Így csökkenhet a lemorzsolódás? - egyetemisták segítik a kistelepülésen élők pályaválasztását
Az ország 110 általános iskolájában 3500 diákot mentorál mintegy 800 egyetemista a Tanítsunk Magyarországért Program keretében - közölte a programért felelős kormánybiztos csütörtökön Újszentmargitán, a Hunyadi Mátyás általános iskolában, ahol mentorokkal és mentoráltakkal találkozott.
György László emlékeztetett: 2019-ben indították el a programot annak érdekében, hogy a távoli kistelepüléseken élő diákok, akik az általános iskola elvégzéséig jellemzően nem hagyják el a település határát, tájékozódhassanak, hogy milyen munka-, vagy továbbtanulási lehetőségek várnak rájuk, könnyebben beilleszkedjenek az új közösségekbe. Ezeken a kistelepüléseken ugyanis a diákok 54 százaléka korai iskolaelhagyó - fűzte hozzá.
"A Tanítsunk Magyarországért Programban az a célunk hogy egyetemista mentorok segítségével megismertessük ezekkel az általános iskolásokkal a településen túli világ izgalmát, a munka- és továbbtanulási lehetőségeket, a kikapcsolódási lehetőségeket, hogy a gyerekek 12-13-14 éves korukban megismerjék azt, ami a későbbiekben vár rájuk: milyen lesz a középiskola, mennyit lehet ott keresni jó tanulással - a duális szakképzésben akár százezer forintot is -, és ha a képességeiknek megfelelő szakmát szereznek, akkor hol tudnak majd lakni, dolgozni"
- mondta a kormánybiztos.
Hozzátette: azokon a településeken ahol működik a Tanítsunk Magyarországért Program, két százalékkal nagyobb a továbbtanulási arány: 96 százalék helyett 98 százalék; többen választják a szakképzést és a technikumokat.
György László azt mondta, a program kulcsszereplői az egyetemista mentorok. Fontos célnak nevezte, hogy kétezer egyetemistát vonjanak be a mentorprogramba, amivel évente tízezer rászoruló diákot tudnának mentorálni.
A kormány ebben az évben kétmilliárd forintot biztosít a programra - mondta a kormánybiztos az MTI-nek.
György Lászlót a helyszínen arról tájékoztatták, hogy az újszentmargitai Hunyadi Mátyás általános iskolában négy egyetemista 19 diákot, a 7-8. osztályosok felét mentorálja.
- 2026.05.20Pannon HR Konferencia Debrecen Célunk, hogy lehetőséget biztosítsunk a HR-es közösségnek, hogy megvitassák az aktuális kihívásokat, trendeket, valamint hogy szakmai újdonságokkal ismerkedhessenek meg.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.21Fókuszban a Hard HR A workshop során a NIVEUS | PAYROLL és a NIVEUS | LEGAL szakértői a munkavállalói életciklus mentén haladva tekintik át a legfontosabb foglalkoztatási helyzeteket, a belépéstől kezdve a foglalkoztatás különböző szakaszain át egészen a kilépésig. Minden egyes ponton kiemelik azokat a kritikus jogi, adózási és bérszámfejtési kérdéseket, amelyek közvetlenül hatnak a HR döntéseire.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Pályázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek
Egy korábbi rendőrségi dolgozó súlyos fegyelmi eljárás alá került, miután kiderült, hogy furfangos módszerrel szimulálta a folyamatos online... Teljes cikk
Magyar Péter felszólította a leköszönő Orbán-kormányt, hogy szerdai ülésén döntsön arról: a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) a jövőben akár... Teljes cikk
Az egyéni vállalkozóknak készített szja-bevallási tervezetekbe a NAV automatikusan betölti a rendelkezésére álló online számla- és... Teljes cikk
- Ez alapján választanak szakmát a magyar fiatalok 1 hónapja
- MI-fejlődés ingyen: Itt a program, ami időt ad a cégeknek 2 hónapja
- A meglepő igazság: Miért jelennek meg szülők a Z generáció állásinterjúin? 2 hónapja
- Kutatás: ezek a leggazdagabb és a legszegényebb európai országok 2 hónapja
- Valós üzleti döntésekkel versenyeztek a jövő HR-szakemberei a Talent Bridge-en 2 hónapja
- A pénzügyi stressz károsabb, mint gondoltuk 3 hónapja
- Tudatos felkészülés a következő lépcsőfokra - tapasztalatok a HBLF X Mentor Programból 3 hónapja
- A fiatal felnőttek közel fele ritkán vagy soha nem tesz félre pénzt arra az esetre, ha nem tudna dolgozni 3 hónapja
- Mit tanuljon ma a gyerekem, ha az AI mindent felforgat? - íme két szakember válasza 3 hónapja
- Pályaválasztás az AI korában: így válassz egyetemet 2026-ban 3 hónapja
- Lezárult a "Minden vállalkozásnak legyen saját honlapja" program 3 hónapja

Amikor a HR ég ki: miért hagyják el a szakemberek a pályát?