Kezdődik az egyik legjelentősebb nemzetközi programozóverseny
Megérkeztek Budapestre a Challenge24, a 13. Nemzetközi 24 órás Programozóverseny résztvevői. A Magyar Villamosmérnök- és Informatikus-hallgatók Egyesületének (MAVE) éves versenyére idén is több száz, három fős csapat nevezett, de a verseny döntőjére csak az elődöntő legjobbjai kaptak meghívást. A 30 csapatos döntőben idén négy magyar csapat mérheti össze tudását a világ legjobbjaival.
A MAVE 2000 óta rendezi meg a Challenge24-et, Európa legnagyobb független programozóversenyét. A megmérettetésre főként európai csapatok jelentkeznek, de az idei döntőbe is bejutott más kontinensről érkező csapat. A versenyen nem kizárólag a programozási nyelvek mély ismerete számít, hanem a probléma-megoldási készség is: a csapatoknak matematikai, algoritmizálási, képfeldolgozási, hardveres, de sokszor még fizikai ismereteket is igénylő feladatokkal kell megbirkózniuk. A Challenge24 lehetőséget kínál arra, hogy a magyar hallgatók itthon, nemzetközi környezetben mérhessék össze tudásukat a világ legjobbjaival.
Az idei versenyt új helyszínen, az Óbudai Egyetem Tavaszmező utcai épületében rendezi az egyesület, melynek felépítése lehetővé teszi a speciális helyigényű hardveres feladatok megvalósítását is. A hazánkba látogató csapatokat a MAVE az idei évben több új programmal várja, amelyek alkalmat adnak a kötetlen szakmai beszélgetésre az egyesület tagjai és a versenyzők között.
A verseny mögé idén is nívós hazai és nemzetközi támogatói közösség sorakozott fel. A Challenge24 főszponzora az SAP Hungary, gyémántfokozatú támogatója a Fornax, a Google, a Skype és a Yahoo!, arany fokozatú támogatója pedig a Facebook. A nemzetközi vállalatok mellett, sok hazai cég is az esemény mellé állt. Ilyen például a versenyt már 2008 óta a támogató NNG, a Prezi vagy a LogMeIn, mint ezüst fokozatú szponzorok.

- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek

Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?