kapubanner for mobile

Kudarc jutott a szorgalmasan dolgozó romáknak

Igricen, a borsodi kistelepülésen egy három évvel ezelőtt indított program keretében hetven cigány család próbál zöldségtermesztésből megélni, idén azonban siker helyett kudarc jutott nekik. A fő termésüket, az uborkát a németországi járvány miatt nem tudták értékesíteni, paradicsomukat, paprikájukat pedig július végén jégeső verte szét – írja a Népszabadság.

A szövetkezet afféle roma mintagazdaságként indult 2009-ben. A Polgár Alapítvány segítségével jutottak hozzá a helyiek a területhez, és már az induláskor negyven roma család élt meg a kertészetből. Az ezerháromszáz fős borsodi kistelepülésen az elmúlt években kevesebben kértek segélyt, visszaszorult a lopások száma is. Idén az elszegényedett, nehéz helyzetben lévő észak-magyarországi kistelepülések tucatjai szerettek volna az igricihez hasonló modellt beindítani, ám a program végül nem kapott állami támogatást.

Nótár Zoltán, a helyi uborkatermelő-szövetkezet elnöke elmondta, a felvásárlók sorra visszamondták az előzetesen megkötött szerződéseket, mert az uborka iránti kereslet drasztikusan visszaesett. A tyukodi konzervgyár az elnök szerint szintén visszafogta a felvásárlást. Segítségért fordultak Balog Zoltán társadalmi felzárkózásért felelős államtitkárhoz, aki Nótár Zoltán szavai szerint ötmillió forintos rendkívüli támogatást ígért a szövetkezetnek. Ez azonban nem oldja meg a helyzetüket, az összeg az adósságaik felét sem fedezi, a hetven család elmaradt bevételét pedig végképp nem tudnák belőle kigazdálkodni.

Népszabadság
  • 2026.11.19Dr. Berke Gyula - Nehéz munkavállalói helyzetek - figyelmeztetéstől a munkaviszony megszüntetéséig Hogyan kezelhetők jogszerűen a nehéz munkavállalói helyzetek, a teljesítményproblémáktól a kötelezettségszegésig? Előadásunk bemutatja a figyelmeztetés, a felmondás és a munkaviszony megszüntetésének legfontosabb szabályait, valamint a megfelelő dokumentáció szerepét.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.24A megtartás kulcsa 2026 – Vezetői konferencia Mitől lesz egy munkahely valóban megtartó? 6700 fős országos kutatás, vezetői kerekasztalok és jó gyakorlatok. Hallgasd meg azokat a vezetőket, akik a megtartást a gyakorlatban is sikeresen megvalósítják!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.12.03Dr. Sipka Péter - Mesterséges intelligencia a munkavégzésben - lehetőségek, korlátok és felelősség Hogyan használható biztonságosan és jogszerűen a mesterséges intelligencia a munkahelyen, különösen a HR-területen? Előadásunk bemutatja az AI-használat jogi és adatvédelmi korlátait, a felelősségi kérdéseket és a belső szabályozás legfontosabb szempontjait.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.12.09Dr. Kollár Gergő - Munkáltatói ellenőrzés és adatvédelem - e-mail, kamera, home office Meddig terjedhet a munkáltatói ellenőrzés, és hogyan védhető a munkavállalók magánszférája? Előadásunkon bemutatjuk az ellenőrzés legfontosabb jogi és adatvédelmi szabályait, gyakorlati példákkal.info button Részletek ticket button Jegyek