Megjelent: 5 éve

Így néz ki a személyi hitel piaca Magyarországon

Napjainkban már szinte bárki felvehet személyi hitelt, aki nagykorú, cselekvőképes és megfelelő keresettel rendelkezik. Természetesen bankonként eltérőek lehetnek a hitelbírálat során figyelembe vett kritériumok, de általánosságban elmondható, hogy a személyi kölcsön felvétele nem túl szigorú feltételekhez kötött.

A személyi kölcsön az egyik legnépszerűbb pénzügyi termék a piacon

A lakosság az összes fogyasztási hiteltípus közül a személyi kölcsönt részesíti előnyben, mind a felvétel arányát, mind pedig az állomány mértékét tekintve. Ezzel fordított arányosan szinte teljesen eltűnt a szabad felhasználású jelzáloghitel, mivel a 2018-as évben csak 400 millió forintnyi összeget adtak ki a magánszemélyek számára. A személyi hitelek ugyanebben az időszakában mért 44 milliárdjához képest ez az összeg elenyészőnek számít. Ez a különbség talán abban mutatkozhat meg, hogy a szabad felhasználású jelzáloghitelt sokkal körülményesebb felvenni.

A legfrissebb adatok alapján az új év még a 2018 decemberét is túlszárnyalta a hiteleket illetően, pedig a karácsonyi időszak minden évben kiugrónak számít. Nem csak több személyi kölcsönt vettek fel, de növekedett az áruhitelek mértéke is. Ez tehát azt jelentheti, hogy a magyar lakosság nagy hangsúlyt fektet a fogyasztásra, és ezt az életmódot különböző hitelekkel akarja támogatni.

További pozitívum, hogy az elmúlt évekhez viszonyítva a kamatok is kedvezőek, ami pozitívan hatott a teljes hiteldíjmutató, vagyis a THM értékére is. Csak viszonyításképpen: 2011-ben a személyi kölcsönök átlagos THM-je meghaladta a 31 százalékot, míg 2018 első félévében ugyanez az érték csak 14,31 százalék volt. A jelenleg elérhető személyi kölcsön akciók kihasználásával pedig akár ennél olcsóbban is vehetünk fel szabad felhasználású hitelt.

Fontos a jó ajánlat

Szabadon felhasználható személyi kölcsön akár már 10 millió forintig is igényelhető, amiből finanszírozható akár egy új autó vagy a régóta tervezett lakásfelújítás is. Mindenképpen érdemes olyan hitelcélt választani, ami hosszú távon előre visz és segít abban, hogy jobb legyen az életminőség vagy magasabb jövedelmet lehessen elérni. Ahhoz viszont, hogy a legjobb döntést tudd meghozni, ismerni kell a piacon elérhető legkedvezőbb pénzügyi termékeket.

Az elérhető legjobb hitelajánlatot általában az befolyásolja, hogy mekkora a havi nettó jövedelmed, valamint hogy a bevételedet a kiválasztott bankba utaltatod-e. Kedvező ajánlatok akár alacsony jövedelemmel, bankváltás nélkül is elérhetőek a lakossági ügyfelek számára.

A legkedvezőbb ajánlatok azok számára érhetőek el, akiknek a havi nettó jövedelme 250 ezer forint felett van. Ez azért van, mert a bankoknak kisebb kockázattal jár olyan ügyfeleknek hitelt adni, akik a magasabb jövedelmükből könnyebben tudják kigazdálkodni a havi törlesztőrészletet.

A kölcsönszerződés aláírásával egyidejűleg érdemes vállalni a számlanyitást is, mert akkor a kamat és a THM is sokkal kedvezőbbé válik. Havi szinten csak pár százalék a különbség, de hosszú távon akár több tízezer forintot is megspórolhatsz. A személyi kölcsön igénylésekor könnyen előfordulhat, hogy már rendelkezel számlával egy másik banknál. Ebben az esetben érdemes számításba venni a bankváltás lehetőségét, hiszen ez által jelentős mértékben csökkenthető a személyi kölcsönnel kapcsolatos kiadásainkat.

A hitelszerződés megkötésénél látható az, hogy milyen költségekkel jár egy személyi hitel. Ám még így is merülhetnek fel olyan költségek, amik csak az idő előrehaladtával kerülhetnek előtérbe.

Bankja válogatja, hogy a hitel mellé kínálnak-e elő- és végtörlesztési lehetőséget. Ennek azonban ugyanúgy pluszvonzata lehet, ezért érdemes azt is előre megkérdezni. Ugyanide sorolható a szerződésmódosítási díj, vagy ha volt hozzá pluszszolgáltatás (biztosítás), akkor annak a díja.

Ezek a díjak együtt már igen nagy összeggé adódhatnak össze, ami a végösszeget tekintve egyáltalán nem elhanyagolható. A bankok folyamatosan küzdenek az új ügyfelekért, ezért van, hogy valamelyik díjat elengedik.

Érdemes használni a hitelkalkulátort

A hitelkalkulátor nagy segítséget nyújt, ha hitelfelvétel előtt dilemmában vagy, ugyanis automatikusan kilistázza azokat az ajánlatokat, amik a beírt paraméterek alapján a legideálisabbak számodra. Egy hitelajánlat akkor előnyös, ha az adott életkörülményedhez, pénzügyi helyzethez, jövedelmedhez képest a szükséges pénzösszeg olyan feltételek mellett kerül a birtokodba, melyek vállalásával folyamatosan biztosítani tudod a törlesztés teljesítését a futamidő végéig.

A személyi kölcsön ajánlatokból nincs hiány a piacon, hiszen a bankok kínálata meglehetősen széles. Amennyiben használod az online hitelkalkulátort, akkor az egyes lehetőségeket könnyen össze tudod hasonlítani egymással és a THM-eket összevetve meg tudod hozni a döntést.

Sokan esnek abba a hibába, hogy kellő tájékozottság nélkül, vagy nem kellő megalapozottsággal vállalnak be hiteleket, melyek visszafizetése gondot okoz. Ha már szükség van a hitelfelvételre, győződj meg róla, hogy az összes tényezőt figyelembe vetted, hiszen ez egy kockázatos döntés, és bármikor könnyen hitelcsapdában találhatod magad. Személyi kölcsönt szinte bárki felvehet, aki rendelkezik magyarországi lakcímmel, éppen ezért a döntésnek megfontoltnak kell lennie. A jelenlegi magyar piac ezt lehetővé teszi.

Fotó: Pexels.com
  • 2024.04.04Six Sigma Black Belt képzés 9 napos gyakorlatorientált, intenzív képzési program, amely készségszintre fejleszti a résztvevőket a 6 Sigma ismeretek elsajátításában, alapoktól a Green Belt ismereteken át magas szintű hatékonyságjavító projektek megvalósításáig. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.04Az Év Irodája Konferencia & Díjátadó Kíváncsi vagy, hogy kié lesz Az Év Irodája díj, érdekelnek a legmodernebb irodai megoldások, valamint a magyar és nemzetközi piacot meghatározó szakemberek tapasztalatai? Akkor ott a helyed! KIKET FOGUNK DÍJAZNI?info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.23Humán controlling mutatószámok a gyakorlatban A képzés célja: A HR munka modern személetének és mérésének, számításának gyakorlati ismerete. A humán controlling egyes eszközeit konkrét példákon mutatjuk be, a résztvevőkkel közösen értékeljük azok alkalmazását.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Hogyan zajlik egy globális szervezeti kultúra átalakítása cégegyesülést követően? - válaszol Lőrinczi Máté, a Danfoss Industrial globális HR vezetője

HR Szubjektív rovatunkban Lőrinczi Máté, a Danfoss Industrial divíziójának globális HR vezetője kérdez, miután válaszolt Bondici Flóra, a Chorus... Teljes cikk

Így zajlik a szervezeti evolúció a szemünk előtt

„Nem a legerősebb szervezet lesz a túlélő, nem is a legintelligensebb, hanem az, amelyik a leginkább fogékony a változásra” – mondta Charles... Teljes cikk

Teljes transzparencia egy teljesen remote cégnél - Bondici Flóra, a Chorus One Chief People Officere

HR Szubjektív rovatunkban Bondici Flóra, a Chorus One Chief People Officere kérdez, miután válaszolt Gaál Annamária, az AGCO Hungary HR vezetője... Teljes cikk