Így zajlik egy elnök kiválasztása a gyakorlatban
November 1-től Daniel Obst irányítja elnökként a hazánkban is jelenlévő, és a Nemzetközi Vöröskereszt után a világ második legnagyobb önkéntes szervezetének számító AFS Intercultural Programs munkáját. Az elnökválasztás folyamatában aktív szerepet vállalt Bangáné Jarecsni Rita, az AFS Magyarország nemzeti igazgatója is. Ő mesélt arról, hogy miként zajlik az elnökválasztás egy, a világ 50 országában működő és több százezer önkéntest tömörítő nemzetközi szervezetnél.
Az AFS nemzetközi diákcsere-szervezetet az elmúlt öt évben az olasz származású Dr. Vincenzo Morlini vezette elnökként. Korábban éveken át vezette az olasz AFS partnerszervezetet, öt évvel ezelőtt pedig belső jelöltként nyerte el a nemzetközi elnöki pozíciót. Most, hogy nyugdíjas korba ért, úgy döntött, hogy mandátumát új elnöknek kívánja átadni.
Milyen jelentőséggel bír az elnöki pozíció az AFS-en belül?
Az elnök egyrészt ügyvezető igazgatóként irányítja a világszervezet New York-i központjának működését, másrészt felügyeli a New York-i központhoz kapcsolódó mintegy 50 partnerország vezetését is. Mivel a partnerországok nem hierarchiába rendezetten csatlakoznak a központhoz, az elnök konzultatív módon, saját személyes meggyőzőképessége segítségével irányítja és motiválja a világszervezetet. Az elnök fölött a munkáltatói jogokat az AFS International igazgatótanácsa (Board of Trustees) gyakorolja.
Hogyan látott hozzá a szervezet az új elnök megtalálásához?
Az igazgatótanács elsőként egy 8 fős keresőbizottságot (Search Committee) hozott létre. Az igazgatótanács nem előszelekciót várt el a keresőbizottságtól, hanem azt, hogy erősen javasoljon 1 megfelelő elnökjelöltet, esetleg állítson mellé maximum 1 alternatívát.
A keresőbizottságban minden kontinens, illetve kis és nagy partnerszervezetek képviselői is helyet kaptak. 4 tag az igazgatótanácsból került ki, mellettük még 2 partnerország ügyvezető igazgatója és 2 partnerország kuratóriumi tagja működött együtt. (A partnerországokat helyi szinten egy ügyvezető igazgató és egy kuratórium irányítja.) A két igazgató közül én voltam az egyik, a brazil igazgató pedig a másik. Ő a dél-amerikai kontinenst és a nagy partnerszervezeteket képviselte.
A keresőbizottság egyedül vagy külső segítséggel végezte feladatát?
Mivel a keresőbizottság 8 tagja közül 6 önkéntesként végezte a munkáját, túl nagy elvárás lett volna tőlük az, hogy a nagy körültekintést és fejvadászati szaktudást igénylő kiválasztási folyamatot ők maguk végezzék. A keresőbizottság ezért a folyamatba egy olyan tanácsadót kívánt bevonni, amelyik pontosan ismerte a piacot, és tudta, hogy mely szervezeteknél lehet olyan vezetőket találni, amilyenre az AFS-nek szüksége volt.
Így esett a választás egy globális fejvadász cég New York-i irodájára. A keresőbizottság a fejvadásszal együttműködésben egy nagyon részletes profilt állított össze, aminek az új elnöknek meg kellett felelnie.
Milyen értéket tudott hozzáadni a külső tanácsadó a kereséshez?
A tanácsadó a világszervezetünk hálózatában számos stakeholder véleményét kikérte arról, hogy ők milyen kompetenciákkal rendelkező személyt látnának szívesen elnökként az AFS élén. A tanácsadó a munkaköri leírásban (position summary) felsorolta, hogy a leendő elnöknek kikkel kell majd nagyon szoros kapcsolatot kialakítania, kiknek kell jelentenie és kikkel kell együttműködnie. Olyan embert kerestünk, aki hasonló háttérből jön, mint amilyen a mi szervezetünk. Önkéntesekkel való munkából is szerzett már tapasztalatot, képes arra, hogy közvetlen alá-fölérendeltség nélkül is meg tudja győzni a munkatársait.
Mi szükség van meggyőző képességre? Azt gondolná az ember, hogy az elnöknek nem kell győzködni magasan kvalifikált, amúgy is motivált kollégákat…
Ez igaz, de a világszervezet meghatározott néhány stratégiai irányt az interkulturális oktatás és tanulás, a marketing és a programfejlesztés terén, amelyekről a partnerországok közvetlenül beszámolnak az elnöknek. A világ ötven partnerországát ugyanabba az irányba kell beállítani, sőt konzultatív módon a stratégiaalkotásba is be kell vonni őket, a kialakított irányt pedig el kell fogadtatni, és számon kell kérni valamennyi partnerországon. Ez jelentős kihívás az elnök számára. Ráadásul az önkéntes háttér és a non-profit háttér mellett az elnöknek menedzsment képességekre is szüksége van, hiszen egy önálló költségvetéssel rendelkező AFS International irodát is irányítania kell. Az interkulturális munkatapasztalat és a kulturális érzékenység is elengedhetetlen, hiszen ez biztosítja, hogy egy nagy globális szervezetet is megfelelően vezethessen.
Meddig jutott a keresésben a keresőbizottság?
A jelölteket elsőként a fejvadász cég munkatársai hallgatták meg. Az önéletrajzokon és a motivációs leveleken kívül a tanácsadó cég egy-egy szöveges értékeléssel is igyekezett többletinformációt adni a keresőbizottságnak. A fejvadász egy elszóval védett online felületre töltötte fel a jelöltek valamennyi anyagát, így a bizottság tagjai a világ több pontján, saját időbeosztásuknak megfelelően tudták átnézni a pályázatokat. Számos belső és körülbelül 20 külső jelölt pályázati anyagát néztük át, s ezek alapján döntöttünk arról, kiket akarunk személyesen is meghallgatni.
Nagyon érdekes volt látni az eltérő kulturális háttérrel rendelkező önéletrajzokat. A németek írnak például a családi hátterükről, míg az amerikai önéletrajzban hiába keresnénk családra, életkorra vonatkozó információkat, vagy fényképet. Amerikában a munkahelyi tapasztalat és a tanulmányi háttér számít. Az ázsiai önéletrajz akár 30 oldalas is lehet. A kevésbé menedzser típusú ázsiai jelölt inkább a teoretikus tapasztalatait kívánta kidomborítani, ezért a munkatapasztalat mellett a karrierje során készített a tanulmányait, publikációit és előadásait is részletesen bemutatta.
A keresőbizottságban személyes találkozó keretében 7 jelöltet hallgattunk meg. Nagyon megkapó élmény volt a New York-i Park Avenue egyik felhőkarcolójának 32-ik emeletén magyarként részt venni komoly szakmai és intellektuális háttérrel rendelkező, nagy szervezeteket vezető emberek teljesítményének megítélésében. Végül négy jelölt került a rövidített listánkra.
Az interjúk után a bizottság tagjai rögtön adtak egymásnak visszajelzést a jelöltekről?
Egy értékelési táblázatba rendeztük az összegyűjtött információkat, és minden számunkra fontos és releváns információ vagy szempont meglétéhez pontokat rendeltünk.
A személyes interjúk során nagyon ügyeltünk arra, hogy minden jelöltnek egyenlő esélyt biztosítsunk. A fejvadász cég segítségével összeállítottunk egy interjú guide-ot és ugyanazokat a kérdéseket tettük fel mindenkinek, hogy jobban összehasonlíthatóak legyenek a jelöltek. Ugyanazokat a témaköröket boncolgattuk, nagyjából nyolc olyan kérdés volt, amit mindenkinek föltettünk. A kérdéseket is felosztottuk egymás közt, és megvolt arra is a forgatókönyv, hogy ki, mikor, mit kérdez.
Ez persze nem azt jelentette, hogy gépiesen kérdeztünk, és ha a beszélgetés során egy-egy természetes follow-up kérdés adódott, akkor azokat is feltettük.
Az interjúk körülbelül 1-1,5 óráig tartottak, aztán 20-30 perben megbeszéltük az elhangzottakat. Mindenki elmondta, hogy rá milyen benyomást tett a jelölt és továbbengedné-e a kiválasztási folyamatban. A második nap végén hoztunk végleges döntést arról, ki az, akit behívnánk a kiválasztás következő fordulójába. A keresőbizottság 2 jelöltet mutatott be az igazgatótanácsnak, akik közül az igazgatótanács végül Daniel Obst-ot választotta meg az AFS következő elnökének. Ő jelenleg a diákok és tanárok nemzetközi oktatási programjaival foglalkozó Institute of International Education alelnöke, és az AFS élén hivatalosan november elsején fogja elfoglalni hivatalát.
- 2026.01.28Vezetés- és szervezetfejlesztés szakmai konferencia Bokor Attila Aranykalitkában című kutatásának harmadik fejezetéhez érkeztünk, amely ötven vezetői életúton keresztül három évtized szervezeti és vezetői tapasztalatát mutatja be. Az OD Partner is mérföldkőhöz érkezett: 30 évesek lettünk. Kinyitjuk szakmai műhelyünket és megosztjuk, hogyan gondolkodunk vezetésről, szervezetről, és aktuálisan milyen témákban mélyedünk el.
Részletek
Jegyek
- 2026.01.29Bértranszparencia irányelv és diszkrimináció-tilalom Szakmai képzés a bértranszparenciáról és a diszkriminációról HR szakembereknek és vezetőknek. Készüljön fel munkajogászainkkal az EU új bérátláthatósági szabályaira!
Részletek
Jegyek
- 2026.02.11HR 2026 – kevesebb mozgástér, nagyobb elvárások? - Mit léphet a HR, ha mégis üzleti hatást akar elérni? Egy intenzív, interaktív délelőtt HR- és vállalati vezetőknek, ahol nagymintás regionális kutatások eredményeit mutatjuk meg: hol tart a magyar HR, és milyen 3–5 prioritással lehet 2026-ban is mérhető üzleti hatást elérni. Kerekasztal és kiscsoportos munka várja a HR-vezetőket a HR öt kritikus területén, felkészülve 2026 legtöbbet hozó HR-fejlesztéseire.
Részletek
Jegyek
- 2026.03.18Six Sigma Green Belt képzés A KÉPZÉS CÉLJA: A tréning résztvevői megismerik a TQM-ben, mint menedzsmentrendszerben rejlő lehetőségeket. A tréning résztvevői gyakorlati jártasságra tesznek szert a 6 Sigma módszertan alkalmazásában, és képesek lesznek önállóan 6 Sigma projekteket vezetni a vállalatuknál.
Részletek
Jegyek
Jens Bühler helyét Christian Dickert veszi át a vezérigazgatói poszton. Teljes cikk
Távozott az egyik legnagyobb hazai HR szolgáltató, a Prohuman Zrt. éléről Tóth Ágnes vezérigazgató. Posztját eddigi helyettese Göndöcs Viktor vette át. Teljes cikk
Berkes Áron HR igazgatóként, Bartek Grzęda pénzügyi igazgatóként, Rácz András pedig integrált ellátási lánc igazgatóként csatlakozott a Dreher... Teljes cikk
- Több tízezerrel kevesebben dolgoznak Magyarországon – a férfiaknál drámai a csökkenés 1 hete
- Hol élnek a legjobban kereső magyarok? Településenként mutatjuk a nettó béreket 1 hónapja
- Hol fizetnének ötször többet a munkádért Európában? 1 hónapja
- Kamionsofőr (nemzetközi) 1 hónapja
- Stratégiai fegyverré vált a fejvadászat: stabil, jövőképes vezetőket keresnek a cégek 1 hónapja
- Válságspirálban az RTL: akár ezernyi munkahely is megszűnhet 2 hónapja
- Karácsonyi ajándékozás Kárpátalján élő gyerekeknek - így segíthet 2 hónapja
- Elhunyt az egyik dolgozó, aki az ajkai erőműbalesetben sérült meg 2 hónapja
- Még nincs kimondva, de egyre inkább ez dönti el, ki kapja meg az állást 2 hónapja
- Új kommunikációs vezető az Auchannál 3 hónapja
- Tudásra építve a létesítményüzemeltetésben – a B+N Csoport a képzésben látja a jövőt 3 hónapja
A tudás törvényei: a megértés kulcsa