Fehérítő Orbán adóterve
Fehéríti a gazdaságot a fordított adózás bevezetése a mezőgazdasági termékek kereskedelmében - mondta az InfoRádiónak az Ernst&Young adóigazgatója, aki szerint ez a megoldás "mindig tisztít", bár még ezzel együtt sem zárható ki az adócsalás.
Orbán Viktor a Parlamentben napirend előtti felszólalásában beszélt arról is, hogy kezdeményezik, akinek a cége jelentős adótartozással szűnt meg, ne kaphasson adószámot. Külföldön, például Ausztriában és Lengyelországban is létezik az, hogy a jelentős adótartozással bukó cégek tulajdonosai nem tulajdonolhatnak új céget - mondta a szakértő, aki ezt is helyes lépésnek tartja, amelynek "komoly üzenete van".
A kormány központi árszabályozást vezetne be a magas rezsiköltségek miatt a szemét-, a víz- és a csatornadíjak esetében. Ennek kapcsán az Ernst&Young adóigazgatója azt mondta: ezzel a lépéssel a kabinet egy igazságtalanságot kíván felszámolni. Érthetetlen, hogy ugyanolyan tiszta vízért Budapesten mást kell fizetni, mint Érden vagy Szigetszentmiklóson - véli a szakértő.
Fehéredést és áremelést hozhat a fordított adó
A Napi Gazdaság szerint éppen a fehéredés miatt jelentősen drágulhat a termelés, ráadásul jelentős átrendeződést hozhat a szektorban. A feketegazdaság ugyanis legerőteljesebben a "kicsiknél" érhető tetten: több mint 300 ezer őstermelő ügyel kínosan arra, nehogy árbevétele meghaladja az adómentességet garantáló szintet.
- 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.21Fókuszban a "Hard HR" A workshop során a NIVEUS | PAYROLL és a NIVEUS | LEGAL szakértői a munkavállalói életciklus mentén haladva tekintik át a legfontosabb foglalkoztatási helyzeteket, a belépéstől kezdve a foglalkoztatás különböző szakaszain át egészen a kilépésig. Minden egyes ponton kiemelik azokat a kritikus jogi, adózási és bérszámfejtési kérdéseket, amelyek közvetlenül hatnak a HR döntéseire.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Páyázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek
A Lufthansa légiutas-kísérőinek sztrájkja miatt törölték a légitársaság pénteki budapesti járatait - olvasható a Budapest Liszt Ferenc... Teljes cikk
Április 20-ig kell befizetnie a turizmusfejlesztési hozzájárulást az erre kötelezetteknek - hívta fel a figyelmet pénteki közleményében a Nemzeti... Teljes cikk
A magyar egészségügyben nemcsak az alacsony bérek, hanem a rossz munkahelyi légkör is egyre több dolgozót taszít el a pályától. Egy friss... Teljes cikk
- Vége lehet a klasszikus 8 órás munkanapnak Németországban – vajon jó ötlet? 2 hónapja
- Így tanulnak idegen nyelvet a munkavállalók 2 hónapja
- Boldogtalan britek: stresszesek és túlterheltek a szigetország dolgozói 3 hónapja
- Új HR vezető az Arvalnál 3 hónapja
- Váltás a Prohuman élén, ő az új vezérigazgató 3 hónapja
- 180 ezer forinttal nőhet Orbán Viktor fizetése, Kövér László majdnem hatmilliót kereshet márciustól - Így nő a képviselők bére 3 hónapja
- Ez a készség lesz a legfontosabb a HR-ben 2026-ban - interjú Nagy-Jakab Andreával 4 hónapja
- Orbán Viktor: januártól 700 ezer család jövedelme nő biztosan 5 hónapja
- Megfordult a trend: meredeken csökken a brit bevándorlás 5 hónapja
- HR kiégés: így teszi tönkre magát és a szervezetet is a HR-es 5 hónapja
- Orbán Viktor megszólalt a nyugdíjemelésről 5 hónapja

Milyen tanulságokat rejt a HR számára egy extrém csapatépítő?