kapubanner for mobile

Idén ki lesz a legszebb hangú ügyfélszolgálatos?

Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokat

Negyedik alkalommal hirdeti meg a Direkt és Interaktív Marketing Szövetség (DIMSZ) Contact center tagozata a Call Center Hangszépségversenyt, idén a tavalyi megmérettetés női és férfi győztese is meghívást kapott a zsűribe, közölte a szövetség.

A Direkt és Interaktív Marketing Szövetség első alkalommal 2012-ben indította el a versenyt a call centerekben dolgozók számára és nem várt sikert aratott a kezdeményezés: már az első évben közel 100 feletti jelentkezés érkezett, 2014-ben pedig közel negyven cégtől 199 munkatárs indult el a megmérettetésen.

A versenyen a hazai piacon tevékenykedő call centerek, illetve azok dolgozói, valamint bármely, telefonos ügyfélszolgálattal rendelkező intézmény és annak munkatársai vehetnek részt. Az idei megmérettetésen a Punnany Massif zenekar Hétköznapi hősök című nótájának egy részét kell hanganyagként rögzíteni, és elküldeni a nevezéshez október 9-ig.

A beérkezett hanganyagokat elsőként egy szakmai zsűri bírálja el, amely újdonságként idén kiegészül a tavalyi győztesekkel; kiválasztják a 10 legszebb férfi és női hangot, a végső győztesről pedig hagyományosan közönségszavazás dönt a Kreatív Online felületén.
  • 2026.06.15Stratégiai emberi erőforrás szaktanácsadó szakirányú továbbképzés A képzés valós szervezeti helyzeteken, gyakorló HR-vezetők tapasztalatán és emberközpontú stratégiai szemléleten keresztül ad azonnal alkalmazható tudást.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.11BCM - Üzletmenet-folytonosság menedzsment képzés Az intenzív, workshop jellegű program célja, hogy a résztvevők képessé váljanak egy ISO 22301:2019 alapú üzletmenet-folytonossági irányítási rendszer (BCMS) tervezésére, bevezetésére és fenntartására.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.11Kockázatmenedzsment képzés A kockázatmenedzsment rendszer működésének és elemeinek áttekintése az ISO 9001 szabvánnyal összhangban. A központi kockázatirányítás rendszerének áttekintése, amely egységesen összefogja és integrálja a különböző jellegű szakterületi kockázatok kezelését.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Élménnyel eredmény? Earlybird jegyek június 30-ig! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek