Indul a SPAR kiváló tanulója verseny
A 20 éves SPAR Magyarország Kereskedelmi Kft. az ez évi jubileumi események részeként, a szakmai gyakorlatukat cégnél töltő szakiskolai tanulói részére "SPAR kiváló tanulója" versenyt hirdetett - írja a portálunkhoz eljuttatott sajtóközlemény.
A 20 éves magyarországi SPAR jubileumi eseményeibe bevonja a náluk szakmai gyakorlatukat töltő szakiskolai tanulóinkat is. Ennek lényege, hogy versenyeztetés keretében szeretnék kiválasztani a SPAR kiváló tanulóját a képzés két szakmaterületén. A verseny kiírásának célja, hogy a résztvevők érezzék, már tanulókként is fontosak a cég számára, s részesei lehetnek a jubileumi eseményeknek.
A verseny februárban, a 2010/11-es tanév 11. évfolyamos tanulói számára került meghirdetésre élelmiszer-vegyi áru eladó és ruházati eladó szakon, területenként meghatározott témakörökben. A jelentkezés májusban zárul le.
Az élelmiszer-vegyi áru szakon tanuló diákokat a magasabb tanulói létszám miatt kétfordulós rendszerben versenyeztetik, míg a ruházati eladó szakon tanulókat egy fordulóban.
A versenyzők teljesítményét 3 fős bizottság értékeli, melyben a SPAR oktatási szakértője mellett a területileg illetékes Kereskedelmi és Iparkamara, valamint az oktatási intézmény képviselője vesz részt. A nyertesek jutalomban részesülnek.
- 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.21Fókuszban a "Hard HR" A workshop során a NIVEUS | PAYROLL és a NIVEUS | LEGAL szakértői a munkavállalói életciklus mentén haladva tekintik át a legfontosabb foglalkoztatási helyzeteket, a belépéstől kezdve a foglalkoztatás különböző szakaszain át egészen a kilépésig. Minden egyes ponton kiemelik azokat a kritikus jogi, adózási és bérszámfejtési kérdéseket, amelyek közvetlenül hatnak a HR döntéseire.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Páyázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek
A Rév-Bíró-Vart Metal Zrt. friss, mintegy 2,1 milliárd forintnyi értékű beruházása száztíz új munkahelyet hoz létre Mezőtúron - közölte... Teljes cikk
A lakóautókat gyártó Knaus Tabbert legújabb, mintegy 2,2 milliárd forintnyi értékű beruházása ötven új munkahelyet hoz létre Nagyorosziban -... Teljes cikk
A Samsung Electronics dél-koreai dolgozóinak 93 százaléka megszavazta a sztrájkot a bónuszvita miatt, ami tovább mélyíti a konfliktust a világ... Teljes cikk
- Elindult a Talent Bridge országos HR-esetmegoldó verseny – a jövő HR- szakembereit keressük 5 hónapja
- Keresik a leginkább gondoskodó munkahelyeket - indul a verseny! 7 hónapja
- Fókuszban a vidéki kkv-k – indul az „Év Vidéki Vállalkozói” díj 7 hónapja
- Óriási sikert értek el a magyar fiatalok a szakképzési Európa-bajnokságon 7 hónapja
- 13 éves magyar tehetség tarolt a nemzetközi térképversenyen 8 hónapja
- A 20 legbefolyásosabb magyar HR vezető 2025-ben: Szijjné Kállai Ildikó, SPAR 11 hónapja
- Elindult a nevezés a 11. Év Intelligens Vállalata versenyre 12 hónapja
- Új munkahelyek létesültek a SPAR-nál a GVH beavatkozásának köszönhetően 1 éve
- Így emelkednek a bérek a SPAR-nál 2025-ben 1 éve
- Víz-, gáz-, és fűtésszerelő tanulók szállhattak versenybe 2 éve
- 400 fő feletti létszámcsökkenés a Sparnál 2 éve

Milyen tanulságokat rejt a HR számára egy extrém csapatépítő?