Franciaország: 2,5 millióan tiltakoztak a nyugdíjreform ellen
Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokatMintegy 2,5 millióan tiltakoztak kedden Franciaországban a kormány tervezett nyugdíjreformja ellen.
Délelőtt több nagyvárosban voltak felvonulások, délután pedig Párizsban szólítottak sok százezer embert utcára a szakszervezetek. Tiltakozó sztrájkok is voltak: a közalkalmazottak egynegyede szüntette be a munkát, a vonatok fele nem járt és a nagyvárosi metróközlekedésben is komoly fennakadások voltak.
A megmozdulást az váltotta ki, hogy a francia kormány a jelenlegi 60 évről előbb 62, majd 2018-ig 67 évre akarja emelni a nyugdíjkorhatárt, és 40,5-ről 41,5 évre azt az időt, ameddig nyugdíjjárulékot kell fizetni ahhoz hogy valaki öregkori nyugdíjat kapjon. Ezzel az előzetes számítások szerint 70 milliárd eurót fog megtakarítani.
A legfrissebb közvélemény-kutatások szerint az emberek kétharmada igazságtalannak tartja a készülő reformot, de ugyanennyien úgy gondolják, hogy a sztrájkok miatt a kormány nem változtat szándékán. A kabinet több tagja is jelezte, hogy kisebb módosítások lehetségesek (például a fizikailag nagyon megterhelő munkát végző, vagy a munkát fiatal korukban kezdők esetében), de a nyugdíjreform alapelvei megmaradnak. Szakértők szerint bármilyen sokan vonultak is utcára kedden országszerte, nem valószínű, hogy a szakszervezetek képesek lennének egy olyan gördülő sztrájk megszervezésére, amely visszakozásra kényszerítené a kormányt.
Több európai országban - az Egyesült Királyságban, Németországban, Spanyolországban, Olaszországban - már most 65 év a nyugdíjkorhatár, s Nagy-Britanniában ezt fokozatosan fel akarják emelni 67 évre.

- 2026.06.15Stratégiai emberi erőforrás szaktanácsadó szakirányú továbbképzés A képzés valós szervezeti helyzeteken, gyakorló HR-vezetők tapasztalatán és emberközpontú stratégiai szemléleten keresztül ad azonnal alkalmazható tudást.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.11BCM - Üzletmenet-folytonosság menedzsment képzés Az intenzív, workshop jellegű program célja, hogy a résztvevők képessé váljanak egy ISO 22301:2019 alapú üzletmenet-folytonossági irányítási rendszer (BCMS) tervezésére, bevezetésére és fenntartására.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.11Kockázatmenedzsment képzés A kockázatmenedzsment rendszer működésének és elemeinek áttekintése az ISO 9001 szabvánnyal összhangban. A központi kockázatirányítás rendszerének áttekintése, amely egységesen összefogja és integrálja a különböző jellegű szakterületi kockázatok kezelését.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Élménnyel eredmény? Earlybird jegyek június 30-ig! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek

Az ördög Pradát visel: mit tanulhat a HR a popkultúra legtoxikusabb főnökétől?