Lezárult a nyomozás: betartotta a munkaidő nyilvántartást a Tesco
Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokatLezárta a nyomozást a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság a Tesco munkaidő nyilvántartásának vizsgálata ügyében és megállapították, hogy a Tesco teljesítette a pótlékfizetéssel kapcsolatos kötelezettségeket - közölte a Tesco-Global Áruházak Zrt. kedden az MTI-vel.
A Tesco hozzáfűzi: mivel az eljárás során nem állapítottak meg bűncselekményt, a hatóság október 14-én megszüntette a nyomozást, amelyet 2010-ben indított a Tescós munkaidő beosztástól eltérő áttervezések ügyében.
Tavaly júliusban a Magyar Nemzet írt arról, hogy dolgozói béréből akár hétszázmillió forintot csalhatott el a Tesco Global Áruházak Zrt., mivel nem fizették ki a rendkívüli munkavégzés esetén járó pótlékokat. A Tesco már akkor azt közölte a cikk kapcsán, hogy az "minden alapot nélkülöz és tudatosan kelti a Tesco rossz hírét". Az áruházlánc hangsúlyozta: a Tesco, a munkavállalóira vonatkozó munka- és pihenőidő nyilvántartását minden esetben a Munka törvénykönyve alapján végzi.
2010 nyarán a vállalatnál működő Kereskedelmi Alkalmazottak Szakszervezete (KASZ) levélben fordult a Tesco-Globál Áruházak Zrt. humánerőforrás vezetőjéhez, hogy tájékoztatást kérjen a sajtóban megjelent hírek szerint ki nem fizetett pótlékokról, és a Tescónál működő másik szakszervezet, a Kereskedelmi Dolgozók Független Szakszervezete (KDFSZ) is kérte a Tesco vezetésétől, hogy haladéktalanul intézkedjen a munkaidő-beosztástól eltérő munkavégzésért járó elmaradt munkabérek és késedelmi kamataik kifizetéséről.
A Pest Megyei Rendőr-főkapitányság tavaly júliusban kezdett nyomozást az ügyben. A kereskedelmi lánc hangsúlyozza, hogy az eljárás során folyamatosan együttműködtek a hatósággal, és minden információt rendelkezésükre bocsátottak.
"A Tesco soha nem tévesztette meg szándékosan munkavállalóit és ahogyan a hatósági vizsgálat is megerősíti, a vállalat vezetése nem járt el törvénytelenül és nem folyamodott etikátlan eszközökhöz" - áll a közleményben. Hozzáfűzik: az áruházlánc Magyarország egyik legnagyobb munkáltatójaként törvényes és bejelentett munkahelyet nyújt minden munkavállalójának, bérüket és egyéb járandóságaikat rendben és időben megfizeti.
A Tesco közvetve és közvetlenül több mint 30.000 munkavállalót foglalkoztat az élet minden területéről és több mint 100 községben és városban teremtett munkalehetőségeket. A vállalat évente átlagosan több száz új munkahelyet hoz létre és munkahelyek ezreinek létrejöttét és fenntartását támogatja beszállítóinál, valamint a szolgáltatási szektorban - olvasható a közleményben.

- 2026.06.15Stratégiai emberi erőforrás szaktanácsadó szakirányú továbbképzés A képzés valós szervezeti helyzeteken, gyakorló HR-vezetők tapasztalatán és emberközpontú stratégiai szemléleten keresztül ad azonnal alkalmazható tudást.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.11BCM - Üzletmenet-folytonosság menedzsment képzés Az intenzív, workshop jellegű program célja, hogy a résztvevők képessé váljanak egy ISO 22301:2019 alapú üzletmenet-folytonossági irányítási rendszer (BCMS) tervezésére, bevezetésére és fenntartására.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.11Kockázatmenedzsment képzés A kockázatmenedzsment rendszer működésének és elemeinek áttekintése az ISO 9001 szabvánnyal összhangban. A központi kockázatirányítás rendszerének áttekintése, amely egységesen összefogja és integrálja a különböző jellegű szakterületi kockázatok kezelését.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Élménnyel eredmény? Earlybird jegyek június 30-ig! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek

Az ördög Pradát visel: mit tanulhat a HR a popkultúra legtoxikusabb főnökétől?