kapubanner for mobile

Kétszázzal növeli dolgozói létszámát a BAT Pécsen

A korábban bejelentett száz mellé újabb száz dolgozót vesz fel a BAT Pécsi Dohánygyár Kft. - közölte a londoni székhelyű British American Tobacco vállalatcsoport magyarországi leányvállalatának vállalati és kormányzati kapcsolatok igazgatója.

Tóth Attila a pécsi hírportáloknak a napokban megjelent cikkeire utalva elmondta: száz emberrel a társaság pécsi belvárosi gyárában elsősorban operátori és gépmesteri munkakör betöltésére szerződnek, amit a cigaretta gyártókapacitásának növelése és az ehhez kapcsolódó 2 milliárd forintos fejlesztés indokol.

Hozzátette: az újabb száz dolgozót határozott időre, a tervek szerint 2016 májusáig alkalmazzák ugyanott, az új európai uniós dohánytermék-irányelvre átállás sikere érdekében.

Az igazgató rámutatott, hogy az új irányelvből következően 2016 májusától jelentős változások lesznek a gyártástechnológiában és a termékek külsejében. Példaként hozta fel, hogy a cigaretta és a vágott dohány csomagolásának nagyobb felületén 60 százalékban képes, kisebb felületén 50 százalékban szöveges figyelmeztetés jelenik meg.

Az eseményen kiosztott sajtóanyagban ismertetik, hogy a BAT 1992-ben vásárolta meg a Pécsi Dohánygyárat. A vállalatcsoport eddig mintegy 54 milliárd forint értékű termelőberuházást valósított meg Magyarországon, ennek köszönhetően Pécsett az egyik legjelentősebb befektetővé és munkaadóvá vált.

A BAT tavaly év végén mintegy 600 embert foglalkoztatott Magyarországon, ebből 450-et a két pécsi gyárában.

  • 2026.05.20Pannon HR Konferencia Debrecen Célunk, hogy lehetőséget biztosítsunk a HR-es közösségnek, hogy megvitassák az aktuális kihívásokat, trendeket, valamint hogy szakmai újdonságokkal ismerkedhessenek meg.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.05.21Fókuszban a Hard HR A workshop során a NIVEUS | PAYROLL és a NIVEUS | LEGAL szakértői a munkavállalói életciklus mentén haladva tekintik át a legfontosabb foglalkoztatási helyzeteket, a belépéstől kezdve a foglalkoztatás különböző szakaszain át egészen a kilépésig. Minden egyes ponton kiemelik azokat a kritikus jogi, adózási és bérszámfejtési kérdéseket, amelyek közvetlenül hatnak a HR döntéseire.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Pályázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Létszámbővítés Makón: új dolgozókat keres a Ball gyára

Bővíti munkavállalói létszámát a közelmúltban megvásárolt makói gyáregységében a fenntartható alumíniumcsomagolásokat világszerte gyártó... Teljes cikk

Változik a varázslat: tömeges leépítésre készül a Disney

Az új vezérigazgató érkezése után újabb költségcsökkentési hullám indul a Disney-nél: akár ezer dolgozótól is megválhat a médiavállalat,... Teljes cikk

Újra leáll a Lufthansa: hétfőn és kedden is sztrájkolnak a pilóták

A múlt héten már komoly fennakadásokat okozó sztrájkok után hétfőn és kedden is folytatódik a munkabeszüntetés a Lufthansa-csoportnál: ezúttal a... Teljes cikk