Megjelent: 18 éve

Egyszerűsödtek a K+F pályázatok

Magyarország 2007. és 2013. között csaknem 230 milliárd forint európai uniós forrást fordíthat kutatás-fejlesztésre az Új Magyarország Fejlesztési Terv keretében. A Nemzeti Fejlesztési Ügynökség június 2-án öt új pályázatot ír ki a vállalatok K+F tevékenységének és támogatására, összesen 50,51 milliárd forintos keretösszeggel.

Elégedetten álltak fel a tárgyalóasztaltól a kutatás-fejlesztésben érdekelt iparági szereplők, gazdasági vállalkozások és a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség képviselői a K+F és innováció témakörében tartott szakmai fórumot követően - közölte az NFÜ. Az egyeztetés célja, hogy az Új Magyarország Fejlesztési Terv K+F tevékenységek támogatására kiírt pályázatai a leginkább szolgálják a kkv-szektor és az érintett szereplők igényeit, összhangban álljanak a pályázók lehetőségeivel, és elősegítsék a magyar gazdaság innovációs fejlesztését.

Az új pályázatok jelentős egyszerűsítéseket tartalmaznak a 2004-2006. közötti, K+F témájú GVOP-s kiírásokhoz képest. "Az új kiírások részben már nagyvállalkozások számára is megnyílnak, valamint bővül az igényelhető támogatások összege és az elszámolható költségek köre. A pályázók dolgát megkönnyíti továbbá, hogy csökkent a kötelező egyetemi részvétel aránya" - emelte ki a fórumon Burány Sándor, a Nemzeti Fejlesztési és Gazdasági Minisztériumi államtitkára a korábbi GVOP-pályázatokhoz képest életbe lépő legfontosabb változásokat. Az iparági szereplőkkel folytatott eddigi társadalmi egyeztetések további eredménye, hogy a beadási lehetőség egyes pályázatoknál folyamatossá vált, esetenként pedig (GOP-1.3.2.) a bérköltségek is elszámolhatóak.

A K+F szektorban érdekelt szereplők üdvözölték az egyeztetés lehetőségét a K+F pályázatok tartalmi és technikai feltételeiről. Az uniós támogatások elosztásáért felelős intézményrendszer - Nemzeti Fejlesztési Ügynökség, Gazdaságfejlesztési Programok Irányító Hatóság, Magyar Gazdaságfejlesztési Központ - képviselőivel folytatott szakmai párbeszéd során konstruktív meglátásokat is megfogalmaztak a potenciális pályázók és érintett szervezetek, így Kooperációs Kutató Központok (KKK), a Magyar Innovációs Szövetség, a meghatározó hazai gyógyszergyártók és az informatikai szektor képviselői.


A pályázatok



Az új konstrukciókban elsősorban a magyar gazdasági versenyképesség szempontjából kiemelt szakmai területeken nyerhető támogatás. Ezek: a humán orvostudományok, állatorvos-tudományok, gyógyszerészeti tudományok, biotechnológia, agrártudományok, egészségtudományok, energetika, közlekedés, elektronika, méréstechnika, irányítástechnika, hulladékkezelés, környezetvédelem, szennyvízkezelés, környezetbiztonság, vegyészet, számítógépes hardver, adatbázis-kezelés, digitális rendszerek, számítógépes programozás, hírközlés, távközlés, anyagtechnikák, gépészet, finommechanika, nanotechnológia és gyártástechnológia.


A 2008. június 2-án megjelenő új pályázati kiírások:




1) Piacorientált kutatás-fejlesztési tevékenység



A GOP 1.1.1., KMOP 1.1.1. konstrukció célja olyan kutatás-fejlesztési projektek támogatása, amelyek kutatási eredményekre támaszkodva korszerű, magas értéket képviselő prototípusok létrehozására irányulnak. Ez a konstrukció elősegíti a vállalatok és a kutatóhelyek, -intézetek közötti együttműködést és technológiatranszfert. Erre a célra közel 7,5 milliárd forint áll rendelkezésre.


2) Kutatás-fejlesztési központok fejlesztése



A GOP 1.1.2., KMOP 1.1.2. konstrukció a K+F tevékenységet végző szervezetek (felsőoktatási intézmények, költségvetési és közhasznú kutatóintézetek) már létező, eredményeket felmutatni képes, a vállalati együttműködés előmozdítására kialakított kutatási-fejlesztési központjaiból alakított gazdasági társaságok megerősítését tűzi ki célul. Az anyaintézmény résztulajdonában maradó gazdasági társaság K+F kapacitásának megerősítése mellett ugyanolyan fontos a vállalkozásokkal való hatékony együttműködés feltételeinek biztosítása, az oktatás segítése (elsősorban a kutatócsere, PhD képzés területén) és az innovatív, üzletileg hasznosítható termékek, szolgáltatások és technológiák kifejlesztése. A konstrukció keretében több, mint 4,5 milliárd forint támogat.


3) Innovációs és technológiai parkok kialakítása



A GOP 1.2.2, KMOP 1.1.3/B konstrukció célja a pólusvárosokban olyan koncentrált kutatás-fejlesztési és innovációs szolgáltató központok ("science parkok") kialakítása, amelyek megfelelő infrastruktúra létrehozásával az adott ágazat vagy szakterület számára egyedi, magas szintű, testreszabott K+F+I szolgáltatások széles skáláját képesek nyújtani. A fejlesztés eredményeként az innovációs és technológiai parkba olyan vállalkozások fognak betelepülni, amelyek további vállalkozásokkal, felsőoktatási intézményekkel, kutatóintézetekkel együttműködve képesek magas hozzáadott értékű, piacképes termékek, szolgáltatások, technológiák kidolgozására és piacra való bevezetésére. A szolgáltató központok kialakítására mintegy 13,5 milliárd forint áll rendelkezésre.


4) Vállalati innováció



A GOP 1.3.1, KMOP 1.1.4 konstrukció célja olyan innovatív vállalkozások kutatás-fejlesztési, innovációs tevékenységeinek támogatása, amelyek meglévő K+F eredményre (prototípus vagy termék) új vagy jelentősen javított, korszerű, magas értéket képviselő, piacképes termékek, szolgáltatások, technológiák kidolgozását, piaci bevezetését vállalják. A konstrukció erősíti az innovatív vállalkozások növekedési potenciálját, termékeik piaci megjelenését. Az elnyerhető támogatások összege meghaladja a 17 milliárd forintot.


5) Vállalati kutatásfejlesztési kapacitás erősítése



A GOP 1.3.2, KMOP 1.1.5 konstrukció célja a közvetlenül hasznosuló K+F tevékenység erősítése és feltételeinek megteremtése vállalati K+F kutatóhelyek létesítésével, illetve bővítésével. További cél a vállalati K+F kapacitások regionálisan kiegyensúlyozott ösztönzése. A konstrukció keretében több mint 7,5 milliárd forint támogatás áll rendelkezésre.
  • 2026.01.09Foglalkoztatás és jóllét: az értékes munkaerő megszerzése és megtartása a folyamatosan változó munkaerőpiaci környezetben Foglalkoztatás és jóllét: az értékes munkaerő megszerzése és megtartása a folyamatosan változó munkaerőpiaci környezetben. A konferencia ingyenes, de regisztrációhoz kötött. A program és a regisztráció a jegyek menüpont alatt.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.01.28Vezetés- és szervezetfejlesztés szakmai konferencia Bokor Attila Aranykalitkában című kutatásának harmadik fejezetéhez érkeztünk, amely ötven vezetői életúton keresztül három évtized szervezeti és vezetői tapasztalatát mutatja be. Az OD Partner is mérföldkőhöz érkezett: 30 évesek lettünk. Kinyitjuk szakmai műhelyünket és megosztjuk, hogyan gondolkodunk vezetésről, szervezetről, és aktuálisan milyen témákban mélyedünk el.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.01.29Bértranszparencia irányelv és diszkrimináció-tilalom Szakmai képzés a bértranszparenciáról és a diszkriminációról HR szakembereknek és vezetőknek. Készüljön fel munkajogászainkkal az EU új bérátláthatósági szabályaira!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.01.31Vállalati szimuláció Valós piaci helyzetben egy-egy döntés meghozatalakor helyt kell állnia mind vezetői, mind kontrolleri képességeinknek. Mennyivel egyszerűbb lenne, hogyha mi is úgy gyakorolhatnánk, mint egy pilóta, aki éles felszállás előtt, a szimulátorban tanulja meg a vezetést, míg kellő rutinra tesz szert. Ez megvalósítható ma már az üzleti életben is. info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Túl sokan akartak biztonságosabb munkahelyet – ezért emelni kellett a pályázati keretet

Eredetileg kétmilliárd forintos kerettel írták ki a Munkakörülmények fejlesztése című pályázati felhívás első ütemét a kis- és közepes... Teljes cikk

Ingyenes képzéseket tart az IPOSZ az AI-ról és a vállalkozói készségekről a kisvállalkozásoknak

Nemzetközi együttműködésben ingyenes képzéseket tart az Ipartestületek Országos Szövetsége (IPOSZ) a mesterséges intelligenciáról és a... Teljes cikk

Középiskolások és pedagógusok jelentkezését is várják újra a Tiéd a holnap ösztöndíjprogramra

Középiskolások és pedagógusok jelentkezését is várják újra a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem (MOME) Tiéd a holnap – A jövő kreatív... Teljes cikk