Megjelent: 8 éve

Facebook-bejegyzések munkavállalóként: mit tilthat a főnök?

Szinte nincs olyan hét, amelyen ne bukkanna fel egy munkával kapcsolatos facebookos sztori. Akadnak, akik már állásukkal fizettek a meggondolatlan posztolásért. Egyre több munkaadó gondolja úgy, valamilyen szabályozással kordában kell tartani a munkavállalók közösségimédiás tevékenységét. Meddig terjed a szólás szabadsága, és mikortól jogos a munkaadó korlátozása?

images

Felzúdulást keltett a közelmúltban néhány mentős dolgozó webes akciója, akik javarészt magatehetetlen betegek mellett pózolva fotózták le egymást, majd a fotókat a betegek arcát kitakarva a Facebookra töltötték fel.

Vizsgálat indult a mentősök ellen

Az esetről hírt adott a Blikk bulvárlap, a mentősök ellen pedig eljárás indult, ami máig nem zárult le. Azóta az Országos Mentőszolgálatnál életbe lépett a közösségi média használatára vonatkozó szabályozás. Győrfi Pál szóvivő elmondta, a betegeket lefotózni, róluk adatokat tárolni vagy felhasználni tilos. Felvétel is csak előzetesen kapott engedély birtokában készíthető - például oktatási célból - ám a felhasználást szigorúan szabályozzák. "Képzeljük csak el, mekkora trauma lenne, ha valaki egy egészségügyi dolgozó meggondolatlansága miatt a közösségi oldalon értesülne először valamelyik szerette autóbalesetéről, rosszabb esetben haláláról"- magyarázza a szóvivő.

"A közösségi oldalakon profillal rendelkező mentős dolgozóknak is tisztában kell azzal lenniük, hogy a betegek fotóinak posztolása nem a magánügyük. El kell fogadniuk, hogy a mentőszolgálat egy-egy felmerülő panasz kapcsán belenézhet a profiljukba és az ügyet ki is vizsgálhatja"- mondja. Hozzáteszi, arról nincs szó, hogy folyamatos kontroll alatt szeretnék tartani a mentősök online tevékenységeit - erre nem is lenne kapacitás.

Kényes helyzetekkel persze nem csak az egészségügyben, hanem a cégvilágban is találkozhatunk. Ilyen például annak a CIB-nél dolgozó banktisztviselőnek a példája, aki Rudolf Péter színművész banktitkát kotyogta ki otthon, majd párja az információt a Twitter mikroblogon osztotta meg. Az ügy végül az állásába került.

Az Ersténél már van szabályzat, a MOL-nál most készül

Nem csupán a banktitok megsértése okozhat gondot. "Nem engedélyezett, hogy a munkavállaló, banki dolgozói mivoltában bármilyen politikai, vallási vagy egyéb hasonló jellegű véleményének hangot adjon, ezzel kapcsolatban posztoljon vagy blogoljon"- tájékoztatott Danks Emese, a bank kommunikációs igazgatója.

A MOL-nál egyelőre még csak készül a közösségi médiás útmutató. A lépésre azért van szükség, mert ezeken az oldalakon egyre inkább összeolvad a szakmai és a magánélet. Az üzleti információk védelme és az esetleges jogdíjas szolgáltatások használatának tilalma mindenképp benne lesz az útmutatóban - tudtuk meg a cég részünkre eljuttatott közleményéből.

ORF: mintha nyilvános rendezvényen lennénk

Ausztriában a közszolgálati televízió, az ORF néhány héttel ezelőtt irányelvet tett közzé. A 13 oldalas dokumentum arra próbálja sarkallni a munkatársakat, úgy jelenjelen meg a facebookon, mintha egy nyilvános rendezvényen nyilatkoznának. A Szerkesztői Tanács nem szájkosarat kíván alkalmazni az újságírókkal szemben, sokkal inkább aktív és felelősségteljes megjelenésre buzdítják őket a közösségi oldalakon. Nem ajánlják például a privát fotók, vélemények posztolását mindenki számára elérhető formában, negatív vélemények megfogalmazását a televízió műsoraival kapcsolatban - de azt sem, hogy az újságíró egyoldalúan foglaljon állást bizonyos témákban.

Az újságírói hitelesség és objektivitás érdekében óvatosságra intenek az internetes petíciók és kezdeményezések támogatását illetően. Megtörténhet, hogy később a munkatársnak tudósítania kell ugyanarról a kezdeményezésről - mutattak rá. Ugyancsak az objektivitás megkérdőjelezhetetlensége érdekében azt is ajánlják az ORF újságíróinak, hogy facebookos "barátaik" között ne túlnyomórészt csak egyetlen párthoz tartozó személyek legyenek. Figyelmeztetnek az "időzített bombákra" is. Felhívják a figyelmet arra, hogy a közösségi portálokon egyszer közzétett információk évekkel később is kereshetők maradnak. Megkérdeztük a magyar közszolgálati médiát e témában. Az MTVA-tól azt a választ kaptuk, "folyamatban van a szabályozás kidolgozása".

Jogos a céges stop, ha kárt okoz

Kérdés persze, jogi szempontból milyen tiltás lehet jogos és mikor nem korlátozhatja a munkaadó a véleménynyilvánítást. "A munka törvénykönyve szerint a cég jogosan kifogásolhatja a munkavállaló által a közösségi oldalakon kiposztolt tartalmakat, hozzászólásokat, amennyiben az jogos gazdasági érdekeket sért vagy már kimutatható, számszerűsíthető kárt is okozott - például, ha a cégimázst veszélyezteti vagy épp egy kereskedelmi partnertől kapott erre utaló visszajelzést. Ezekben az esetekben sem elegendő pusztán utasítást adni a tartalom eltávolítására - a cégnek meg is kell indokolni, miért kéri azt. Ilyenkor először fel kell szólítani a munkavállalót a tartalom eltávolítására. Ez általában több lépcsőben történik - és rendszerint a következő hasonló esetre helyeznek kilátásba szankciókat"- magyarázza Dr. Ormos Zoltán ügyvéd, internetjogász.

A munkahely megadása kevés lehet a tiltásra

Egyébként önmagában az a tény, hogy a Facebook profiloldal "Munkahely" rovatában szerepel a munkáltató neve, még nem jelenti azt, hogy a munkavállaló a munkáltató nevében nyilatkozik. "Amennyiben a céget mégis aggasztják a munkavállaló által kihelyezett egyes tartalmak, abban az esetben megkérhetik a munkavállalót, hogy ne tüntesse fel a profilban a munkahelyet" - említ egy megoldási lehetőséget az internetjogász.
Milyen formában lehet szabályozni a munkavállaló közösségi médiás viselkedését? Ha a cég biztosra akar menni ilyen ügyekben, akkor beleveszi a munkaszerződésbe. Az általános irányelvek inkább ajánlások, igazodási pontok.


  • 2019.12.18CAFETERIA 2020. Előadók: Fata László, cafeteria szakértő, Cafeteria Trend Kopányiné Mészáros Edda, tájékoztatási kiemelt szakreferens, NAV Nádudvari Éva, senior szolgáltatás manager, NEXON Marusinecz Tamás, vezérigazgató, Allianz Foglalkoztatói Nyugdíjszolgáltató Zrt. Részletek Jegyek
  • 2020.01.18 ICF akkreditált Jungiánus coach féléves továbbképzés Magyarországon először a nemzetközileg sikeres Jungian Coaching School továbbképzése, ami ICF krediteket ad, 2020 januártól júiusig, havonta egy hétvégén. Részletek Jegyek
  • 2020.01.22Változásmenedzsment képzés Cél a szervezet változáskezelési képességének fejlesztése. A változási folyamat és a változás összetevőinek a megértése. Az egyének változáskezelési képességének fejlesztése konkrét gyakorlatokon keresztül. A változási programok kritikus sikertényezőinek megismerése. Részletek Jegyek
Follow hrportal_hu on Twitter
További cikkek
Hogyan érvényesülnek a pályán az LMBTQ orvosok?

Az abcug.hu cikke szerint az LMBTQ orvoshallgatóknál gyakoribb a pályaelhagyás és a lemorzsolódás. Teljes cikk

Túl sok alkoholt kellett inniuk a szeszgyár dolgozóinak

A Pernod Ricard nevű francia, szeszesitalokat gyártó cég munkatársai arra panaszkodnak, hogy munkahelyükön folyamatos alkoholfogyasztásra... Teljes cikk

Ezt fontolja meg, mielőtt viszonyba kezd a munkahelyén

Régi igazság a „házinyúra nem lövünk”. Ezt a népi bölcsességet azonban a gyakorlat számos alkalommal felülírja. Pedig a munkahelyi kapcsolatok... Teljes cikk