Havi egymillió forintot keres az átlagos német gyakornok
A németországi trainee (gyakornoki) programokról készített felmérést mutat be a Frankfurter Allgemeine Zeitung. A német cégek cégek legtöbbje kontrollingra vesz fel fiatalt, átlagosan 40 ezer eurós éves fizetést kínál és többnyire mentort biztosít a fejlődéshez. "Kamu" programok ott is vannak.
Bruttó 40 ezer euró az éves átlagfizetés
A Haniel-konszern 400 vállalatot átfogó felméréséből kiderül, Németországban túlnyomórészt az 500 fő feletti létszámmal működő vállalatok kínálnak ilyen programot, és átlagosan 12 gyakornoki helyet hirdetnek meg. Bejutni nem egyszerű, ám akinek sikerül, az szinte már a munkaszerződést is megváltotta, ugyanis 93 százaléknak a munkaadó állást kínál a program elvégzése után vagy már a belépéskor. Az átlagfizetés pedig évi bruttó 40 ezer euró (12 millió forint) körüli vagy valamivel afeletti.
A legtöbb gyakornok kontrolling területre érkezik, amit a marketing és a HR követ. Érdekesség, logisztikára kevesebb jelöltet keresnek.
Fontos szelekciós szempont a tanulmányi eredmény
A felvételnél különösen fontos a tanulmányi eredmény és a tanulási képesség, mivel a munkaadó a gyakornoki idő alatt továbbképzi a fiatalt. Milyen módon fejlesztik a cégek a munkavállalók képességeit? Mentor kijelölésével, projektekben való részvétellel, rendszeres egyeztetésekkel, képzési terv összeállításával. Vezetői terhet a cégek kis aránya tesz a trainee vállára. Például projektvezetési feladatot csak a fiatalok 19 százalékának kell végeznie.
Vannak ott is "kamu" programok
Ahogy Magyarországon, úgy Németországban is akadnak cégek, amelyek "gyakornoki program", "gyakornoki álláslehetőség" címén kisegítő munkára keresnek munkaerőt (például recepcióst, hivatali ügyintézőt). Pedig a trainee programok inkább a képzéshez, mint a hagyományos munkaviszonyhoz és értékteremtéshez állnak közelebb. Munkajogászok szerint, ha egy munkaadó gyakornoki programra vesz fel fiatalt, és az új munkaerő nem kap képzést, akkor a munkavállaló akár kártérítési pert is indíthat ellene.
- 2026.03.26recruiTECH x HRTECH konferencia A recruiTECH x HRTECH konferencia HR vezetőknek, toborzóknak, toborzási vezetőknek, employer branding és L&D szakembereknek szól, akik a munkaerőpiaci kihívásokra már technológia-alapú, jövőálló megoldásokat keresnek, és hatékonyabb HR működésben gondolkodnak.
Részletek
Jegyek
- 2026.04.23BGE Állásbörze SPÓROLJ IDŐT ÉS ENERGIÁT! Érd el a BGE összes karának hallgatóit egyetlen nap alatt!
Részletek
Jegyek
- 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni.
Részletek
Jegyek
Vádat emeltek két orvos, valamint két társuk ügyében, akik két éven át törvénybe ütközően, közfinanszírozásra végeztek műtéteket a... Teljes cikk
Egy külföldi dolgozó megkéselte szintén külföldi kollégáját egy szegedi építkezésen, a férfit letartóztatták - tájékoztatta a... Teljes cikk
Egy 91 éves indiai férfi ma is teljes munkaidőben, napi 12 órás műszakokban dolgozik – egyszerű életet él, mégis világszerte tömegeket inspirál. Mi a titka? Teljes cikk
- Motivációs levél minta, letölthető: gyakronok 2 hónapja
- Erasmus-botrány: Magyarország tiltakozik, de a diákok hiába várnak? 4 hónapja
- Elindult a Talent Bridge országos HR-esetmegoldó verseny – a jövő HR- szakembereit keressük 5 hónapja
- Középiskolások és pedagógusok jelentkezését is várják újra a Tiéd a holnap ösztöndíjprogramra 6 hónapja
- Több ezer munkavállalóját rúgja ki Európa legnagyobb légitársasága 6 hónapja
- 100-ból 1: nyári mentorprogram könyvelő cégnél fagyispult helyett 7 hónapja
- Egy ország, két világ – elképesztő különbségek a német bérekben 7 hónapja
- Álláspara Németországban: munkahelyek tízezrei veszélyben 7 hónapja
- Elég volt a beteg dolgozókból – vizitdíjat követelnek a munkaadók 8 hónapja
- Kinek jár özvegyi nyugdíj külföldön? Így változnak a szabályok országonként 9 hónapja
- Tüntetnek a szomszédban a diákok: "nem kiadás vagyunk, hanem befektetés" 10 hónapja


Egy életmentő szakma egy napja: Vészhelyzet Pittsburghben