Megjelent: 15 éve

Dr. Demeter Judit, az Egyenlő Bánásmód Hatóság elnöke

Rusznákné dr. Demeter Judit 2005-ben, a hivatal felállításakor került az Egyenlő Bánásmód Hatóság elnöki székébe, hogy a jog erejével lépjen fel a hátrányos helyzetű emberek munkaerő-piaci megtévesztése, elnyomása, diszkriminációja ellen.

Dr. Demeter Judit 1981-ben az Eötvös Lóránd Tudományegyetem Jogtudományi Karán alapozta meg szakmai tudását, amelyről 1986-ban számot is adott jogi szakvizsga keretében, hogy végre mint gyakorló közjogász praktizálhasson.


Hatalmas vezetői tapasztalat



Szakmai életútját 1981-ben kezdte a XI. kerületi Tanács Végrehajtó Bizottságának szabálysértési csoportvezetőjeként, majd 1990-ben, a rendszerváltás eljövetelével az Országgyűlés Hivatalának alkalmazásában az MSZP parlamenti frakciójának jogi és közigazgatási szakértője lett. Két évvel később már az Igazságügyi Minisztérium Parlamenti és Társadalmi Kapcsolatok titkárságának vezetői feladatait látta el, egészen 1996-ig, amikor is a privatizációért felelős tárca nélküli miniszter hivatalának vezetőjévé nevezték ki. Itteni munkáját olyan jól végezte, hogy 1997-ben kitüntették a Magyar Köztársasági Érdemrend Tiszti keresztjével.

1999-2002 között a Főpolgármesteri Hivatalhoz került mint közigazgatási tanácsadó, majd visszatért az Igazságügyi Minisztérium Parlamenti és Társadalmi Kapcsolatokért felelős titkársághoz, hogy főcsoportfőnökként, illetve a miniszteri kabinet vezetőjeként koordinálja a közigazgatási feladatokat. E munkakörök betöltését arra alapozva vállalta el, hogy beosztott köztisztviselőként a közigazgatási hatósági eljárás több területén szerzett már gyakorlatot (birtokvédelem, tartási szerződésekkel kapcsolatos, hagyatéki és szabálysértési ügyintézés), valamint közreműködött a törvényességi ellenőrzési feladatok ellátásában is. E tapasztalatokat a későbbiekben úgy a szakértőként végzett kodifikációs munkában, mint a vezetőként végzett közigazgatási szervező munkában hasznosította.


Büszkeséggel tölti el az EBH-s munkája



Szakmai, talán marandó nyomot hagyó teljesítményének tartja az Igazságügyi Minisztériumban 1994-ben a parlamenti és társadalmi kapcsolatok titkárságának felállítását, a Roma Antidiszkriminációs Ügyfélszolgálati Hálózat működtetését, a jogi segítségnyújtó szolgálat (nép ügyvédje) kiépítését, s természetesen az Egyenlő Bánásmód Hatóság 2005-ös felállítását, munkájának megszervezését, valamint a diszkriminációval kapcsolatos ismeretek széleskörű terjesztését. "Kifejezetten büszke vagyok arra, hogy a hatóság tevékenysége igen rövid idő alatt ismertté vált nemcsak itthon, hanem az Európa Tanács, s az Európai Unió illetékes intézményei, illetve a tagállamok hasonló intézményei körében is, számos diszkriminációt érintő kutatás, jelentéstervezet elkészítésében igénylik a közreműködésünket." - meséli lelkesen Dr. Demeter Judit.

Véleménye szerint a hátrányos megkülönböztetés leküzdése az állami és társadalmi intézményrendszer minden szereplőjének együttműködésével lehet eredményes, az előítéletek felszámolása, a társadalmi szemléletformálás érdekében az EBH nemcsak hatósági eszközökkel lép fel, hanem minden lehetőséget felhasznál a hátrányos helyzetű emberek jogérvényesítési képességének erősítésére. "Az EBH munkatársai évente több száz rendezvényen vesznek részt, adnak számot munkánkról a médiában. Jómagam különböző szakmai, emberi jogi folyóiratokban rendszeresen jelentetek meg tanulmányokat, cikkeket. Vezetőként arra törekszem, hogy az EBH-nál több generáció együtt sikeresen végezzen magas színvonalú munkát, amihez elengedhetetlen az ügyfélközpontúság, az empátia, a szakmai igényesség, a folyamatos önképzés, az önálló gondolkodás, valamint az együttműködés és a közszolgálati etikai szabályainak betartása" - vallja a hatóság elnöke. Mottója, amely a hatóság kiadványain is szerepel, is ezt igyekszik összefoglalni: "A bárhol elkövetett igazságtalanság mindenhol az igazság létét veszélyezteti." (Martin L. King)


Szabadidős tevékenységek



Az EBH elnöke szabadidejében szívesen kertészkedik, vagy merül el a rejtvényfejtésben, különböző újságokban, történelmi és az élővilággal kapcsolatos könyvekben, filmekben. Emellett ha teheti, bátran felfedezi magának a nagyvilágot, bár utazásait mindig igyekszik úgy megválasztani, hogy úti céljai természetes vizek közelében feküdjenek. Szereti továbbá a könnyűzene majdnem minden műfaját, kedvence Elton John, akinek dalszövegeit szerencsére érti, hiszen a német nyelv mellett angolul is középfokon beszél.
  • 2024.04.04Six Sigma Black Belt képzés 9 napos gyakorlatorientált, intenzív képzési program, amely készségszintre fejleszti a résztvevőket a 6 Sigma ismeretek elsajátításában, alapoktól a Green Belt ismereteken át magas szintű hatékonyságjavító projektek megvalósításáig. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.04Az Év Irodája Konferencia & Díjátadó Kíváncsi vagy, hogy kié lesz Az Év Irodája díj, érdekelnek a legmodernebb irodai megoldások, valamint a magyar és nemzetközi piacot meghatározó szakemberek tapasztalatai? Akkor ott a helyed! KIKET FOGUNK DÍJAZNI?info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.23Humán controlling mutatószámok a gyakorlatban A képzés célja: A HR munka modern személetének és mérésének, számításának gyakorlati ismerete. A humán controlling egyes eszközeit konkrét példákon mutatjuk be, a résztvevőkkel közösen értékeljük azok alkalmazását.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Koscsóné Kolkopf Judit, a Józsefvárosi Egyesített Bölcsődék vezetője

„Az Év Felelős Foglalkoztatója 2017” pályázat nyertese a közszféra szervezetei kategóriájában a Józsefvárosi Egyesített Bölcsődék.... Teljes cikk

Arnhoffer András, az Észak-zalai Víz- és Csatornamű Zrt. elnök-vezérigazgatója

„Az Év Felelős Foglalkoztatója 2017” pályázat nyertese, az 51-500 főt foglalkoztató szervezetek kategóriájában, az Észak-zalai Víz- és... Teljes cikk

Bertók Attila, a Webstar Csoport cégvezetője

„Az Év Felelős Foglalkoztatója 2017” pályázat nyertese az 1-50 főt foglalkoztató szervezetek kategóriájában a Webstar Csoport Kft. Bertók... Teljes cikk