Franciaországban kötelezővé teszik az apaszabadságot
A jelenlegi 14 napról 28 napra nő az apáknak járó gyermekgondozási szabadság Franciaországban, és ebből legalább egy hetet kötelező lesz mindenkinek kivennie a gyereke születésekor - jelentette be a francia elnök.
"Az idő alapvető tényező a gyerek és szülei közötti fontos kapcsolat kialakításában. A jelenlegi 14 nap túl rövid" - közölte az államfői hivatal, amely szerint a társadalom mintegy 80 százaléka támogatja a hosszabbítást.
Az Elysée-palota tájékoztatása szerint az apa vagy a "második szülő", aki lehet nő is, a gyerek születésekor júliustól kétszer több, 28 nap szabadságra jogosult.
Franciaország úttörőnek számított a kérdésben Európában, amikor 2002-ben bevezette a 11 napos apaszabadságot, amely a háromnapos születési szabadság után vehető ki. Azóta azonban számos európai uniós ország nagyvonalúbb intézkedéseket hozott az apák számára, míg Franciaországban a szülői terhek jelentős része továbbra is az anyákra hárul. A szülési szabadság az anyák számára jelenleg 16 hétig tarthat.
Az apaszabadság meghosszabbítását, amelynek éves költsége több mint félmilliárd euróra rúghat, a társadalombiztosítás fogja állni. A gyerek születését követő háromnapos szülési szabadságot továbbra is a munkáltató finanszírozza, a további 25 napot pedig visszatéríti a társadalombiztosítás. Ikrek születésekor további hét nap jár a második szülőnek.
Az első hét nap kivételét a kormány azért teszi kötelezővé, hogy így ösztönözze az apákat arra, hogy éljenek a lehetőséggel. Amennyiben egy munkáltató nem tartja tiszteletben a kötelezettséget, 7500 eurós pénzbüntetéssel sújtható.
A francia apák 67 százaléka veszi ki az apaszabadságot a gyereke születésekor, s az adat nem változott, amióta erre lehetőséget biztosít a törvény.
- 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.21Fókuszban a "Hard HR" A workshop során a NIVEUS | PAYROLL és a NIVEUS | LEGAL szakértői a munkavállalói életciklus mentén haladva tekintik át a legfontosabb foglalkoztatási helyzeteket, a belépéstől kezdve a foglalkoztatás különböző szakaszain át egészen a kilépésig. Minden egyes ponton kiemelik azokat a kritikus jogi, adózási és bérszámfejtési kérdéseket, amelyek közvetlenül hatnak a HR döntéseire.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Páyázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek
Egyre több jel utal arra, hogy megtorpant a munkaerőpiac Nyugat-Európában, különösen az iparban. Bár a foglalkoztatottság még magas, a háttérben... Teljes cikk
A PwC amerikai vezetése egyértelművé tette: a mesterséges intelligencia használata nem választás, hanem alapelvárás a dolgozók számára. Teljes cikk
A Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) országaiban átlagosan 5 százalék volt a munkanélküliség januárban, megegyezett a... Teljes cikk
- Work-life balance 2 hete
- Vége a hároméves GYES-nek? Beszállnak a férfiak? 2 hete
- Extra szabadsággal támogatja dolgozóit ez a magyar munkaadó 1 hónapja
- Élet 50 felett: már nem a karrier, hanem az én számít igazán 2 hónapja
- Szabadság minden áron? - Rengeteg dolgozó keresett rá erre a kifejezésre az ünnep után 3 hónapja
- Szabadság számítása 2026 4 hónapja
- Hogyan tervezd meg a szabadnapjaidat 2026-ban? Ajánlott nyaralóhelyek 4 hónapja
- Hogyan alakul a gyermek utáni pótszabadság GYES ideje alatt született második gyermek esetén? 4 hónapja
- Nem közeli hozzátartozó halála esetén, jár a temetési szabadság? 4 hónapja
- Szabadság kiadása: erre figyelj még ebben az évben 5 hónapja
- Év végi aktualitás: Ezt kell tudni a jövő évre szabályosan átvihető szabadságokról 5 hónapja

Milyen tanulságokat rejt a HR számára egy extrém csapatépítő?