Indul a jelentkezés az ország legnagyobb egészségügyi állásbörzéjére

Több száz álláslehetőséggel, mintegy negyven egészségügyi kiállítóval, tizenöt szakmai előadással várják az érdeklődőket pénteken az ország legnagyobb, ingyenesen látogatható egészségügyi karriernapján és állásbörzéjén, a Semmelweis Egyetem Elméleti Orvostudományi Központjában - közölte az egyetem szerdán az MTI-vel.

Az intézmény tájékoztatása szerint az egész napos programra elsősorban egészségügyi képzésben tanulókat, végzős hallgatókat, rezidenseket és a már egészségügyi területen dolgozó, de munkahelyváltáson gondolkozókat várják.

A negyedik alkalommal megszervezett állásbörzén a résztvevők információt kaphatnak többek között a jelenleg elérhető állásajánlatokról az ápolás és a betegellátás területén, a szak- és továbbképzési lehetőségekről és a rezidenshelyekről is - írták.

Az eseményen szakmai előadásokat is tartanak, amelyeken az egészségügyi coachingról és a kiégéskezelésről hallhatnak az érdeklődők. Mindezen túl karriertanácsadással, önéletrajzírással is segítik az álláskeresőket.

A rendezvényre a regisztráció nem kötelező, de az egyszerűbb bejutás érdekében javasolt - jelezte közleményében az egyetem.

  • 2026.03.26recruiTECH x HRTECH konferencia A recruiTECH x HRTECH konferencia HR vezetőknek, toborzóknak, toborzási vezetőknek, employer branding és L&D szakembereknek szól, akik a munkaerőpiaci kihívásokra már technológia-alapú, jövőálló megoldásokat keresnek, és hatékonyabb HR működésben gondolkodnak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.04.23BGE Állásbörze SPÓROLJ IDŐT ÉS ENERGIÁT! Érd el a BGE összes karának hallgatóit egyetlen nap alatt!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni. info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Megfordult a trend: Miért húzódik vissza a babaváró?

A babaváró hitel állománya 2026 elején először csökkent a program 2019-es indulása óta, ami fordulópontot jelent a konstrukció történetében. A... Teljes cikk

Ezek a munkaadók nem jelentették be a dolgozóikat - Itt a NAV márciusi listája

A NAV a rendezett munkaügyi kapcsolatok követelményének nem megfelelő adózók listáját is közzétette. Teljes cikk

NGM-államtitkár: a több mint 10 fős cégek húzzák a kkv-szektort

Magyarországon a több mint 10 fővel működő cégek húzzák a kis- és középvállalkozói (kkv) szektort, ez a mintegy 34 ezres vállalkozói kör... Teljes cikk