Gyakran felkészületlenek a gyermekotthonban dolgozók
Egy gyermekotthonban a betöltetlen munkakörök és a dolgozók felkészítésének hiánya a gyermekek jogainak sérelméhez vezet, az ombudsman szerint ezt támasztják alá a kalocsai speciális gyermekotthonban feltárt visszásságok is - közölte az Alapvető Jogok Biztosának Hivatala.
A fenntartó vizsgálatakor egy gyermek arról számolt be, öt-hat pofont kapott, amikor egy szökése után visszavitték, egy másik gyermek pedig elmondta, hogy az egyik nevelő a kulcscsomójával a tenyerébe csapott, ezek azonban a gyerekek szerint nem számítanak bántalmazásnak.
A vizsgálat szerint a speciális gyermekotthonban élők az átlagos gyermekeknél enyhébben ítélik meg a bántalmazást, ez pedig az alapjogi biztos szerint a gyermekotthonban élő gyerekek jogi tájékozatlanságát jelzi. Székely László ezért tájékoztatást kért Balog Zoltántól, az emberi erőforrások miniszterétől arról, miként teljesültek a hasonló ügyekben már korábban megfogalmazott ajánlásai.
A fenntartói vizsgálat azt is feltárta, hogy rendkívül nehéz betölteni a gyermekotthonban megüresedő álláshelyeket, a szakdolgozók pedig megfelelő kompetenciák, képzettség hiányában nem mindig tudják megfelelően kezelni a gyermekek viselkedési, beilleszkedési zavarait, agresszióját. Ezt az OBDK vizsgálata is rögzítette, hozzátéve, hogy a szakdolgozók - főként a gyermekfelügyelők - között nagy a fluktuáció.
A helyszíni vizsgálat alatt az is kiderült, hogy a gyermekotthonban a cigarettát jutalmazási eszközként használták. A fenntartói megállapításokkal összhangban az ombudsman is elfogadhatatlannak, a gyermekek jogait súlyosan sértőnek nevezte ezt a gyakorlatot. Székely László egyetértett az ezzel kapcsolatos fenntartói intézkedéssel, és azt is javasolta: az intézményben mutassanak be a gyermekek életkorának megfelelő filmeket a dohányzás ártalmairól, és kérjék olyan szakember segítségét, aki a gyermekek leszoktatását megfelelő módszerekkel segítheti.
A gyermekjogi képviselőnek több gyermek számolt be arról, hogy ritkán találkozik a gyámjával, rendszertelenül látogatják őket, a kapcsolattartás kiszámíthatatlan. Az ombudsman szerint ez a gondozott gyermekek jogainak sérelmét okozza. Az alapjogi biztos felkérte Balog Zoltánt, hogy országos szinten mérje fel: a gyámok eleget tudnak-e tenni a gyermekekkel való találkozás kötelezettségének.
Az ombudsman korábban már többször is rámutatott arra, hogy a betöltetlen munkakörök, a speciális ellátási igényű gyermekkel való foglalkozásra felkészítés hiánya a gyermekek jogainak sérelméhez vezet. Székely László a kalocsai speciális gyermekotthon vizsgálatának alapján azt állapította meg, hogy ezek az aggályok továbbra is fennállnak - írták.
A szaktárca egy korábbi ombudsmani ajánlásra úgy válaszolt, hogy várhatóan 2016 első felében módosítják a jogszabályt, amely előírja majd, hogy a speciális szükségletű gyermekeket gondozó intézmények szakdolgozói meghatározott időn belül kötelesek lesznek elvégezni egy felkészítő tanfolyamot. A módosított jogszabály legkorábban 2017. január 1-jén lép hatályba.
- 2026.03.18Six Sigma Green Belt képzés A KÉPZÉS CÉLJA: A tréning résztvevői megismerik a TQM-ben, mint menedzsmentrendszerben rejlő lehetőségeket. A tréning résztvevői gyakorlati jártasságra tesznek szert a 6 Sigma módszertan alkalmazásában, és képesek lesznek önállóan 6 Sigma projekteket vezetni a vállalatuknál.
Részletek
Jegyek
- 2026.03.26recruiTECH x HRTECH konferencia A recruiTECH x HRTECH konferencia HR vezetőknek, toborzóknak, toborzási vezetőknek, employer branding és L&D szakembereknek szól, akik a munkaerőpiaci kihívásokra már technológia-alapú, jövőálló megoldásokat keresnek, és hatékonyabb HR működésben gondolkodnak.
Részletek
Jegyek
Van olyan ország az EU-n belül, ahol több mint négyszer magasabb minimálbérrel számolhatnak a dolgozók, mint más tagországokban. Teljes cikk
A NAV ellenőrei számos helyszínen vizsgálják majd többek között az alkalmazottak bejelentését is. Teljes cikk
Egy friss kimutatás szerint egy átlagos munkavállaló évente kétszer annyi megbeszélésen vesz részt, mint két évvel ezelőtt, ami a koncentrált... Teljes cikk
- Milliomos IT-szakmák: ezekért a munkakörökért fizetnek csillagászati összegeket 4 hónapja
- Ács 4 hónapja
- Production Planner 4 hónapja
- A jövő a bátor lányoké: így válhatnak a tinik az AI-korszak nyerteseivé 5 hónapja
- Képzések: ingyenes és online tanfolyamok, felnőttképzési lehetőségek 5 hónapja
- Trade Marketing Manager 6 hónapja
- IT Auditor 6 hónapja
- Ezért nehéz a kkv-nak jó könyvelőt találni 9 hónapja
- Érettségi után hogyan tovább? – ismerd meg a vagyonőr szakmát közelebbről 11 hónapja
- Változás a Munka Törvénykönyvében: mi történik, ha a munkavállaló alkalmatlanná válik a munkakörére 11 hónapja
- Képzés a munkahelyen: kötelezhet a munkáltató? 12 hónapja
Egy életmentő szakma egy napja: Vészhelyzet Pittsburghben