kapubanner for mobile

Így biztosítana minőségi munkahelyeket a román uniós biztosjelölt

Az EU versenyképességének növelése kéz a kézben kell, hogy járjon a munkavállalók jogaival és védelmével, a munkahelynek tisztességes béreket és munkakörülményeket, és ugyanazokat a jogokat kell biztosítania minden állampolgárnak, de a harmadik országbeli munkavállalóknak is, függetlenül a szerződés típusától - jelentette ki Roxana Minzatu, az Európai Bizottság emberekért, a készségfejlesztésért, az oktatásért és a kultúráért, a minőségi munkahelyek megteremtéséért, valamint a szociális jogokért felelős biztosjelöltje kedden Brüsszelben az Európai Parlament szakbizottsági meghallgatásán.

A román politikus, aki megerősítése esetén az Európai Bizottság egyik alelnökének szerepét is betöltheti, hangsúlyozta: az Európai Unió polgárai az elmúlt öt évben számos súlyos kihívással néztek szembe, és ezek a válságok olyan komplex versenyre kényszerítik Európát, amely a közbiztonság és az európai szociális modell védelmét is szükségessé teszi.

Mint mondta, Európa számára nemcsak a biztonság megteremtése, hanem a közösségi értékek és jogok védelme, valamint a társadalmi jólét fenntartása is elengedhetetlen.

"A demokrácia, a szabadság és az európai szociális modell, amely a jólét és a szolidaritás alapjaként szolgál, kiemelt szerepet kap"

- mondta.

Minzatu - amennyiben az Európai Parlament jóváhagyja mandátumát -, arra kíván törekedni, hogy megerősítse és megvédje a szociális jogok európai pillérét, ennek érdekében szociálpolitikai párbeszédet fog indítani, amely az EU egészére kiterjed, és amelyben a hangsúly a munkavállalók jogainak és a jóléti rendszereknek a fenntartásán, a képzés és a munkahelyek minőségének javításán lesz.

A munka és a jólét egyensúlyának fenntartása érdekében a biztosjelölt közös európai megoldásokat kíván kidolgozni a munkakörülmények javítása, a képzési lehetőségek bővítése és a társadalmi egyenlőség biztosítása terén.

Hangsúlyozta, hogy a készségek javítása, különösen a digitális területen, kulcsfontosságú a munkaerőpiacon való sikeres részvételhez. Célja továbbá az is, hogy az Erasmus+ programot tovább bővítsék, és a szakképzést is ugyanúgy elismerjék, mint a felsőoktatást.

A minőségi munkahelyek biztosításával kapcsolatban az mondta, a képzési és fejlődési lehetőségek mindenki számára elérhetők kell, hogy és az EU-nak támogatnia kell, támogassa azokat a kezdeményezéseket, amelyek javítják a munkakörülményeket és a munkahelyek minőségét. A minimálbérről szóló irányelv végrehajtása és a szociális biztonsági rendszerek korszerűsítése kulcsfontosságú elemei ennek a célnak - emelte ki.

Minzatu szerint az EU számára kiemelten fontos a szociális védelmi rendszerek megerősítése és a társadalmi egyenlőség előmozdítása, ezen a téren szegénység felszámolása, a gyermekek jóléte, a hajléktalanság felszámolása és a fogyatékkal élő emberek foglalkoztatása is prioritást élvez. Biztosként arra kíván majd törekedni, hogy minden állampolgár méltó életkörülmények között éljen, és tágabb lehetőségeik legyenek a lakhatáshoz és az alapvető szolgáltatásokhoz való hozzáférés terén. Hozzátette: szegénység elleni küzdelem érdekében a kiváltóokokat is figyelembe kell venni, például az energiaszegénységet, a közlekedés hiányosságait és a lakhatási nehézségeket.

A biztosjelölt úgy véli továbbá, hogy gyermekek jóléte és a családok támogatása kiemelt szerepet kell, hogy kapjon. Meg kell könnyíteni a hozzáférést a megfizethető gyermekgondozáshoz, és lehetővé kell tenni, hogy a szülők számára biztosított legyen a munka és a családi élet közötti egyensúly. Az oktatásba való befektetés, különösen a gyermekek mentális egészségének támogatása alapvető a társadalom jövője szempontjából - emelte ki.

Szekeres Pál a Fidesz EP-képviselője azt a kérdést tette fel a biztosjelöltnek, hogy milyen konkrét startégiát dolgoz ki a fogyatékossággal élők munkavállalási lehetőségeivel kapcsolatban, illetve előnyben részesíti-e a foglalkoztatás bővítését, a családi adókedvezményeket, a dolgozó fiataloknak járó adómentességet a segélyekkel szemben.

Minzatu szerint a fogyatékossággal élőknek szóló programokat és eszközöket célzottabbá kell tenni, továbbá fontos, hogy a tagállamok tanuljanak egymástól, és alkalmazzák a fogyatékossággal élőket segítő politikákat, stratégiákat és ajánlásokat. Hozzátette, az adókedvezmények és más ösztönzők is hasznosak lehetnek, de a munkáltatóknak is meg kell ismerniük a fogyatékossággal kapcsolatos iránymutatásokat, hogy képesek legyenek alkalmazkodni.

Vicsek Annamária, a Fidesz EP-képviselője arra volt kíváncsi, hogy a biztosjelölt hogyan segíti elő a magyar diákok számára járó zárolt Erasmus+ források feloldását.

A román biztosjelölt szerint Magyarországnak meg kell oldania azokat a jogi kérdéseket, amelyek az akadémiai szabadság és függetlenség védelmét érintik, hogy a diákok visszakaphassák mobilitási lehetőségeiket.

Kiemelte, hogy közös európai értékek melletti elköteleződés és a megfelelő politikák megvalósítása nagyon fontos ahhoz, hogy Magyarország ne veszítse el az uniós támogatásokat.

Borvendég Zsuzsanna, a Mi Hazánk EP-képviselője azt szerette volna megtudni, hogy a biztosjelölt támogatná-e azt az uniós parlamenti állásfoglalást, miszerint a tagállami iskolák tankönyveiben a nemzeti történelem oktatása helyett az európai és a globális történelemre kerüljön át a hangsúly. Minzatu úgy véli, hogy az európai identitás ugyanannyira fontos, mint a nemzeti vagy a regionális, és lényeges szempont a tolerancia, a befogadás, a mások kultúrájának megértése is.

"Az EU-nak be kell fektetnie a szomszédos országokba, jobb munkahelyeket kell biztosítania" - olvassa el a horvát biztosjelölt nyitóbeszédét!

  • 2026.05.20Pannon HR Konferencia Debrecen Célunk, hogy lehetőséget biztosítsunk a HR-es közösségnek, hogy megvitassák az aktuális kihívásokat, trendeket, valamint hogy szakmai újdonságokkal ismerkedhessenek meg.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.05.21Fókuszban a Hard HR A workshop során a NIVEUS | PAYROLL és a NIVEUS | LEGAL szakértői a munkavállalói életciklus mentén haladva tekintik át a legfontosabb foglalkoztatási helyzeteket, a belépéstől kezdve a foglalkoztatás különböző szakaszain át egészen a kilépésig. Minden egyes ponton kiemelik azokat a kritikus jogi, adózási és bérszámfejtési kérdéseket, amelyek közvetlenül hatnak a HR döntéseire.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Pályázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Ő a legjobban kereső nő az autóiparban

Az alapfizetése mellett részvényjuttatásokat, valamint bónuszokat is kap. Teljes cikk

Hangfelvétel buktathatott le egy HR vezetőt: a zaklatókat védő vállalati kultúráról beszélt

Súlyos vádak merültek fel a New Orleans Regional Transit Authority (RTA) HR vezetőjével szemben egy peres eljárásban. A dolgozók azt állítják,... Teljes cikk

Munkaerőhiányra válasz? Több százezer bevándorló kaphat munkavállalási engedélyt

Spanyolország rendkívüli lépésre szánta el magát: a kormány új rendelete akár félmillió, eddig illegális státuszban élő bevándorló számára... Teljes cikk