Képzettségük ellenére kevesebbet keresnek a nők a férfiaknál
Bár jobban képzettek, az amerikai nők még mindig jóval kevesebbet keresnek a férfiaknál, még az olyan megbecsült állásokban is, mint amilyen például a sebészeké.
Ehhez képest a nők fizetése még mindig jelentősen alatta van a férfiakénak. 2008-ban a nők 77 dollárt, a férfiak 100 dollárt kaptak. 2009-ben a férfiakra jutó egy dollárral szemben a nők 80 centet kerestek - hívta fel a figyelmet a nőkérdéssel foglalkozó egyik intézet, az Institute for Women's Policy Research.
A különbség még az olyan megbecsült állásokban, mint például a sebészek is tetten érhető. A női sebészek a férfiak egy dollárjához képest mindössze 64 centet kapnak. "Az egyetemi diplomával rendelkező nők olyan bérezésben részesülnek, mint a középiskolai végzettségű férfiak" - mutatott rá az arányokra az intézet egyik szakértője.
- 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.21Fókuszban a "Hard HR" A workshop során a NIVEUS | PAYROLL és a NIVEUS | LEGAL szakértői a munkavállalói életciklus mentén haladva tekintik át a legfontosabb foglalkoztatási helyzeteket, a belépéstől kezdve a foglalkoztatás különböző szakaszain át egészen a kilépésig. Minden egyes ponton kiemelik azokat a kritikus jogi, adózási és bérszámfejtési kérdéseket, amelyek közvetlenül hatnak a HR döntéseire.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Páyázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Tréning Kerekasztal Konferencia 2026. Élménnyel eredmény! – Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek
Részletek
Jegyek
A 25 év alatti horvátországi dolgozók fele havi ezer eurónál kevesebb (nagyjából 388 ezer forint) nettó fizetést visz haza, vagy ennél is kevesebbet... Teljes cikk
A közlekedés kivételével minden állami és magán ágazatot érint az olasz szakszervezetek által hétfőre meghirdetett általános sztrájk, amelyet a... Teljes cikk
Egy kutatás szerint tíz nőből kilenc női munkavállaló tapasztalja a menopauza tüneteit, és 44% szerint ez befolyásolja munkaképességüket. Teljes cikk
- Felmérés: az egészségügyben továbbra is fennáll a nemek közötti bérszakadék 2 hónapja
- Felmérés: A HR-politikák megoldást jelenthetnek a tehetséghiányra 3 hónapja
- Felmérés: minden ötödik brit dolgozó kért már előleget a főnökétől, hogy megéljen 5 hónapja
- Rég nem látott leépítési hullámot mértek az Egyesült Államokban 5 hónapja
- Megtorpant a munkaerő-migráció: ötödével kevesebb bevándorló érkezett a gazdag országokba 6 hónapja
- Felmérés: ez a korosztály érezte a legnagyobb lassulást a béremelések terén 6 hónapja
- Egyre kevesebb amerikai tartja üzleti prioritásnak a sokszínűséget 6 hónapja
- Az amerikai dolgozók negyede egyetlen szabadnapot sem vett ki az elmúlt évben 6 hónapja
- Miért fizet jobban az egyetem az apáknak? – A fiatal kutatók bérkülönbségei 6 hónapja
- Sokéves mélyponton az álláshirdetések száma Amerikában 7 hónapja
- 300 ezer embert bocsáthat el idén az amerikai kormány 8 hónapja

Milyen tanulságokat rejt a HR számára egy extrém csapatépítő?