen Célunk, hogy lehetőséget biztosítsunk a HR-es közösségnek, hogy megvitassák az aktuális kihívásokat, trendeket, valamint hogy szakmai újdonságokkal ismerkedhessenek meg.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.05.21Fókuszban a Hard HR A workshop során a NIVEUS | PAYROLL és a NIVEUS | LEGAL szakértői a munkavállalói életciklus mentén haladva tekintik át a legfontosabb foglalkoztatási helyzeteket, a belépéstől kezdve a foglalkoztatás különböző szakaszain át egészen a kilépésig. Minden egyes ponton kiemelik azokat a kritikus jogi, adózási és bérszámfejtési kérdéseket, amelyek közvetlenül hatnak a HR döntéseire.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Pályázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Létszámbővítés Makón: új dolgozókat keres a Ball gyára

Bővíti munkavállalói létszámát a közelmúltban megvásárolt makói gyáregységében a fenntartható alumíniumcsomagolásokat világszerte gyártó... Teljes cikk

Változik a varázslat: tömeges leépítésre készül a Disney

Az új vezérigazgató érkezése után újabb költségcsökkentési hullám indul a Disney-nél: akár ezer dolgozótól is megválhat a médiavállalat,... Teljes cikk

Újra leáll a Lufthansa: hétfőn és kedden is sztrájkolnak a pilóták

A múlt héten már komoly fennakadásokat okozó sztrájkok után hétfőn és kedden is folytatódik a munkabeszüntetés a Lufthansa-csoportnál: ezúttal a... Teljes cikk