Megjelent: 11 éve

Erősödik a visszafogadó munkahelyi kultúra Magyarországon

Kiosztották a Legnépszerűbb visszafogadó munkahely és a Legelkötelezettebb visszafogadó munkahely díjakat a Jól-Lét Alapítvány által szervezett konferencián, melynek témája a befogadó munkahelyi kultúra beágyazottságának vizsgálata volt az IT-cégek esetében. A két fő díjazott a HP Magyarország és az IBM.

A kisgyermekes munkavállalók visszailleszkedésének megkönnyítését és a vállalati kultúrafejlesztést megcélzó Jól-Lét Közhasznú Alapítvány 2013. márciusában pályázatot írt ki "Munkám visszavár" néven, melyre a munkahelyükre sikeresen visszatérő nők nevezhették be munkaadójukat. A díjra 95, a munkahelyére sikeresen visszatérő nő jelölte munkáltatóját. A nyertes cégek jó gyakorlatai megoszthatók, hiszen az anyák kevesebb, mint a fele tud visszatérni a munka világába. A pályázat is bizonyította, a sikeres reintegráció elsődlegesen szemléleti kérdés.


A képen: Schweitzerné Turóczi Klára és Malinkó Hajnalka Budai Egészségközpont Kft., Daróczi Gábor és Balhegyi Edit Metaltec Kft., Kovács Ildikó -HP Magyarország Kft., Novákné Baba Andrea IBM

A "Munkám visszavár" című pályázat "Legnépszerűbb visszafogadó munkahely" és Legelkötelezettebb visszafogadó munkahely" cím is gazdára talált a "Gyerek van? - A rugalmas foglalkoztatás hazai helyzete napjainkban" című konferencián, melyet június 25-én tartottak meg. Mindkét kategóriában osztott díjat adtak át: A "Legnépszerűbb Visszafogadó Munkahely" díjat a HP és az IBM képviselői vehették át, míg a Legelkötelezettebb Visszafogadó Munkahely" díjnak a Metaltec Kft. és a Budai Egészségközpont örülhetett.

Egyaránt érkeztek jelölések az állami, civil és a versenyszférából, igen eltérő volt a szervezetek mérete is. Mindez jelzi, hogy a gyermeket vállaló nők tehetségének megbecsülése nem szektorfüggő. A pályázók egyöntetűen azt állították, hogy várandósságuk ideje alatt, és azt követően sem kellett aggódniuk amiatt, hogy a gyermekvállalás miatt elveszítik állásukat. Bár a díjátadót megelőző pódiumbeszélgetésben is elhangzott, hogy a munkakörök időbeni és/vagy a munkavégzés helyét érintő atipizálása komoly erőfeszítést igényel a munkáltatók részéről, a pályázók és a benevezett munkahelyek képviselői egyetértettek abban, hogy a feladat nem teljesíthetetlen, sőt komoly hozadékkal jár. A HR-vezetők szerint ugyanis a gyermekvállalást követően a szülővé válás - az apa és az anya esetében is - pozitívan befolyásolja munkavégzést, a munkamorált.

A díjat kiíró Jól-Lét Alapítvány az EU támogatásával megvalósított TÁMOP-2.4.2/B-09/2-2009-0003 Női Klikk, avagy Befogadó Munkahely kialakítása az IT-szektorban című projektjét záró konferenciáján ismertette kormányzati ösztönző intézkedések hatásáról munkáltatói körben végzett felmérésének eredményét is, melynek alapján kijelenthető, hogy a járulékkedvezmények ellenére a felmondási védelem megszüntetése a kisgyermekesek visszatérésének lehetőségeit inkább szűkítette. Az első hazai anyabarát munkaközvetítő és tanácsadó műhelyt működtető alapítvány tapasztalata szerint az inaktív nők reintegrációja akkor lehet sikeres, ha tudatos felkészülés előzi meg a visszatérő részéről is.

HP (Legnépszerűbb visszafogadó munkahely díj)

A HP munkatársaitól összesen 17 pályázat érkezett. A pályázók mindegyike első helyen emelte ki, hogy rugalmasan, saját igényeikhez igazodva térhettek vissza a munka világába. Úgy látják, hogy munkahelyük proaktívan igyekszik olyan gyakorlatokat meghonosítani, amelyek elősegítik az atipikus foglalkoztatás lehetőségét. Többen otthonról, többen részmunkaidőben kezdték meg a GYES, GYED utáni munkavégzést. A vezetés rugalmassága mellett a pályázók azt is kiemelték, hogy a kollégáktól is sok segítséget, támogatást kapnak, így a kezdeti időszak könnyebbé válhatott számukra. Sokan visszatérhettek eredeti munkakörükbe, akiknél pedig erre nem volt lehetőség, az ő számukra is kvalitásuknak és tapasztalatuknak megfelelő feladatkört biztosítottak a későbbiekben. A HP otthoni munkavégzéshez minden szükséges technikai eszközt és feltételt biztosít, ezért aki távmunkában dolgozik, csupán fizikailag van távol a vállalattól.

IBM (Legnépszerűbb visszafogadó munkahely)

Az IBM 26 pályázója egyöntetűen arról számolt be, hogy számukra a gyermekvállaláskor nem volt kérdéses, munkahelyük visszavárja-e őket. A kisgyermekes nőket általában 4 órás bevezető munkaidővel várják vissza, újbóli beilleszkedésüket képzésekkel segítik. A részmunkaidő mellett lehetőséget biztosítanak az otthoni munkavégzésre is. Már a várandósság ideje alatt rengeteg segítséget, támogatás kapnak, így a gyermekvállalás minden pillanatát élvezni tudják. A GYES, GYED alatt is részesei lehetnek a vállalat életének, rendszeresen részt vehetnek kismama-találkozókon, a távollét alatt is kapják a céges újságot, információs leveleket és teljes hozzáférésük van a belső online felületekhez. A vezetők mellett a családcentrikus szemléletnek köszönhetően a kollégák is segítik őket, hogy újra eredményesen láthassák el feladataikat. Visszatérésüket követően szakmai szempontból nem kényszerülnek visszalépésre, igényeik szerint akár több pozícióból is választhatnak, így karrierjük is töretlenül folytatódhat.

Budai Egészségközpont Zrt. (Legelkötelezettebb visszafogadó munkahely)

Az egészségügyben a szakszemélyzet többnyire 12 órás folyamatos munkarendben dolgozik, részmunkaidős foglalkoztatásra a betegágy melletti pozíciókban nagyon ritkán van lehetőség. Ezért a munkába visszatérő ápolónők számára kiemelten fontos volt, hogy valamilyen megoldást találjon az intézmény. Több visszatérőnek asszisztensi pozíciót ajánlottak fel, ahol nincs éjszakázás és hétvégi munkavégzés, ugyanakkor arra is lehetőséget biztosítottak, hogy korábbi munkaterületükön részmunkaidőben dolgozhassanak.

2011-től működik a Baba-mama program, mely anyagilag és a visszatérésben is segíti a kisgyerekeseket.

Metaltec Kft. (Legelkötelezettebb visszafogadó munkahely)

A pályázók már a várandósság ideje alatt is megértést, támogatást kaptak a Metaltec Kft. vezetőitől, így büszkén, nem pedig félelemmel jelentik be, ha babát várnak. Elmondásuk szerint munkáltatójuk családcentrikus, a kismamák a gyes, gyed ideje alatt is részt vehetnek a céges eseményeken, így végig a kollektíva tagjának érzik magukat. Egyikőjük számára sem volt kérdéses, hogy visszatérhetnek munkájukhoz. A visszatérést követően pedig lehetőségük volt részmunkaidőben dolgozni, a feladatok átvételéhez pedig rengeteg segítséget kaptak a kollégáktól is.
  • 2024.04.04Six Sigma Black Belt képzés 9 napos gyakorlatorientált, intenzív képzési program, amely készségszintre fejleszti a résztvevőket a 6 Sigma ismeretek elsajátításában, alapoktól a Green Belt ismereteken át magas szintű hatékonyságjavító projektek megvalósításáig. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.04Az Év Irodája Konferencia & Díjátadó Kíváncsi vagy, hogy kié lesz Az Év Irodája díj, érdekelnek a legmodernebb irodai megoldások, valamint a magyar és nemzetközi piacot meghatározó szakemberek tapasztalatai? Akkor ott a helyed! KIKET FOGUNK DÍJAZNI?info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.23Humán controlling mutatószámok a gyakorlatban A képzés célja: A HR munka modern személetének és mérésének, számításának gyakorlati ismerete. A humán controlling egyes eszközeit konkrét példákon mutatjuk be, a résztvevőkkel közösen értékeljük azok alkalmazását.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Átadták a Kerékpárosbarát Munkahely díjat

A 2023-mas pályázatra 29 település és 37 munkahely jelentkezett. Teljes cikk

Hornung Ágnes: a munka és a magánélet összehangolása kiemelten fontos

A családokért felelős államtitkár elmondta, hogy a kormány még nagyobb hangsúlyt akar fektetni a családok "testi-lelki-szellemi egészségének" elősegítésére. Teljes cikk

Megérkezett a számlákra a Babakötvény után járó éves állami támogatás

Évi 12 ezer forint állami támogatás azoknak jár, akik egy év alatt legalább 120 ezer forintot tesznek félre ebben a megtakarítási formában -... Teljes cikk