kapubanner for mobile

Felmérés: Emiatt félnek az állásinterjúktól a dolgozók leginkább

Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokat

A tíz leginkább szorongást okozó helyzet közül nyolc munkahelyi környezethez kapcsolódik.

Felmérés: Emiatt félnek az állásinterjúktól a dolgozók leginkább-

A nyilvános beszédtől való félelem a harmadik leggyakoribb fóbia az Egyesült Királyságban – írja a HR News. A kutatásban megkérdezettek 15%-a vallja be, hogy nem szeret nyilvánosan beszélni. 21% bevallja, hogy gyűlöli és lehetőség szerint kerüli, 14%-uk félelmetesnek tartja, de erőlteti magát, hogy megtegye, 20%-uk pedig nem szereti, de ha kell, megteszi.

A nyilvános beszédkészség fontos szerepet kap a munkahelyen, és a mindennapi kommunikációtól kezdve a karrierépítésig komoly szerepe van. A megkérdezettek 59%-a azonban azt mondta, hogy elkerülné a nyilvános beszédet, ha nem lennének következményei.

A felmérésből kiderül, hogy a nyilvános beszédek, amelyek a legtöbb szorongást okozzák, munkahelyi szituációk keretében adódnak, a három első helyezett mind erre a területre esik. Az állásinterjúk 32%-kal vezetik a listát, a nyilvános előadások és a munkahelyi prezentációk szorosan követik őket, a dolgozók 25%-át, illetve 22%-át érintve. A tíz leginkább szorongást okozó helyzet közül nyolc munkahelyi környezethez kapcsolódik.

A válaszadók 36%-a azért szorong, mert arról fél, hogy beszéd közben elfelejt szavakat. Szorosan utána következik a lefagyástól és a bolondnak tűnéstől való félelem, amely a válaszadók 33%-át érinti.

 

HR News

fotó: unsplash

  • 2026.09.11BCM - Üzletmenet-folytonosság menedzsment képzés Az intenzív, workshop jellegű program célja, hogy a résztvevők képessé váljanak egy ISO 22301:2019 alapú üzletmenet-folytonossági irányítási rendszer (BCMS) tervezésére, bevezetésére és fenntartására.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.11Kockázatmenedzsment képzés A kockázatmenedzsment rendszer működésének és elemeinek áttekintése az ISO 9001 szabvánnyal összhangban. A központi kockázatirányítás rendszerének áttekintése, amely egységesen összefogja és integrálja a különböző jellegű szakterületi kockázatok kezelését.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.17Vezetői képzés - Készségfejlesztés modul (A) Képzésünkkel a résztvevők vezetői tudásának és készségeinek fejlesztésére, valamint a szervezetekben használt irányítási, problémamegoldási, és hatékonyságnövelési témakörökre fókuszálunk. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Élménnyel eredmény? Earlybird jegyek június 30-ig! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek