Felszámolási eljárás az Electro World ellen
A Kereskedelmi Alkalmazottak Szakszervezete (KASZ) azt fontolgatja, hogy felszámolási eljárást indít az Electro World ellen - közölte az érdekképviselet csütörtökön az MTI-vel.
Hozzáfűzi: idén februárban kéthavi türelmi időt kért a cég vezetése a béremelésre, de ez azóta sem történt meg. A fizetés késve, és --– banki átutalás helyett --– készpénzben érkezett. A dolgozók emellett fél éve nem kapják meg --– a szerződésükben egyébként szereplő --– étkezési utalványt sem, sőt, minden alkalmazott béréből levonták a szakszervezeti díjat, ami máig nem érkezett meg az érdekképviselet számlájára - jegyzi meg a KASZ.
A fennálló helyzetet súlyosbítja, hogy a cég nem hajlandó kiadni a munkaviszonnyal kapcsolatos iratokat, ami nélkülözhetetlen egyrészt az elhelyezkedéshez, másrészt a munkanélküli segélyre bejelentkezéshez. A KASZ kiemeli, hogy utóbbi esetben különösen sürgős az iratok megléte, "hiszen aki most nem jelentkezik a segélyre, szeptembertől lényegesen rosszabb feltételekkel teheti meg".
Az érdekképviselet hangsúlyozza, hogy a rendelkezésére álló valamennyi jogi eszközt megmozgatja annak érdekében, hogy az Electro World munkavállalói megkapják a törvényes javadalmazásukat és a munkaviszony megszűnését igazoló dokumentumaikat. Emellett minden segítséget megad a munkavállalóknak ahhoz, hogy megindítsák a felszámolási eljárást a cég ellen.
Az Electro World Kft. februárban kért csővédelmet, de a Fővárosi
Bíróság illetékesség hiányában elutasította ezt. A társaság a döntést megfellebbezte az ítélőtáblánál. A kft. már március végén ideiglenes fizetési moratórium alatt állt, ami Nagy Károly András, az Electro World cégcsoport vezetőjének akkori közlése szerint a csődvédelmet megelőző lépés.
A NAV július 11-én tartott házkutatást az Electro World központjában, az egyik bűnügyi portál értesülése szerint azért, mert a cégcsoportnál több százmilliós adócsalás gyanúja merült fel.
- 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.21Fókuszban a "Hard HR" A workshop során a NIVEUS | PAYROLL és a NIVEUS | LEGAL szakértői a munkavállalói életciklus mentén haladva tekintik át a legfontosabb foglalkoztatási helyzeteket, a belépéstől kezdve a foglalkoztatás különböző szakaszain át egészen a kilépésig. Minden egyes ponton kiemelik azokat a kritikus jogi, adózási és bérszámfejtési kérdéseket, amelyek közvetlenül hatnak a HR döntéseire.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Páyázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek
A Rév-Bíró-Vart Metal Zrt. friss, mintegy 2,1 milliárd forintnyi értékű beruházása száztíz új munkahelyet hoz létre Mezőtúron - közölte... Teljes cikk
A lakóautókat gyártó Knaus Tabbert legújabb, mintegy 2,2 milliárd forintnyi értékű beruházása ötven új munkahelyet hoz létre Nagyorosziban -... Teljes cikk
A Samsung Electronics dél-koreai dolgozóinak 93 százaléka megszavazta a sztrájkot a bónuszvita miatt, ami tovább mélyíti a konfliktust a világ... Teljes cikk
- 10 követelés, ami minden dolgozót érint – országos petíció indult a bérek és a munkafeltételek miatt 2 hónapja
- Elhunyt a magyar szakszervezeti mozgalom egyik meghatározó alakja 2 hónapja
- Becsapós béremelés: kevesebb pénz a zsebben? 3 hónapja
- A kiskorú gyermek puszta létezése nem indok – elbukta a MÁV a home office-pert 3 hónapja
- Munkaszüneti nap kifizetése pihenőnap esetén kötelező? 3 hónapja
- Cukorbetegek munkahelyi jólléte – egészségtámogató tanácsok 5 hónapja
- Bejelentették, mennyivel nő a kulturális ágazatban dolgozók bére jövőre 5 hónapja
- "Nem hirtelen vágtam el a köldökzsinórt" - Hogyan segít a kismama-szövetkezet visszatérni a munka világába? 5 hónapja
- Nem az anyaság tör meg egy karriert – hanem a rendszer, amely nem segít visszatérni 5 hónapja
- -50 fokban is szívből fotózik a sarkvidéki expedíciókon - Horvath Esther, World Press Photo nyertes fotós 6 hónapja
- Ezek a rendvédelmi dolgozók kapnak lakhatási támogatást 6 hónapja

Milyen tanulságokat rejt a HR számára egy extrém csapatépítő?