kapubanner for mobile

EU-n kívülről érkezett, de diplomás is letelepedhet Németországban

Megegyeztek a német kormánypártok kedden az Európai Unión kívülről származó szakképzett munkavállalók bevándorlását szabályozó törvény alapelveiről.

A koalíciós egyeztető tanácsban hétfő estétől kedd reggelig folytatott tárgyaláson kidolgozott koncepció szerint a diplomával vagy szakképesítéssel rendelkező, EU-n kívüli munkavállalók letelepedhetnek Németországban, ha rendelkeznek munkaszerződéssel, és a képesítésüknek megfelelő valamennyi szakmában dolgozhatnak.
Eddig csak az úgynevezett hiányszakmákra vonatkozott a szabad bevándorlás, csak azokon a területeken helyezkedhettek el korlátozás nélkül az EU-s állampolgársággal nem rendelkező külföldiek, amelyekben súlyos munkaerőhiány van. Jelenleg 61 ilyen szakmát tartanak számon. Az új terv alapján ezt a korlátozást megszüntetik.

Megszüntetik a hazai munkavállalókat előnyben részesítő úgynevezett elsőbbségi vizsgálatot is, vagyis nem kell majd egy állás betöltésénél megvizsgálni, hogy a külföldi jelentkezők helyett van-e alkalmas német munkavállaló. Azonban ezt az eljárást nem vezetik ki, hanem csak felfüggesztik, és a hazai munkavállalók védelmében bármikor újra be lehet majd vezetni. A legfőbb új elemek közé tartozik, hogy hat hónapra akkor is kiadják a tartózkodási engedélyt, ha a munkavállalónak nincs szerződése, hanem állást akar keresni. Ez a lehetőség eddig csak a diplomások előtt állt nyitva.

A munkakeresésre szolgáló tartózkodási engedély kiadásának feltétele, hogy az álláskereső a németországi tartózkodása alatt közpénzből finanszírozott támogatás nélkül ellátja magát. Egy korábbi tervezetben szerepelt, hogy a munkakereső bevándorló az álláskeresés ideje alatt dolgozhat a tanult szakmáján kívül, hogy biztosítsa megélhetését. Ez az elképzelés végül nem került bele a megállapodásba.

Az Angela Merkel kancellár vezette Kereszténydemokrata Unióval (CDU) és bajor testvérpártjával, a Horst Seehofer belügyminiszter vezette Keresztényszociális Unióval (CSU) kormányzó Német Szociáldemokrata Párt (SPD) nyomására elfogadták az úgynevezett sávváltás elvét. Ez azt jelenti, hogy lehetőséget adnak az elutasított, de dolgozó és a társadalomba jól beilleszkedett menedékkérőknek arra, hogy a menekültügyi rendszerből a képzett munkavállalók bevándorlását szabályozó rendszerbe átlépve szerezzenek engedélyt a letelepedésre.
Az SPD által bevezetett elnevezés, a sávváltás nem szerepel a megállapodásnak a német sajtóhoz eljutott összefoglalójában, helyette az áll a szövegben, hogy "világos feltételeket" vezetnek be mindazon elutasított menedékkérők helyzetének rendezésére, akik önállóan, "munkavégzéssel biztosítják létfenntartásukat és jól beilleszkedtek". A megállapodás további részleteit később ismertetik.

Az SPD az ezredforduló óta sürgeti, hogy Németország ne csupán szemlélje, hanem a munkaerőpiaci szükségletek alapján irányítsa az EU-n kívülről érkező bevándorlást egy kanadai mintájú pontrendszer segítségével. Az ügy annak hatására került elő ismét, hogy már a 2015-ös menekülthullám előtt, 2012-től kezdve évről évre új történelmi csúcsra emelkedett a bevándorlás, és Németország így az Egyesült Államok után a második számú bevándorlási célország lett a fejlett ipari államokat összefogó Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) tagországai közül.

MTI
  • 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek