Komornyikokat képeznek Olaszországban
Azonnali állást ígér az a milánói tanfolyam, amelyen hivatásos komornyikokat képeznek. A 15 férőhelyes és nem is olcsó kurzusra tízszeres túljelentkezéssel válogatják ki a legjobbakat Milánó és Európa egyik legjobb luxusszállodájában, a Hotel Seven Starsban.
Elisa Dal Bosco, az AIM elnökhelyettese elmondta: a náluk végzett komornyikokat az egész világon keresik: magánlakásokba, kastélyokba, luxushotelbe, jachtokra, óceánjáró hajókra hívják őket dolgozni. Komornyikot bérelni is lehet, akár egy napra is. Kiemelte: a komornyik nem összetévesztendő az inassal vagy a takarító személyzettel. A komornyik 2010-ben ura otthonát és mindennapi életét profin menedzseli, fő erénye továbbra is a diszkréció és a szűkszavúság, s munkaadója akaratát pár szóból is kitalálja.
A tanfolyam előfeltétele 18-65 év közötti kor, legalább egy idegen nyelv ismerete, étel-italkészítési ismeretek, csoportmunkára való készség.
A tanfolyamra bejutó 15 szerencsés október-december között négy hétvégén tanul komornyiknak, ezt harmincnapos gyakorlati képzés követi. Mindezért a tanulóknak fejenként 3500 eurót kell fizetniük.
A tavaly végzett komornyikok már dolgoznak, a fizetésük pedig a napi 500 eurót is elérheti.
MTI/Hir3.hu
A tanfolyam előfeltétele 18-65 év közötti kor, legalább egy idegen nyelv ismerete, étel-italkészítési ismeretek, csoportmunkára való készség.
A tanfolyamra bejutó 15 szerencsés október-december között négy hétvégén tanul komornyiknak, ezt harmincnapos gyakorlati képzés követi. Mindezért a tanulóknak fejenként 3500 eurót kell fizetniük.
A tavaly végzett komornyikok már dolgoznak, a fizetésük pedig a napi 500 eurót is elérheti.
MTI/Hir3.hu
- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek

Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?