Karsai: a frusztráltság nem boldogít

A világban úgy gondolkodunk, hogy a fenntartható fejlődés kulcselem, pedig ha ezt az élhetőség oldaláról vizsgáljuk azt tapasztaljuk: a FÖLD nevű bolygó nem biztos, hogy örül a mi „fejlődésünknek". A természet folyamatosan adja a jeleket arról, milyen ember által okozott változást nem akar vagy nem képes elviselni, ám most nem a Föld, hanem a magam oldaláról világítanám meg a dolgot. Ezzel azt akarom mondani, hogy pontosan tudom: porszem sem vagyok az emberiség palettáján, és nem vitás, hogy bolygónk lényegesen erősebb ebben a kérdéskörben is.

Tudom, egy kicsit távolról kezdem, de érdemes mindig mindent összefüggéseiben érteni, különben torzulhatnak a részletek. Ami a vállalati fenntartható fejlődést illeti: mi emberek úgy vagyunk összerakva, hogy jobban, kényelmesebben akarunk élni. Néha ez is visszaüt, például a 2-es típusú diabétesz formájában. A kevés mozgás, tunyaság odavezetett, hogy nem tudjuk felmérni az élelmiszereinkben rejlő erőfeszítést, ez pedig nem sarkall bennünket szorgalomra, reális felmérésre. Elsősorban ebből alakul ki a mértéktelen fogyasztás, a pocsékolás és a dolgok nem szükségszerű végiggondolása.


Ez a viselkedési minta mutatkozik meg a vállalati struktúrában is. Ami javítható, azt ma nem javítjuk, hanem másikra cseréljük. Az új termék a felgyorsult fejlesztések miatt többet tud, de ez nem feltétlenül hasznos. Lehet, hogy soha nem használjuk, mégis ezt választjuk. Az igazi gond, hogy a régiből szemét lesz. Ebben a vonatkozásban is a fenntartható fejlődés érdekel. Úgy tűnik, az eddigi „bölcsőtől a sírig” szemlélet helyett be kellene ültetnünk az agyunkba a „bölcsőtől a bölcsőig” szemléletet.
Nekünk gyártóknak általában végig kell gondolnunk a termékeink gyártást követő életciklusát. Ezt azért eddig is megtettük. A jövőben viszont végig kellene gondolnunk azt is, mire lehet hasznosítani az életciklus után a legyártott termékeink bármely alkatrészét. Ezzel hozhatunk létre egészséges körforgást, feltéve, ha ennek megfelelő technológiákat alkalmazunk a gyártás folyamán.

Van még valami, ami szerintem fontos: az elégedettség. Hogyan és mivel leszünk elégedett emberek? A frusztráció által generált és fenntartott növekedési kényszer engem nem tesz boldoggá. Valószínűleg senkit sem. Ha mégis, akkor az csak igen szűk körben lehetséges, és ugyanoda vezet, ahova most jutott a piacgazdaság.

Magam is tapasztaltam, milyen nyomasztó a frusztráltság. Volt időszak, amikor túl sokat foglalkoztam vállalatfelvásárlással és nem figyeltem eléggé a cégen belüli folyamatok szervezésére. Ez esetenként olyan feszültségekhez vezetett a munkatársaim között, amit nehéz volt kezelni. Rossz volt a közérzetünk és rossz napokat éltünk meg azért, mert nem volt időnk beszélgetni a miértekről. A kollégáimban pedig joggal vetődött fel a kérdés: hova sietünk? Ma már látom, ez felesleges energiapazarlás és hibás növekedési lépés volt.

Egy jól működő vállalatnak figyelnie kell arra, hogy elégedettek legyenek a cégnél dolgozó munkatársak. Tudom, ezt nem könnyű elérni, mert ez az állapot is állandó kiegyensúlyozatlanságot mutat, és amivel ma elégedett a dolgozó, azt holnap már kevesellheti. Ugyanakkor a cég lehetősége nem engedi meg, hogy minden tekintetben csak erre törekedjen. Elégedettnek kell lennie a menedzsmentnek is, akik vezetik a vállalatot, lévén az ő elégedettségük nagyban biztosítja a vállalati célok elérését, a növekedést és a fejlődést.
Ezen túl fontos a vevő elégedettsége, ami végső soron életben tartja a vállalatot. Ha nincs elégedett vevőnk, a vállalatunk megszűnik létezni.
Nálunk a vevők igénye hajtja a vállalat növekedését, fejlődését, innovációs képességét. Kulcselem, megkerülhetetlen ez a faktor is. Hogy mekkora jelentősége van ennek, azt a rendszerváltás idején tanultuk meg. Igényes termékekkel léptünk a piacra, és a nyugati kultúrákból hozott igényes csomagolóanyagokkal kellett versenyeznünk. A legelső ilyen termékünk a Plusssz pezsgőtabletta csomagolása volt, melynek minőségét sikeresen fejlesztettük a lehető legmagasabb szintre, mert tudtuk, másképp nem megy. Most innovációval támogatjuk a vevőinket. Olyan új termékekkel, amelyek nem mellesleg még a bizalmat is erősítik szállító és vevő között. Még olyan esetben is, mint az autóipari termékgyártás, ahol elég kevés a lehetőség az önálló termékfejlesztésre.

És ez még mindig nem elég ahhoz, hogy jól működjön egy vállalat. Arra is figyelnie kell, milyen közegben dolgozik. Ha teljes egészében elzárkózik a társadalmat feszítő problémák megoldása elől, nem lehet sikeres.
A három szereplőnek - vállalat, vevő és társadalom -, tehát szimbiózisban kell élniük egymással. Csak az így kialakított támogató egység vezethet el a kiegyensúlyozottsághoz. Azt azonban sietve hozzáteszem: amíg ez a kiegyensúlyozottság segíti a fejlődést, addig az egyik vagy másik szereplő érdekeit sértő kiegyensúlyozatlanság gátjává válik a továbblépésnek.
Van aktuális példa erre is. A lakáshitelesek a hitel felvétele pillanatában bizonyára elégedettek voltak. Most viszont (az esetenként jóval erősebb devizaárfolyamok mellett) jól látható, mennyire elégedetlenek, mert banki oldalon „túl nyert”-ek ezek az üzletek. És ez a vevői elégedetlenség komoly társadalmi feszültséget is generál. Szerintem, a finanszírozó bankoknak át kellene gondolniuk, hogy a profit maximalizálása és a tőzsdei érték fontossága ér-e annyit, hogy a társadalom többsége elforduljon a banki szolgáltatásoktól. Ha csak a lakáshitelesek 10%-ának okozna gondot a törlesztés, akkor érthetnénk úgy, hogy néhány ember rosszul mérte fel a kockázatot, de ebben a helyzetben, amikor a hitelfelvevők felének probléma a törlesztés - a magas kamatok, az árfolyam elmozdulása miatt - akkor már nem beszélhetünk rossz pénzügyi kultúráról, sokkal inkább rászedett emberekről.
A vállalatok vezetőinél gyakran azt látom, figyelnek a vevőikre, figyelnek a tulajdonosi érdekekre, de kevésbé figyelnek a társadalomra és a vállalatnál dolgozó emberekre. Mostanában ebből fakad a legtöbb probléma. Azt gondolom, célszerű kreatívan gondolkodnunk és a szereplők érdekeit nagyobb empátiával megérteni: egyes területeken lemondani, bizonyos területeken pedig erősíteni dominanciánkat. Ebből egyenesen következik, hogy a hosszú távú célokat nem érdemes rövid távú érdekekért feladni, mert kockára tehetjük a jövőnket.