kapubanner for mobile

Fizetésemelés a Foxconn kínai dolgozóinak

Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokat

Kínai dolgozóinak 33 százalékos fizetésemelését jelentette be a Foxconn Technology tajvani vállalat, amelynek sencseni (Shenzhen) gyárában az idén már több mint tíz munkás követett el öngyilkosságot.

A vállalatvezetés döntése értelmében a szerelőszalag mellett dolgozók bére a dél-kínai városban 900 jüanról 1200 jüanra emelkedik. Sencsenben egyébként 900 jüan a hivatalos minimálbér.

A Kínában 800 ezer embert foglalkoztató cég első embere, a tajvani Terry Kou (Gou) alig egy héttel korábban a helyszínen újságíróknak mutatta be a gyárat, s ígéretet tett több olyan intézkedésre, amely közvetlen és közvetett módon javítja a dolgozók komfortérzetét, segíti a munkával járó feszültség levezetését.

Az elektronikai eszközöket és számítógép-alkatrészeket gyártó Foxconn legnagyobb partnerei, a Dell, a Hewlett-Packard és az Apple külön is megszólalt a halálesetek ügyében, s vizsgálatot, tájékozódást ígért.

A világszerte nagy visszhangot kiváltó öngyilkossági hullám Kínában és a nemzetközi sajtóban is a helyi munkakörülményekre, a munka speciális jellegére, az ebből is fakadó feszültségek kezeletlenségére, a vándormunkások új generációjának gondjaira, életvitelükre, társadalmi beilleszkedésük sajátos nehézségeire, a közösségek hiányára irányította rá a figyelmet.

  • 2026.09.09Fókuszban a ,,hard HR” – ingyenes, kétrészes webinár A HR döntések ma már nem választhatók el a jogi, adózási, pénzügyi és bérszámfejtési szempontoktól. A Niveus adózási, jogi és payroll szakértői ingyenes, kétrészes webinár keretében, a munkavállalói életciklus mentén mutatják be a legfontosabb „hard HR” összefüggéseket, tipikus hibákat és gyakorlati megoldásokat. A program a bértranszparencia irányelv gyakorlati hatásaira is kitér.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.11Kockázatmenedzsment képzés A kockázatmenedzsment rendszer működésének és elemeinek áttekintése az ISO 9001 szabvánnyal összhangban. A központi kockázatirányítás rendszerének áttekintése, amely egységesen összefogja és integrálja a különböző jellegű szakterületi kockázatok kezelését.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.17Vezetői képzés - Készségfejlesztés modul (A) Képzésünkkel a résztvevők vezetői tudásának és készségeinek fejlesztésére, valamint a szervezetekben használt irányítási, problémamegoldási, és hatékonyságnövelési témakörökre fókuszálunk. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Élménnyel eredmény? Earlybird jegyek június 30-ig! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek