Érkeznek az első emelt fizetések - hol tartanak a legkisebb magyar bérek uniós viszonylatban?
Már tavaly november végén aláírták a minimálbér és garantált bérminimum emelésről szóló megállapodást. A legkisebb bérek tehát már decembertől emelkedtek, ez a gyakorlatban azonban azt jelenti, hogy most januárban érkezik az első magasabb fizetés. Mennyi embert érint az emelés, és hol tartunk ezzel uniós viszonylatban?
Már 2023. december elsejétől emelkedtek a kötelező legkisebb bérek Magyarországon a bérmegállapodásnak köszönhetően. A minimálbér és a szakmunkás minimálbér (garantált bérminimum) emelése 1 millió dolgozót érint - közölte a Gazdaságfejlesztési Minisztérium (GFM) az ünnepek között. A minimálbér 15 százalékkal 266 800 forintra, a garantált bérminimum pedig 10 százalékkal 326 000 forintra növekedett - idézte fel a közlemény. Kiemelték, ezzel Magyarország az unión belül a 4. legnagyobb mértékű növekedést érte el 2010 óta.
A legkisebb bért keresők száma 250 ezer ember körül mozog, ők tehát 15 százalékkal több pénzt kapnak, a szakmunkás végzettséget igénylő munkakörben dolgozó 750 ezer alkalmazott bérét pedig 10 százalékkal emelték. Most a 750 ezres többség járt rosszabbul - mutat rá az economx.hu cikke. Tovább árnyalja a képet a kérdés, hogy hol vagyunk mi a kétezer eurós német minimálbértől?
Az Eurostat elemzése három csoportba rendezi a tagállamokat a náluk előírt törvényi minimum bérek alapján.
- Az elsőbe azok az országok (Luxemburg, Németország, Belgium, Hollandia, Írország és Franciaország) kerültek, ahol 1 500 eurónál magasabb a havi minimálbér.
- A második kategóriába az 1 000 és 1 500 euró közötti minimálbért fizető tagok szűk köre (Szlovénia és Spanyolország) esett.
- A harmadikba pedig azok az államok kerültek, amelyek 1 000 euró alatti minimálébért fizettek. Az uniós tagállamok szűk többsége (Ciprus, Portugália, Málta, Litvánia, Görögország, Lengyelország, Észtország, Csehország, Szlovákia, Horvátország, Lettország, Románia, Magyarország és Bulgária) ide került.
A 2013 és 2023 között eltelt 10 évben a legnagyobb mértékben a román minimálbér növekedett (14,4 százalék), ezt a litván (11,2 százalék) és a bolgár (9,7 százalék) követte, a legalacsonyabb pozitív elmozdulást pedig Málta (1,7 százalék), Franciaország (1,8 százalék) és Görögország (2 százalék) produkálta.
A magyar minimálbérnél csak a bolgár alacsonyabb az unióban, ami egyébként 399 euró.
(Itt látható a 2023 júliusi infografika.)
Az Economx megrendelésére a Pulzus Kutató által készített felmérés rámutatott: a magyarok többsége (39 százalék) úgy véli, hogy nettó 300 ezer forintnak kellene lennie a legkisebb hazai bérnek teljes munkaidőben dolgozók esetében.
Egy portálunk által közzé tett friss kutatás alapján egy magyarnak jellemzően havi nettó 250 ezer forintra lenne szüksége a szűkös megélhetéshez. Ezt a jövedelemszintet a lakosság fele éri el. A megkérdezettek szerint az átlagos szintű megélhetéshez személyenként havi nettó 350 ezer forintra van szükség.
A Magyar Szakszervezeti Szövetség álláspontja, hogy a minimálbért és a garantált bérminimumot egyaránt 15 százalékkal meg kell emelni. Nem véletlenül kérik ezt, hiszen azzal zárulna az olló a minimálbért keresők és a garantált bérminimumért dolgozók között. „Ez lenne egy méltányos emelés a jövő évre vonatkozóan, hiszen ezzel a megvalósult reálbércsökkenést, a jövő évi inflációt is lehetne kompenzálni” – nyilatkozta az economx.hu-nak Zlati Róbert. Emellett reálbérnövekedést is megvalósíthatna, és egyébként segíthetné a megfelelést az uniós minimálbér irányelvekhez.
- 2026.01.09Foglalkoztatás és jóllét: az értékes munkaerő megszerzése és megtartása a folyamatosan változó munkaerőpiaci környezetben Foglalkoztatás és jóllét: az értékes munkaerő megszerzése és megtartása a folyamatosan változó munkaerőpiaci környezetben. A konferencia ingyenes, de regisztrációhoz kötött. A program és a regisztráció a jegyek menüpont alatt.
Részletek
Jegyek
- 2026.01.28Vezetés- és szervezetfejlesztés szakmai konferencia Bokor Attila Aranykalitkában című kutatásának harmadik fejezetéhez érkeztünk, amely ötven vezetői életúton keresztül három évtized szervezeti és vezetői tapasztalatát mutatja be. Az OD Partner is mérföldkőhöz érkezett: 30 évesek lettünk. Kinyitjuk szakmai műhelyünket és megosztjuk, hogyan gondolkodunk vezetésről, szervezetről, és aktuálisan milyen témákban mélyedünk el.
Részletek
Jegyek
- 2026.01.29Bértranszparencia irányelv és diszkrimináció-tilalom Szakmai képzés a bértranszparenciáról és a diszkriminációról HR szakembereknek és vezetőknek. Készüljön fel munkajogászainkkal az EU új bérátláthatósági szabályaira!
Részletek
Jegyek
- 2026.01.31Vállalati szimuláció Valós piaci helyzetben egy-egy döntés meghozatalakor helyt kell állnia mind vezetői, mind kontrolleri képességeinknek. Mennyivel egyszerűbb lenne, hogyha mi is úgy gyakorolhatnánk, mint egy pilóta, aki éles felszállás előtt, a szimulátorban tanulja meg a vezetést, míg kellő rutinra tesz szert. Ez megvalósítható ma már az üzleti életben is.
Részletek
Jegyek
Egymás után jelentik be a vállalatok, hogy szenteste napján nem nyitnak majd ki üzleteik, hogy dolgozóik pihenhessenek. Teljes cikk
Az európai és a magyar kisvállalkozások nagy része szeretné kihasználni a digitális és mesterséges intelligencia (MI) megoldások előnyeit, azonban... Teljes cikk
A válaszadók 70%-a egy héten legalább egy nap úgy érzi, hogy elégedett a munkájával - derül ki a PwC friss kutatásából. Teljes cikk
- A minimálbér emelése mindent borít. Az év végi bértervezést is 2 hete
- Emelkedik a 2026-os EU Kék Kártya bérminimum – mit jelent ez a munkáltatóknak? 3 hete
- Meddig szólhat bele az EU a tagállamok béreibe? - fontos ítélet született 3 hete
- Adómentesség a minimálbérig, nagyobb teher a felső 1 százaléknak - egy új adóterv 3 hete
- Minimálbér 2026: megtörtént az áttörés, hamarosan jöhet a megállapodás 1 hónapja
- Nagy Márton a minimálbérről: ha az állam nem avatkozik be, nem lesz megállapodás 1 hónapja
- 1050 euróra emelkedik a minimálbér a szomszédunkban 1 hónapja
- Új alelnök a Közép- és Kelet-Európai Bankszövetség élén 2 hónapja
- Ekkora minimálbér-emelést lát reálisnak a VOSZ főtitkára 2 hónapja
- Minimálbér-emelés: több, mint bérváltozás – így hat az egész ügyviteli rendszerre 2 hónapja
- Minimálbér 2026: fékeznek a munkaadók - veszélyben a kétszámjegyű emelés 2 hónapja
Egy CEO naplója - a világ egyik legnépszerűbb podcastja