kapubanner for mobile

Hogyan nyerjük el a "CSR Best Practice" címet?

Megjelent a Magyar Public Relations Szövetség által második alkalommal meghirdetett "CSR Best Practice" pályázat győztes munkáit tartalmazó kiadvány. A 2007. évi legjobb gyakorlatokat bemutató könyvből 10 vállalat tanulságos és felelős üzleti gyakorlata ismerhető meg, áll a lapunknak eljuttatott sajtóanyagban.

A Magyar Public Relations Szövetség 2008. elején már második alkalommal hirdette meg a "CSR Best Practice" pályázatát azzal a céllal, hogy feltárja és összegyűjtse a felelős vállalatirányítás Magyarországon megvalósult legjobb gyakorlatait, és mindezzel elősegítse a CSR magyarországi térnyerését.

A pályázatokat elbíráló zsűri olyan neves szakemberekből áll, akik az általuk vezetett szervezetek révén sokat tettek a CSR magyarországi elismertetéséért:

Czakó Borbála - a Magyar Köztársaság londoni nagykövete, a HBLF elnöke
Demcsák Mária - a Piac&Profit magazin főszerkesztője, az Üzleti Etikai Díj alapítója
Lakatos Zsófia - az MPRSZ alelnöke
Dr. Szeles Péter - az MPRSZ elnöke
Dr. Tóth Gergely- a KÖVET főtitkára
Varga István - a Magyarországi Üzleti Tanács a Fenntartható Fejlődésért elnöke

A december 9-én bemutatott kiadványban tíz vállalat esettanulmánya kapott helyet. A zsűri csak azon pályázatokat fogadta el, azaz minősítette ily módon publikálhatónak, amelyekből egyértelműen kitűnt, hogy a pályázó rendelkezik kidolgozott CSR stratégiával, felelősségvállalása áthatja napi működését és az megmutatkozik az összes, általa érintett csoporthoz fűződő kapcsolatában. A bírálók kiemelt figyelmet szenteltek annak is, hogy a társadalom felé megnyilvánuló kötelezettségvállalás mellett jelentős szerepet kapjanak a környezetvédelmi törekvések is.

A nyertes pályázatok a következők:

Atel Csepeli Vállalatcsoport
Bakos Faipari Egyéni Cég
Budapest Bank
GE Hungary
Holcim Hungária
K&H Bank
KPMG Hungária
MOL
Pannon
Vodafone Magyarország

Lakatos Zsófia, az MPRSZ alelnöke szerint "Sokkal szigorúbb volt a zsűri, mint a tavalyi pályázat esetében, de nagyon örülök, hogy még így is tíz vállalat megfelelt a kritériumoknak és ismét van egy kkv, amely sikeresen szerepelt. A nyertes pályázatok valódi példaként szolgálhatnak azon vállalkozások számára, amelyek még csak ismerkednek a felelős vállalatirányítás, illetve a felelős működés mindinkább terjedő gyakorlatával."

A könyvbemutatón Szeles Péter, a Magyar PR Szövetség elnöke bejelentette a CHIC (Közép-magyarországi Innovációs Központtal), a VAM Design Centerrel, és a MediaLog Kft-vel és több kisebb vállalkozással közösen üzleti klasztert alapítottak. A klaszter célja a jó és a legjobb, azaz, a követendő és a példaértékű üzleti gyakorlatok összegyűjtésével és magyarországi elterjesztésével a hazai kis és középvállalkozások piacra jutási esélyeinek javítása, és piacképességének erősítése, a vállalkozói kultúra minőségének javítása.


Good és Best Practice Klaszter



A klaszter alapításáról Szeles Péter elmondta: "Legfőbb motivációnkat az immár második éve sikeres "CSR Best Practice" pályázatunk továbbfejlesztése és folyamatos, hatékony utógondozása jelentette. Ez a pályázat azért válhatott rangossá és népszerűvé a cégek körében, mert következetesen szakmai szempontokra alapozott. Ezt az elismerést nem lehet megvenni, és nem az önigazolásról vagy a napjainkban oly divatos, és csupán a felszínre tekintő publicitáshajszolásról vagy jótékonykodásról szól! A Klaszter keretében a példaértékű és felelős üzleti gyakorlatok széleskörű hazai bemutatására, a példák közreadására törekszünk. A kis- és közepes vállalkozások számára ezek követhetőségének demonstrálása a cél. A klaszter keretében, az alapítók tervei szerint további - üzleti megoldásokra fókuszáló - pályázatok kezdeményezése, egy Kkv Projekt Akadémia felállítása és a témában egyedülálló tudásbázis létrehozása következnek majd."
  • 2026.11.19Dr. Berke Gyula - Nehéz munkavállalói helyzetek - figyelmeztetéstől a munkaviszony megszüntetéséig Hogyan kezelhetők jogszerűen a nehéz munkavállalói helyzetek, a teljesítményproblémáktól a kötelezettségszegésig? Előadásunk bemutatja a figyelmeztetés, a felmondás és a munkaviszony megszüntetésének legfontosabb szabályait, valamint a megfelelő dokumentáció szerepét.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.24A megtartás kulcsa 2026 – Vezetői konferencia Mitől lesz egy munkahely valóban megtartó? 6700 fős országos kutatás, vezetői kerekasztalok és jó gyakorlatok. Hallgasd meg azokat a vezetőket, akik a megtartást a gyakorlatban is sikeresen megvalósítják!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.12.03Dr. Sipka Péter - Mesterséges intelligencia a munkavégzésben - lehetőségek, korlátok és felelősség Hogyan használható biztonságosan és jogszerűen a mesterséges intelligencia a munkahelyen, különösen a HR-területen? Előadásunk bemutatja az AI-használat jogi és adatvédelmi korlátait, a felelősségi kérdéseket és a belső szabályozás legfontosabb szempontjait.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.12.09Dr. Kollár Gergő - Munkáltatói ellenőrzés és adatvédelem - e-mail, kamera, home office Meddig terjedhet a munkáltatói ellenőrzés, és hogyan védhető a munkavállalók magánszférája? Előadásunkon bemutatjuk az ellenőrzés legfontosabb jogi és adatvédelmi szabályait, gyakorlati példákkal.info button Részletek ticket button Jegyek