Íme a top felsővezető-közvetítő cégek
A közelmúltban jelent meg a Budapest Business Journal összeállítása a legjelentősebb felsővezetői közvetítő cégekről. Íme a legnagyobbak a közvetítésből származó éves nettó árbevétel alapján.
Amint az összeállításból kitűnik, az éllovasok remek évet zártak tavaly. A Korn/Ferry közel 200, az Arthur Hunt 130 millió forinttal nagyobb árbevételt ért el, mint 2014-ben, a harmadik helyre felkapaszkodó Humanfield pedig 50 százalék feletti növekedéssel büszkélkedhet. Jellemző az iparág felfelé futására, hogy a top 10-ből egyik szereplőnek sem csökkent a bevétele. Nagyot ugrott az utóbbi években az ISG Personalmanagement, amely 2013-ban még csak 90 millió forinton állt.
Hiányzik viszont a listából az Egon Zehnder International adata, amely utoljára a 2014-es 457 millió forintos teljes árbevételt hozta nyilvánosságra, amivel most a harmadik helyre kerülne. Szintén nincs 2015-ös adat a Pedersen & Partners és a SpenglerFox cégektől sem.
A top 10 executive search cég a 2015-ös állandó elhelyezésből (permanent placement) származó nettó árbevétel szerint rangsorolva:
| Cégnév | Árbevétel közvetítésből millió forint (2015) | Teljes árbevétel (2015) | Teljes árbevétel (2014) |
|---|---|---|---|
| 1.Korn/Ferry | 392 | 579 | 391 |
| 2. Arthur Hunt Kft. | 350 | 483 | 354 |
| 3. Humanfield Kft. | 219 | 219 | 136 |
| 4. PSP Siklóssy & Partner | 180 | 180 | 136 |
| 5. Hill International | 172 | 203 | 203 |
| 6. ISG Personalmanagement | 171 | 186 | 155 |
| 7. Amrop Kohmann & Young | 163 | 170 | 164 |
| 8. Stanton Chase | 160 | 170 | 107 |
| 9. HR-Com | 155 | 159 | 159 |
| 10. Pearl Hunt | 115 | 115 | 95 |
A listák teljes terjedelemben a Budapest Business Journalban olvashatóak. A 2014-es árbevétel a HR Spirit gyűjtése
- 2026.09.09Fókuszban a ,,hard HR” – ingyenes, kétrészes webinár A HR döntések ma már nem választhatók el a jogi, adózási, pénzügyi és bérszámfejtési szempontoktól. A Niveus adózási, jogi és payroll szakértői ingyenes, kétrészes webinár keretében, a munkavállalói életciklus mentén mutatják be a legfontosabb „hard HR” összefüggéseket, tipikus hibákat és gyakorlati megoldásokat. A program a bértranszparencia irányelv gyakorlati hatásaira is kitér.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.17Vezetői képzés - Készségfejlesztés modul (A) Képzésünkkel a résztvevők vezetői tudásának és készségeinek fejlesztésére, valamint a szervezetekben használt irányítási, problémamegoldási, és hatékonyságnövelési témakörökre fókuszálunk.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Ne maradjon le a tréningpiac legjobb napjáról! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.24BLUE | recruiTECH & HRTECH & LearnTECH A BLUE konferencia idén 3 területet egyesít: recruiTECH, HRTECH és LearnTECH, hogy teljesen lefedje a kékgalléros toborzás, digitalizáció és képzés‑fejlesztés kihívásait. Csatlakozz szeptember 24-én!
Részletek
Jegyek

