Ez a jelentés minden kkv-nak kötelező lesz, de sokan azt sem tudják, eszik vagy isszák

A beszállítói láncokhoz kapcsolódás miatt már jelenleg is sok magyar vállalat készít fenntarthatósági működéséről és teljesítményéről beszámolót, de 2025-től az EU középvállalkozás kategóriájának beugró szintjét teljesítő cégeknek, 2028-tól pedig minden kkv-nak kötelező lesz ennek összeállítása - hangzott el a Magyar Vállalatvezetők Üzleti Közössége (MVÜK) által szervezett budapesti sajtóbeszélgetésen.

ESG jelentés: minden kkv-nak kötelező lesz-

A rendezvény apropója, hogy az MVÜK első alkalommal készítette el fenntarthatósági jelentését, amelyet kétévente frissítenek majd a jövőben - mondta a panelbeszélgetést megnyitó Horváth János, a Magyar Vállalatvezetők Üzleti Közösségének (MVÜK) tulajdonos-vezérigazgatója. A nemzetközi standardok szerint elkészült riporttal az MVÜK célja hosszú távon a szemléletformálás, mivel a magyar cégek jelentős részének jelenleg nincs kapcsolódása a témához - tette hozzá.

A fenntarthatósági jelentés elkészítése teljesen új sorvezetőt adhat egy cég működésének újragondolásához,sok cégvezető elsőként szembesül azzal, hogy is néz ki egy ESG jelentés - hangzott el a panelbeszélgetésen.

Az Európai Unióban 2023 január elején lépett hatályba a Vállalati Fenntarthatósági Jelentési Irányelv (CSRD), amely módosította a korábban hatályos nem pénzügyi beszámolási irányelvet (NFRD) és kiterjesztette a jelentést tevő cégek körét. A szabályozás értelmében 2025-től már azok a magyar vállalatok is kötelesek lesznek fenntarthatósági jelentést készíteni, amelyek a legalább 250 foglalkoztatott, 40 millió euró árbevétel, illetve 20 millió eurós mérlegfőösszeg hármas kritériumrendszerből legalább két feltételt teljesítenek - mondta Fertetics Mandy, az MVÜK fenntarthatósági vezetője, az Alternate Consulting ügyvezetője. Jelezte, hogy ezek a vállalati pénzügyi teljesítménymutatók megegyeznek az Európai Unió középvállalkozás kategóriájának beugró szintjével. Közölte: azoknak a cégeknek, amelyek beszállítói az EU-ban működő, vagy oda exportáló nagyvállalatoknak, már most is készíteniük kell ilyen beszámolót, mivel az uniós szabályozás a partnerektől ezt már most megköveteli.

A kkv szektor fenntartható működése azért is fontos, mert a kis- és közepes vállalkozások összességében nagyobb karbonlábnyommal rendelkeznek - a káros kibocsátás 70 százalékért felelnek -, mint a nagyvállalatok. Az uniós irányelv bevezetése megbolygatja a piacot - mondta Fertetics Mandy.

Márta Irén, a Magyarországi Üzleti Tanács a Fenntartható Fejlődésért ügyvezetője elmondta, hogy a nagy nemzetközi cégek hozták be Magyarországra a fenntarthatósági jelentést, amely akkor még önkéntes volt és nem kötelező jellegű. Míg 2015-ben hét cég készített ESG jelentést, addig számuk már több mint félezerre nőtt 2022-re, de megjegyezte, hogy a kis és közepes cégek számára ez plusz erőforrás igénnyel jár.

Az MTI érdeklődésre elmondta, a jelenlegi átállási időszakban annak kidolgozása folyik, hogy egységes mérőszámokkal mérjék az egyes kritériumok teljesítését. Megemlítette, hogy a Magyar Nemzeti Bank zöld ajánlása alapján a bankok hitelezési ESG kérdőíveiben megfogalmazott elvárások a későbbiekben egységesülhetnek. Jelezte, hogy a jövőben megugrik a fenntarthatósági adatok ellenőrzését végző szakértők, auditorok iránti igény.

Csorbai Hajnalka, az Opten stratégiai igazgatója szerint sokkal inkább a piaci folyamatok - a cégek beszállítói értékláncban betöltött szerepe - fogják kikényszeríteni a változást, mintsem a jogszabályi környezet változása. Kiemelte, fontos, hogy a cégek a már létező és jól működő gyakorlatokat vegyék át és ebben segíthet, ha üzleti közösségekhez tartoznak.

Pistyur Veronika, a Bridge Budapest alapítója arról beszélt, hogy az ESG-n belül kisebb figyelem fordult a társadalmi és vállalatirányítási témákra, de magának a kritériumrendszernek a teljesítése olyan alapvető dolog lesz, mint a digitalizáció.

Dintsér Andrea, a YourStory.hu ügyvezetője, a MVÜK Női Vezetői Klub vezetője elmondta, hogy a női vezetői csoport 2018-as megalakulása óta a szervezet tagjai között emelkedett a női vezetők aránya. Az MVÜK Zrt. 2010-ben alapított száz százalékban magyar tulajdonú, családi vállalkozás, amely közel 600 tagvállalatot számlál. Mintegy 1100 cég, illetve felsővezetői számára teremt lehetőséget üzleti kapcsolódásra és fejlődésre. Céljai között az üzleti közösségek építése, a vállalatvezetők közötti tapasztalatcsere és tudásmegosztás támogatása, valamint az üzleti környezet fejlesztése áll, és az elmúlt években kiemelt fókuszt kapott a fenntarthatósági kérdések előmozdítása. A fenntarthatósági jelentésből kiderül, hogy az MVÜK tagok létszámarányos bevétele 2021-2022-ben 96 millió forint volt, míg az országos átlag fejenként 55 millió forint. A létszámarányos nyereség pedig az országos 7,5 millió forintos átlaghoz képest 8,5 millió forint volt.

MTI

kép: freepik.com

  • 2026.01.28Vezetés- és szervezetfejlesztés szakmai konferencia Bokor Attila Aranykalitkában című kutatásának harmadik fejezetéhez érkeztünk, amely ötven vezetői életúton keresztül három évtized szervezeti és vezetői tapasztalatát mutatja be. Az OD Partner is mérföldkőhöz érkezett: 30 évesek lettünk. Kinyitjuk szakmai műhelyünket és megosztjuk, hogyan gondolkodunk vezetésről, szervezetről, és aktuálisan milyen témákban mélyedünk el.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.01.29Bértranszparencia irányelv és diszkrimináció-tilalom Szakmai képzés a bértranszparenciáról és a diszkriminációról HR szakembereknek és vezetőknek. Készüljön fel munkajogászainkkal az EU új bérátláthatósági szabályaira!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.02.11HR 2026 – kevesebb mozgástér, nagyobb elvárások? - Mit léphet a HR, ha mégis üzleti hatást akar elérni? Egy intenzív, interaktív délelőtt HR- és vállalati vezetőknek, ahol nagymintás regionális kutatások eredményeit mutatjuk meg: hol tart a magyar HR, és milyen 3–5 prioritással lehet 2026-ban is mérhető üzleti hatást elérni. Kerekasztal és kiscsoportos munka várja a HR-vezetőket a HR öt kritikus területén, felkészülve 2026 legtöbbet hozó HR-fejlesztéseire.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.03.18Six Sigma Green Belt képzés A KÉPZÉS CÉLJA: A tréning résztvevői megismerik a TQM-ben, mint menedzsmentrendszerben rejlő lehetőségeket. A tréning résztvevői gyakorlati jártasságra tesznek szert a 6 Sigma módszertan alkalmazásában, és képesek lesznek önállóan 6 Sigma projekteket vezetni a vállalatuknál. info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Ekkora béremelést kapnak a vízügyi dolgozók

A kormány megbecsüli a vízügyi dolgozók áldozatos munkáját, a 2025-ben megkezdett béremelés idén is folytatódik - jelentette be az Energiaügyi... Teljes cikk

Ennyivel több hitelt tudnak felvenni a kétgyermekes anyák - mutatjuk a részleteket

Jelentős jövedelemnövekedést hoznak a 2026 januárjától hatályos adóváltozások a kétgyermekes családok számára, különösen a 40 év alatti... Teljes cikk

Elképesztő álommunkák, amikről valószínűleg sosem hallottál

Létezik olyan álommunka, amivel évente akár 60 millió forintot is meg lehet keresni. Teljes cikk