Esélyegyenlőség napja a Millenárison
Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokatAz Európai Bizottság 2010. május 8-án a Millenárison rendezi meg a "Sokszínűségért. A diszkrimináció ellen" információs kampány keretében az Esélyegyenlőség Napja Fesztivált. A cél, hogy így hívják fel a figyelmet a hátrányos megkülönböztetés elleni küzdelem fontosságára, valamint a sokszínű társadalom előnyeire.
Az Esélyegyenlőség Napjának, amely az Európai Bizottság kezdeményezésére, a Szociális és Munkaügyi Minisztérium támogatásával jött létre, két nagykövete és műsorvezetője Lang Györgyi és Hajós András lesz.
A nap folyamán olyan ismert magyar előadók fellépései várják a látogatókat, mint például az Animal Cannibals, Sub Bass Monster, László Boldizsár, Molnár Ferenc Caramel, Póka Angéla, a Szakcsi Gipsy Jazz Band, a Budapest Klezmer Band valamint Palya Bea és a PresiDance.
Mindezek mellett az Esélyegyenlőség Napján helyi és országos szervezetek felvilágosító és szórakoztató programjai segítenek az esélyegyenlőség népszerűsítésében valamint a "Sokszínűségért. A diszkrimináció ellen" kampány üzeneteinek az ismertetésében. Az esemény minden korcsoport számára kínál majd kreatív, interaktív valamint figyelemfelhívó programokat. Részt lehet venni különböző szakmai beszélgetéseken, színházi és zenei előadásokon, de lesz "Sokszínűségi" graffiti fal, ability park, hátrányos megkülönböztetéssel kapcsolatos kvíz is.
A figyelemfelhívó tevékenységeken keresztül az Esélyegyenlőség Napja lehetőséget kínál arra, hogy mindenki megtapasztalhassa, milyen nehézségekkel néznek szembe mindennapjaikban a hátrányos helyzetű emberek valamint, hogy bemutassa, milyen jogai vannak a polgároknak, különös tekintettel a koron, vallási meggyőződésen, etnikai hovatartozáson, fogyatékosságon illetve szexuális beállítottságon alapuló hátrányos megkülönböztetésre.
Az esemény folytatásaként a délutáni utcafesztiválon koncertekkel, családi programokkal és egyéb szórakozató tevékenységekkel ünneplik a hivatalos Európa Napot, amelyen az EU szervezetei mellett olyan civil szervezetek is részt vesznek, amelyek tevékenysége kapcsolódik az unióhoz.

- 2026.06.15Stratégiai emberi erőforrás szaktanácsadó szakirányú továbbképzés A képzés valós szervezeti helyzeteken, gyakorló HR-vezetők tapasztalatán és emberközpontú stratégiai szemléleten keresztül ad azonnal alkalmazható tudást.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.11BCM - Üzletmenet-folytonosság menedzsment képzés Az intenzív, workshop jellegű program célja, hogy a résztvevők képessé váljanak egy ISO 22301:2019 alapú üzletmenet-folytonossági irányítási rendszer (BCMS) tervezésére, bevezetésére és fenntartására.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.11Kockázatmenedzsment képzés A kockázatmenedzsment rendszer működésének és elemeinek áttekintése az ISO 9001 szabvánnyal összhangban. A központi kockázatirányítás rendszerének áttekintése, amely egységesen összefogja és integrálja a különböző jellegű szakterületi kockázatok kezelését.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Élménnyel eredmény? Earlybird jegyek június 30-ig! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek

Az ördög Pradát visel: mit tanulhat a HR a popkultúra legtoxikusabb főnökétől?