ISD Dunaferr: bejelentették a leépítést a munkaügyi központnál
Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokatCsoportos leépítési szándékot jelentett be augusztus 21-én az ISD Dunaferr Zrt. a Budapest Főváros Kormányhivatala Munkaügyi Központnál, ebben 221 fő elküldésének tervét jelezték a Lőrinci Meleghengermű tevékenységének megszüntetése miatt - közölte a Budapest Főváros Kormányhivatala (BFKH).
A kormányhivatal tájékoztatása szerint a bejelentést megelőzően, augusztus 16-án a kormányhivatal már felvette a kapcsolatot a munkáltató képviselőjével, egyeztették a szükséges lépéseket, a munkaügyi központ által nyújtott lehetőségeket.
A BFKH közleményében hangsúlyozza: a munkaügyi központ a munkavállalók számára csoportos és személyes tájékoztatással áll majd rendelkezésre, ismertetik az igénybe vehető szolgáltatásokat, támogatásokat.
Megkezdődött a hasonló ágazatban működő potenciális munkaadók megkeresése, közöttük már van olyan cég, amely előzetesen jelezte, várhatóan 18-20 fő foglalkoztatását szívesen vállalja - közölte a BFKH.
A közleményben szerepel, hogy szeptember 13-án és október 11-én a kormányhivatal, október 27-én pedig a munkaügyi szervezet külföldi munkavállalást segítő szervezete, az EURES állásbörzét tart a fővárosban, ahol hazai és nemzetközi munkáltatók lesznek jelen, és nagy számban kínálják állásaikat.
A felmondási idő alatt elhelyezkedni nem tudó munkavállalóknak a Budapest Főváros Kormányhivatala Munkaügyi Központja által nyújtott teljes szolgáltatási, támogatási paletta továbbra is rendelkezésre áll majd - írja közleményében a BFKH.
Az ISD Dunaferr cégcsoport kommunikációs vezetője kedden az MTI-nek elmondta, hogy a mintegy 5 ezer 300 munkavállalót foglalkoztató cégcsoport a fő tevékenységéből származó veszteségei miatt kényszerül a Lőrinci Meleghengermű bezárására, valamint szigorú költségtakarékossági programjának folytatása mellett az év végéig összesen 800 dolgozója elbocsátására.

- 2026.09.09Fókuszban a ,,hard HR” – ingyenes, kétrészes webinár A HR döntések ma már nem választhatók el a jogi, adózási, pénzügyi és bérszámfejtési szempontoktól. A Niveus adózási, jogi és payroll szakértői ingyenes, kétrészes webinár keretében, a munkavállalói életciklus mentén mutatják be a legfontosabb „hard HR” összefüggéseket, tipikus hibákat és gyakorlati megoldásokat. A program a bértranszparencia irányelv gyakorlati hatásaira is kitér.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.11Kockázatmenedzsment képzés A kockázatmenedzsment rendszer működésének és elemeinek áttekintése az ISO 9001 szabvánnyal összhangban. A központi kockázatirányítás rendszerének áttekintése, amely egységesen összefogja és integrálja a különböző jellegű szakterületi kockázatok kezelését.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.17Vezetői képzés - Készségfejlesztés modul (A) Képzésünkkel a résztvevők vezetői tudásának és készségeinek fejlesztésére, valamint a szervezetekben használt irányítási, problémamegoldási, és hatékonyságnövelési témakörökre fókuszálunk.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Ne maradjon le a tréningpiac legjobb napjáról! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek

Főszerepet kapott az AI-színésznő – új korszak kezdődik a kreatív szakmákban?