kapubanner for mobile
Megjelent: 11 éve

Ezernyolcszáz cég egy székhelyen

A NAV által feltárt eddigi legnagyobb gazdasági bűncselekmény egy egri cégtemetőből nőtte ki magát, járta be a hír a múlt héten a magyar sajtót. Magyarországon gyakori, hogy egy címen sok cég jelenik meg, mert tulajdonosaik szeretnék cégüket távol tartani tényleges és ellenőrizhető ingatlanaiktól. Van olyan cím Magyarországon, amelyet több mint 1800 cég választott székhelyül az elmúlt három évben - írja az Opten közleménye.

images

A NAV a múlt héten szenzációként jelentette be, hogy az eddigi legnagyobb gazdasági bűncselekményt sikerült lelepleznie egy egri cégtemetőből indult bűnbanda elfogásával. Az Opten céginformációs szolgáltató címkapcsolati hálója meglepő módon cégtemetőktől kevéssé fertőzött városnak mutatja Egert: a legfrekventáltabb címen is "csak" 27 vállalat található, ráadásul az egri listavezető címre bejegyzett vállalatok még átlagosnak is nevezhetőek. Továbblépve azonban találhatunk a listán olyan címeket, amelyeket egy gyakorlott NAV-ellenőr azonnal cégtemetőként azonosít és ellenőrzés alá von. Az ellenőrök ugyanis az adatbázisokban kutatva pillanatok alatt el tudják különíteni a gyakori címeket (irodaházak, ipari parkok) és a székhelyszolgáltatókat a cégtemetőktől, bár átfedések és határesetek is adódhatnak.

Cégtemetőről akkor beszélünk, ha egy csoport jól bejáratott módon szünteti meg a vállalatokat, mentesítve a valódi tulajdonosokat és ügyvezetőket korábbi tevékenységük felelőssége alól. Jellemzően adóhátralékot és kifizetetlen számlákat felhalmozó cégeket vesznek át, és ezek megfizetése nélkül "menedzselik le" a cég megszűnését. A folyamat általában a cég többlépcsős – lenyomozhatatlan külföldi vagy hajléktalan hazai magánszemélynek történő – eladásával kezdődik, majd a papírok és pecsétek elégetése következik. A cégtemetőkre jellemző, hogy egyes címek, magánszemélyek újra és újra előkerülnek akár több száz felszámolásközeli cég esetében is.

Szélsőséges esetben a cégek eleve egy hajléktalanszálló címére vannak bejegyezve. Gyakran bukkannak fel körükben cégjegyzéstől eltiltott személyek, ukrán tulajdonosok, felszámolt és felszámolás alatt álló vállalatok, általában alig néhány személy vagy cím köré csoportosulva. A frekventált egri címekből kiindulva az Opten címkapcsolati hálóját elemezve néhány lépésben azonosítható számos cégvezetéstől eltiltott magánszemély, illetve e személyek cím- és tulajdonosi kapcsolatai.

A székhelyszolgáltatók felvállaltan biztosítanak adminisztratív székhelyet a frissen alapított és már működő vállalatok ezreinek. Fontos hangsúlyozni, hogy a jelenlegi jogi keretek engedélyezik a székhely-szolgáltatási tevékenységet, és vannak gazdasági helyzetek, amikor a székhelyszolgáltatás igénybevétele valóban indokolt. Tipikusan ilyen helyzet, amikor egy település kedvező iparűzési és más adófeltételeket kínál. Ilyenkor olyan cégeknek is érdemes ide helyezniük a székhelyüket, amelyek tevékenységüket valójában máshol végzik.

Csakhogy, mivel a székhelyszolgáltatók jellemzően átvállalják a gyors cégalapítás adminisztratív lebonyolítását, illetve könyvelést, adótanácsadást is vállalnak, tevékenységükkel melegágyává válhatnak a szürkegazdasági folyamatoknak. A szolgáltató nem ismerheti a hozzá bejegyzett összes cég tevékenységét, és ha nem is járt el jóhiszeműen a problémás esetekben, ennek a tényét a hatóságnak kell bizonyítania.

Az ipari parkok és irodaházak esetében a földrajzi elhelyezkedés indokolja a közös címet. Normál esetben ez önmagában nem is ad okot gyanúra: tisztességesen működő kis- és nagyvállalatok ezrei vannak bejegyezve irodaházak, ipari parkok területére. A tömeges jelenlét azonban jó terepet biztosíthat a NAV szeme elől elbújni igyekvőknek is.

Elviekben tehát nincs akadálya, hogy több vállalatot is ugyanarra a címre jegyezzenek be tulajdonosaik, és arra is van példa, hogy az ilyen címre bejegyzett vállalatok jogi és adózási szempontból is megfelelően működnek. A statisztikák azonban azt mutatják, hogy a tömegesen használt címekre bejegyzett vállalatok 40 százalékkal kockázatosabbak, mint amikor a címen csak egy-két cég található.

Cégtemetők esetében a szálak legtöbbször messzire vezetnek, viszont a címkapcsolatok vizsgálata jó alappillére a megfontolt ellenőrzésnek vagy akár a hitelbírálatnak. Az összetett hálózatok felderítése évekig is eltarthat, azonban a hazai hatóságok sokat fejlődtek az elmúlt években. A cégjegyzéstől eltiltott magánszemélyek nyilvántartása, az egyórás elektronikus cégbejegyzés eltörlése, az adóregisztrációs eljárás vagy a kényszertörlési eljárás bevezetése egyfajta normalizálódást indított el a cégstruktúrában.
A legtöbb cégnek helyet adó címek az országban. Forrás: Opten

Ha a mostani helyzetet összehasonlítjuk a 2010-essel, láthatjuk, hogy nagymértékben visszaesett azoknak a címeknek a száma, amelyeken jelentős számú bejegyzett vállalat található. 2010-ben még közel 14 ezer címen volt tíz vagy több cég bejegyezve, ugyanez a szám mára alig több mint 7 ezerre csökkent. Ugyanakkor egyfajta tömörödés is kialakult a "címpiacon", egy Podmaniczky utcai budapesti címet például több mint 1800 vállalat választott székhelyéül az elmúlt három évben, a tíz legfrekventáltabb címen pedig közel 11 ezer székhelybejegyzéssel találkozhatunk. Ez sajnos arra utal, hogy egyfajta bejáratott út alakult ki a gyorsított cégalapításra, ami elősegíti a kényszervállalkozások terjedését és a cégstruktúra további bonyolítását, a gazdasági működés hatóságok előtti elfedését.

Újabb mérföldkő lehet az elaprózódott cégstruktúra elleni harcban a korlátolt felelősségű társaságok törzstőkéjének megemelése 2014 márciusától.
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Nagy Márton: jövőre újraindul a gazdasági növekedés, a munkaerőpiac is megmozdult

Jövőre újraindul a gazdasági növekedés: az idei 2,5 százalék után 2025-ben 4,1 százalékos bővülést várnak - mondta a nemzetgazdasági miniszter... Teljes cikk

Szakképzés 4.0. - így zajlik a fejlesztés

A 21. századi szakképzőintézmény-fejlesztési program beruházásai, korszerű eszközbeszerzései a minőségi oktatást segítik, és hozzájárulnak... Teljes cikk