Esélyegyenlőség az óvodában, gender-ideológia nélkül
Elfogadta az Óvodai nevelési alapprogram módosítását a kormány július 21-én, így a jövőben nem lesz az óvodai nevelés része a gender-ideológia - áll az Edupress hírlevelében.
A több mint tízéves nevelési programot 2009 novemberében módosították először, a szakmai egyeztetést követően azonban bekerült két olyan mondat az alapprogramba, amely komoly visszatetszést váltott ki a szülők és az óvodapedagógusok részéről - beszélt a változtatás okáról Hoffmann Rózsa, a Nemzeti Erőforrás Minisztérium oktatásért felelős államtitkára, július 30-án Budapesten.
Az úgynevezett gender-ideológia az egyenlőség jegyében értelmetlennek tartja a nemek megkülönböztetését. Azzal a mondattal ugyanis, hogy az óvoda "tudatosan kerüli a nemi sztereotípiák erősítését, elősegíti a nemek társadalmi egyenlőségével kapcsolatos előítéletek lebontását" a hatályos rendelet azt sugallja, hogy nemi meghatározottságunk tudatosítása hiba az óvodai nevelésben - fogalmazott az oktatási szakállamtitkár.
Ezért a tárca a 2009-es kormányrendelet kifogásolt mondatát a következőképpen módosította: "Nem ad helyet az előítéletek kibontakozásának sem társadalmi, sem nemi, sem egyéb értelemben."
Az Óvodai nevelés alapprogramban a másik kifogásolt rész a migráns gyermekek esetében "interkulturális nevelésen alapuló integráció lehetőségét" kívánja meg az óvodától és óvodapedagógusoktól, ami valójában nyelvi, szakmai szempontból is megvalósíthatatlan és szintén vitatható követelményeket állít mind az óvodapedagógusok, mind az intézmények elé.
A kérdésről a kormány a következőképpen rendelkezett: "A hazájukat elhagyni kényszerülő családok gyermekeinek óvodai nevelésében biztosítani kell az önazonosság megőrzését, ápolását, erősítését, társadalmi integrálását, az emberi jogok és alapvezető szabadságok védelmét."
Az óvodák a rendelet intézkedése szerint saját hatáskörükben jogosultak a helyi programok e két korrekciójára.
Edupress

- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek

Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?