kapubanner for mobile

Lakhatási szegénység: a magyar és a külföldi vendégmunkások egyaránt nehéz helyzetben vannak

A lakhatási szegénység kockázata az olyan kiszolgáltatott helyzetben lévőket érinti, mint a kölcsönző cégek által foglalkoztatott külföldi vendégmunkások és azok a hazai munkavállalók, akik a jobb munkalehetőség miatt elköltöznek az ország másik szegletébe. Czirfusz Márton, a Periféria Közpolitikai és Kutatóközpont munkatársa a Népszavának adott interjújában elmondta, ez a belső vendégmunkáskör több tízezer embert jelenthet.

lakhatási szegénység dolgozók

Több tízezer dolgozót érint a lakhatási szegénység-

Tavaly 14 százalékkal nőtt a Magyarországon dolgozó külföldiek köre, akiknek jó része a különféle akkumulátor-ellátási láncba tartozó üzemekhez érkezik. A Habitat idei lakhatási jelentésének első fejezetében azt írta, hogy ezzel újabb csoporttal bővül a lakhatási szegénységgel érintettek köre – írja a Népszava. Czirfusz Márton a lapnak elmondta, ennek oka a jelentős hazai munkaerőhiány. Az ázsiai vendégmunkások több mint fele munkaerő-kölcsönzők alkalmazásában áll, így a lakhatásukat is ezek a közvetítők biztosítják. A szakember szerint a kölcsönző céggel munkaszerződésben álló munkavállalók aligha kifogásolhatják a számukra biztosított szállás minőségét, felszereltségét vagy éppen zsúfoltságát, aligha kérheti a körülmények javítását, hiszen ezzel a munkaszerződésük és a tartózkodási engedélyük megszűnését kockáztatják. 

A Népszava cikke rámutat:összecsúszhat a hazai lakhatási szegénység és a vendégmunkások körül kialakuló új kockázati kör. A belső vendégmunkás kör a külföldi vendégmunkásokhoz hasonló helyzetben van. Ha felszólalnak a lakhatási körülményeik miatt, akkor elveszíthetik a munkájukat és vissza kell költözniük a régi lakhelyükre. Azok a dolgozói csoportok, amelyeknek van ugyan rendszeres jövedelmük, de ez arra nem elég, hogy a normál lakáspiacon megjelenjenek, lakást béreljenek, rá vannak szorulva a munkáltató kínálta lakhatási lehetőségre, például a munkásszállói helyekre. 

Czirfusz Márton szerint több tízezren lehetnek ebben a cipőben, de nehéz számszerűsíteni.

Népszava

  • 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.05.21Fókuszban a "Hard HR" A workshop során a NIVEUS | PAYROLL és a NIVEUS | LEGAL szakértői a munkavállalói életciklus mentén haladva tekintik át a legfontosabb foglalkoztatási helyzeteket, a belépéstől kezdve a foglalkoztatás különböző szakaszain át egészen a kilépésig. Minden egyes ponton kiemelik azokat a kritikus jogi, adózási és bérszámfejtési kérdéseket, amelyek közvetlenül hatnak a HR döntéseire.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Páyázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Napi 3 millió kérdést tesznek fel a ChatGPT-nek a fizetésekről

Az OpenAI közlése szerint a munkavállalók leggyakrabban a bérszámításhoz kérnek segítséget, illetve azt szeretnék megtudni, hogy egy adott... Teljes cikk

Navigálás a viharban: így lett közel 9 milliárdos árbevétele a Pensumnak

2 százalékkal, 9 milliárd forint közelébe nőtt 2025-ben a munkaerő-kölcsönzés terén meghatározó Pensum Group árbevétele. A Budapesti... Teljes cikk

Budapesti járatokat is töröltek a Lufthansa-dolgozók sztrájkja miatt

A Lufthansa légiutas-kísérőinek sztrájkja miatt törölték a légitársaság pénteki budapesti járatait - olvasható a Budapest Liszt Ferenc... Teljes cikk