Hoffmann Ádám, az Exact Solutions Kft. SSC divíziójának vezetője
Hoffmann Ádám 2011 óta az Exact Solutions Személyzeti Tanácsadó Kft. SSC divíziójának vezetője, aki négy évvel ezelőtti csatlakozása óta nagyban hozzájárult, hogy a mérnöki és informatikai terület mellett ez a divízió a cég legsikeresebb üzletágává nője ki magát. A megszavazott bizalom, felelősség és támogatás, illetve a jó kommunikációs készsége és az öt beszélt idegen nyelv a kezdetektől fogva sokat segített, hogy a tanácsadó szakmában sikeres legyen.
Ádám már másodéves korában dolgozni kezdett egy magyar tulajdonú könyvelőirodánál, ahol az ügyvezető asszisztenseként eltöltött másfél év alatt megtanulta az ügyfelekkel való hatékony kommunikáció alapjait.
Belgiumi ösztöndíjából visszatérve szeretett volna egy olyan munkát találni, ahol nyelvtudását és kommunikációs készségét tudja fejleszteni, így jelentkezett az Exact Solutions Kft-hez gyakornokként, ahol Béres Gábor ügyvezető meglátta benne a lehetőséget, és először a szolgáltatás értékesítésével bízta meg. Az Exact Solutions Kft. az addig sikeres IT és Mérnöki divíziója mellett ekkor indította SSC projektjét, ahol Ádám már az első félévben több szolgáltató központot tudott az ügyfélkörbe bevonni.
Mivel az értékesítés mellett folyamatosan segítette a többi divízió tanácsadóit, így az új partnerek kereséseiért részben ő felelt. 2010 utolsó negyedévében már önálló tanácsadóként könyvelt el 14 sikeres kiközvetítést különböző speciális követelményű pozíciókba csapat tagi és vezetői szinten egyaránt. Tevékenysége alatt az Exact Solutions a Shared Service Centerek meghatározó szereplőinek megbízható, állandó partnerévé nőtte ki magát.
Ezt tovább erősítette, amikor az Exact Solutions nyújtotta on-site recruitment szolgáltatás keretében az egyik szolgáltatással foglalkozó vállalati partnerük HR csapatának ideiglenes tagjaként segítette a cég új toborzási projektjét. "Ez az időszak kiváló lehetőséget nyújtott arra, hogy megismerjem a vállalati oldal működését, jobban megértsem, és így később felmérjem a partnereink igényeit. A szakmai tapasztalatokon túl most már átérzem, milyen az, amikor a jelöltek, vezetők, határidők és költségek okozta kihívások közt kell megfelelniük a vállalati HR-eseknek."
2011 óta a kilencfős SSC Divízió vezetőjeként fogja össze a különböző kereséseket, a szinergiákat kihasználva irányítja a tanácsadók és asszisztensek napi munkáját, és tartja a kapcsolatot az ügyfelekkel. Ez idő alatt a hazai SSC piac domináns szereplőjével sikeres együttműködés alakult ki; pénzügy, ügyfélszolgálat, IT helpdesk, procurement és egyéb support funkciókra sikeresen kiközvetített és helytállt jelöltek támasztják alá az Exact Solutions munkájának eredményességét. A csapat munkájának támogatása és irányítása mellett Ádám továbbra is részt vesz a toborzás-kiválasztási folyamatokban a kulcspozíciók esetében, illetve a közép- és felsővezetői szinteken.
Ahogy ő is fogalmazott: "Munkám egyik legfontosabb elemének tartom, hogy a csapatomnak megteremtsem a megfelelő körülményeket, hogy tudásuk legjavát nyújtva továbbra is elégedett ügyfeleket tudhassunk magunk mellett. Eredményességünk alapja az ütőképes csapatunk, akik mind szakmailag, mind emberileg sokat tesznek a siker érdekében."
Szabadidejében szívesen sportol, a Corvinus Egyetem NB II-es csapatának igazolt játékosa, tanulmányai alatt a magyar utánpótlás-válogatott keretének is tagja volt. Nagyon szeret utazni, illetve minden lehetőséget megragadni, hogy a nyelvtudását kamatoztatni tudja.
- 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.21Fókuszban a "Hard HR" A workshop során a NIVEUS | PAYROLL és a NIVEUS | LEGAL szakértői a munkavállalói életciklus mentén haladva tekintik át a legfontosabb foglalkoztatási helyzeteket, a belépéstől kezdve a foglalkoztatás különböző szakaszain át egészen a kilépésig. Minden egyes ponton kiemelik azokat a kritikus jogi, adózási és bérszámfejtési kérdéseket, amelyek közvetlenül hatnak a HR döntéseire.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Páyázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek
„Az Év Felelős Foglalkoztatója 2017” pályázat nyertese a közszféra szervezetei kategóriájában a Józsefvárosi Egyesített Bölcsődék.... Teljes cikk
„Az Év Felelős Foglalkoztatója 2017” pályázat nyertese, az 51-500 főt foglalkoztató szervezetek kategóriájában, az Észak-zalai Víz- és... Teljes cikk
„Az Év Felelős Foglalkoztatója 2017” pályázat nyertese az 1-50 főt foglalkoztató szervezetek kategóriájában a Webstar Csoport Kft. Bertók... Teljes cikk
- Hét HR kihívás 2026-ban, amivel minden cégvezetőnek foglalkozni kell 2 hónapja
- Mitől lesz a HR valódi stratégiai partner? 2 hónapja
- 120 új állás egy magyar városban – dán óriás érkezik Csongrádra 3 hónapja
- A projekt gyakran egyszerű, az emberek nem azok - így telik egy projektmenedzser egy napja 4 hónapja
- Már kiváltott munkaköröket az AI - nem lehet kérdés, ad-e átképzést a cég 7 hónapja
- A 20 legbefolyásosabb magyar HR vezető 2025-ben: Belley Éva, Deutsche Telekom IT Solutions 9 hónapja
- Magyar szakember is bekerült a világ legjobb munkahelyeit értékelő zsűribe 10 hónapja
- Green és red flagek az álláskeresésben – Mit keresnek ma a pályázók a kiválasztási folyamatban? 10 hónapja
- Új HR igazgató a Process Solutions-nél 11 hónapja
- Vezetőváltás a csomagküldő szolgáltató élén 1 éve
- Új vezető az Államadósság Kezelő Központ élén 1 éve


Milyen tanulságokat rejt a HR számára egy extrém csapatépítő?