Így előzd meg a kiégést - a leggyakoribb okok
Tele a határidőnapló, elmaradnak a barátok, már csak a munka az egyetlen örömforrás… Sok szellemi munkát végző lép a kiégés, angolul burn out útjára. A válság még rá is tett egy lapáttal. Aki azonban későn lép, egészségével fizethet érte. Mi áll a háttérben, hogyan ismerheted fel a bajt és mit lehet tenni ellene? Kövesd híreinket, állásainkat facebook-oldalunkon.
Kizsákmányoló főnök
A kiégés kialakulásának egyik tényezője lehet a maximalista vezető. "Nincs lehetetlen, csak tehetetlen." Gyakran elhangzik ez a motiválónak szánt (olykor demagóg) mondat olyan vezetőktől, akik nem ismernek határokat, nem tudják vagy akarják felmérni az emberi teljesítőképesség határait. A vezető azt gondolja mindenkiben vannak tartalékok (ez sok esetben így is van). Akaraterővel, jobb szervezéssel, kreativitással ughyanis növelhető a munka hatékonysága. Ám ha úgy érezzük, hogy irreális az elvárás, mondjuk meg nyugodtan, hogy ez így ebben a formában nem megy.
A versengésre épülő cégkultúra
Az a munkahely, ahol a legfőbb érték a munkatársak lepipálása, ahol csak az számít, ki hozza a legtöbb bevételt, ki marad legtovább az irodában, ki bírja ki a legtöbb stresszt, nagy számban termeli ki magából a kiégéses dolgozókat. Aki pedig nem bírja a tempót, gyorsan odébb áll. Ha ilyen a munkahelyed két dolgot tehetsz: vagy gyorsan újat keresel, vagy a kollégákkal "véd és dac szövetséget" kötsz. Versengés igen, de csak egészséges keretek között.
Tökéletességre törekvés
Az sem jó, ha belülről érkezik a túlzott nyomás. Különösen vesélyeztetettek a perfekcionisták, akik minden 100 százalékos pontossággal akarnak megoldani. Ennek sokszor az a következménye, hogy időzavarba kerülnek, ami fokozott stresszt, szorongást vált ki. Tanuljunk meg priorizálni. Mérjük fel, mibe mekkora energiát érdemes fektetni és eszerint dolgozzunk.
Állandó elérhetőség
A közösségi média, az okostelefonok korában nagy a kísértés, hogy még szabadidőnkben is a munkával foglalkozzunk. Ráadásul aki akarja, állandóan elérhetővé teheti magát. Legyenek olyan időszakok, amikor elvágjuk magunkat az internettől, a mobiltelefontól és csak a kikapcsolódással foglalkozunk.
"Csak a munkára tudok gondolni"
Baj van, ha valaki nem tud kikapcsolni. Ha a nyaralás vagy most a karácsonyi ünnepek előtt azon gondolkozik, mi lesz januárban, mit mikorra kell elintézni, ehhez milyen erőforrások kellenek, eezek mennyibe kerülnek stb… Aki nem tud örülni a szabadidejének, a szeretteivel töltött időnek és már visszavágyik a munkahelyre, gondolkodjon el a hogyan továbbon.
Társas kapcsolatok beszűkülése
Szintén fokmérője a burn outnak a privát kapcsolatok alakulása. Ha se a családra, se a barátokra nem marad idő, akkor elmagányosodik az ember. Ebből leginkább a barátok, családtagok tudják kirángatni az embert, ám az érintettőlk is kell kompromisszumkészség.
Kevés szabadidős tevékenység
Ha teljesen kiszorul a heti menetrendből, az nem jelent sok jót. A hobbi - például a sport, a horgászás, az utazás - segít a stressz csökkentésében.
Nem tudunk nemet mondani
Rossz jel, ha tele a határidőnaptárunk, ha tárgyalásról tárgyalásra rohanunk. Tanuljunk meg és merjünk udvariasan nemet mondani, ha túl sok kérés, meghívás érkezik.
- 2026.01.09Foglalkoztatás és jóllét: az értékes munkaerő megszerzése és megtartása a folyamatosan változó munkaerőpiaci környezetben Foglalkoztatás és jóllét: az értékes munkaerő megszerzése és megtartása a folyamatosan változó munkaerőpiaci környezetben. A konferencia ingyenes, de regisztrációhoz kötött. A program és a regisztráció a jegyek menüpont alatt.
Részletek
Jegyek
- 2026.01.28Vezetés- és szervezetfejlesztés szakmai konferencia Bokor Attila Aranykalitkában című kutatásának harmadik fejezetéhez érkeztünk, amely ötven vezetői életúton keresztül három évtized szervezeti és vezetői tapasztalatát mutatja be. Az OD Partner is mérföldkőhöz érkezett: 30 évesek lettünk. Kinyitjuk szakmai műhelyünket és megosztjuk, hogyan gondolkodunk vezetésről, szervezetről, és aktuálisan milyen témákban mélyedünk el.
Részletek
Jegyek
- 2026.01.29Bértranszparencia irányelv és diszkrimináció-tilalom Szakmai képzés a bértranszparenciáról és a diszkriminációról HR szakembereknek és vezetőknek. Készüljön fel munkajogászainkkal az EU új bérátláthatósági szabályaira!
Részletek
Jegyek
- 2026.01.31Vállalati szimuláció Valós piaci helyzetben egy-egy döntés meghozatalakor helyt kell állnia mind vezetői, mind kontrolleri képességeinknek. Mennyivel egyszerűbb lenne, hogyha mi is úgy gyakorolhatnánk, mint egy pilóta, aki éles felszállás előtt, a szimulátorban tanulja meg a vezetést, míg kellő rutinra tesz szert. Ez megvalósítható ma már az üzleti életben is.
Részletek
Jegyek
Mrsán Zoltán egy évvel ezelőtt költözött ki Dániába. Multimédia szakon tanul Kolpingban és részmunkaidőben dolgozik. Hogyan jutott ki? Mennyi... Teljes cikk
Dánia május elsejétől megnyitja álláspiacát a 2004-ben csatlakozott uniós tagországok - köztük Magyarország - munkavállalói előtt. Ez azt... Teljes cikk
Pályakezdők körében nagyobb, ám még több éves munkatapasztalattal rendelkező körében is megfigyelhető bizonytalanság, mit tehet meg a főnök a... Teljes cikk
- Használd az AI-t! – mondják a cégek, csak képzést meg előfizetést nem adnak hozzá 2 hónapja
- "Elárultak minket a gépek" – íme 40 szakma, amit az AI a kihalás szélére sodor 2 hónapja
- Jön az emberi munkakvóta: törvény írhatja elő, mennyi embernek kell maradnia a robotok között 2 hónapja
- Íme 4 lépés, amivel bármilyen munkahelyi vita elsimítható 2 hónapja
- Generációs különbségek 3 hónapja
- Grafológia: Áltudomány vagy hasznos eszköz? 4 hónapja
- Háromból egy amerikai munkavállaló szerint az elnökválasztás hatással lesz a karrierjére 1 éve
- Érvek és ellenérvek - kell-e kezelni és hogyan a munkahelyi politizálást? 1 éve
- Minden ötödik brit vitatkozott már kollégáival a politikáról az irodában 1 éve
- Megtiltható a politizálás a munkahelyen? 4 éve
- Románc az irodában - filmek, amelyeket nem érdemes kihagyni 4 éve

Egy CEO naplója - a világ egyik legnépszerűbb podcastja