Megjelent: 18 éve

Dr. Jagicza Ágnes, az Invitel HR vezérigazgató-helyettese

Dr. Jagicza Ágnes 2002 óta az Invitel Távközlési Zrt. (korábban Vivendi Telecom Hungary) HR vezérigazgató-helyettese. A vállalati vezető egyik legfontosabb erényének a folyamatos szakmai fejlődést tartja, és az önismeret fontosságában hisz.

Dr. Jagicza Ágnes első diplomáját a Közgazdasági és Jogi Egyetemen szerezte, majd a Sorbonne-ra ment nemzetközi jogot tanulni. Ezt követően a Program Coepernic keretében posztgraduális képzésen vett részt a párizsi Institut des Sciences Politiques intézményben. Coachingot és HR stratégiát Londonban tanult, HR Contribution to continuous improvement tanulmányokat pedig Barcelonában folytatott.


Karrier a köz- és versenyférában



Dr. Jagicza Ágnes az Invitelt megelőzően a LAPKER-nél és a Miniszterelnöki Hivatalban szerezte munkatapasztalatait. Előbbi helyen a HR stratégia teljes kialakításáért, akvizíciós folyamatok részeseként pedig a közel ezer embert érintő létszámleépítés lebonyolításáért felelt; míg a Miniszterelnöki Hivatalnál egy negyven fős csapatot irányított Kürti Sándorral az információs és telekommunikációs szolgáltatásairól híres Infopark projekt keretében, amelynek nemcsak megvalósítója, hanem megálmodója is volt.


Teljes körű HR-tevékenység az Invitelnél



Ezt követően került az Invitelhez, ahol nemcsak a folyamatos felvásárlások és összeolvadások (Pantel, Hungarotel, Euroweb) emberi erőforrás feladatainak teljes körű irányítása állította kemény próba elé az Invitelnél, illetve jogelőd vállalatainál, hanem a modern HR stratégia kialakítása és a belső kommunikációs folyamatok beindítása is.

Munkájának eredményeként kialakították a vállalat egységes teljesítményértékelési rendszerét, bevezették a minden dolgozóra érvényes cafeteria rendszert, valamint a csapategység jegyében meghonosították az évente megrendezésre kerülő két napos Invitel Olimpiát. Ágnes kezdeményezésére elindultak azok a felsővezetői tréningek és a teljes cégcsoport részvételével lezajló egész napos workshopok, melyek révén a dolgozók és vezetőik közötti információáramlás felgyorsult. Mindent elkövetett továbbá, hogy az ügyfélközpontúságáról híres cégnél az egyes osztályokon dolgozó munkatársak pontosan lássák, érezzék saját helyüket, szerepüket a vállalat ügyfélkiszolgálási folyamatrendszerében. Ezt támogatja az Ágnes vezénylete alatt bevezetett vállalati intranet (melyen keresztül minden dolgozó bármely témában feltehet kérdést vagy intézhet javaslatot vezetőihez), valamint a rendszeres CEO reggelik (a vezérigazgató és néhány dolgozó részvételével megvalósuló oldott hangulatú beszélgetések).
  • 2026.01.09Foglalkoztatás és jóllét: az értékes munkaerő megszerzése és megtartása a folyamatosan változó munkaerőpiaci környezetben Foglalkoztatás és jóllét: az értékes munkaerő megszerzése és megtartása a folyamatosan változó munkaerőpiaci környezetben. A konferencia ingyenes, de regisztrációhoz kötött. A program és a regisztráció a jegyek menüpont alatt.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.01.28Vezetés- és szervezetfejlesztés szakmai konferencia Bokor Attila Aranykalitkában című kutatásának harmadik fejezetéhez érkeztünk, amely ötven vezetői életúton keresztül három évtized szervezeti és vezetői tapasztalatát mutatja be. Az OD Partner is mérföldkőhöz érkezett: 30 évesek lettünk. Kinyitjuk szakmai műhelyünket és megosztjuk, hogyan gondolkodunk vezetésről, szervezetről, és aktuálisan milyen témákban mélyedünk el.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.01.29Bértranszparencia irányelv és diszkrimináció-tilalom Szakmai képzés a bértranszparenciáról és a diszkriminációról HR szakembereknek és vezetőknek. Készüljön fel munkajogászainkkal az EU új bérátláthatósági szabályaira!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.01.31Vállalati szimuláció Valós piaci helyzetben egy-egy döntés meghozatalakor helyt kell állnia mind vezetői, mind kontrolleri képességeinknek. Mennyivel egyszerűbb lenne, hogyha mi is úgy gyakorolhatnánk, mint egy pilóta, aki éles felszállás előtt, a szimulátorban tanulja meg a vezetést, míg kellő rutinra tesz szert. Ez megvalósítható ma már az üzleti életben is. info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Koscsóné Kolkopf Judit, a Józsefvárosi Egyesített Bölcsődék vezetője

„Az Év Felelős Foglalkoztatója 2017” pályázat nyertese a közszféra szervezetei kategóriájában a Józsefvárosi Egyesített Bölcsődék.... Teljes cikk

Arnhoffer András, az Észak-zalai Víz- és Csatornamű Zrt. elnök-vezérigazgatója

„Az Év Felelős Foglalkoztatója 2017” pályázat nyertese, az 51-500 főt foglalkoztató szervezetek kategóriájában, az Észak-zalai Víz- és... Teljes cikk

Bertók Attila, a Webstar Csoport cégvezetője

„Az Év Felelős Foglalkoztatója 2017” pályázat nyertese az 1-50 főt foglalkoztató szervezetek kategóriájában a Webstar Csoport Kft. Bertók... Teljes cikk