Már több mint ezer cég kapta meg a kutatás-fejlesztési bértámogatást
Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokatA program keretében mérnökök, kutatók, informatikusok, meglévő és újonnan felvett munkavállalók után kaphatnak támogatást a vállalkozások.
Mintegy 1200 munkaadó nyújtott be eddig kérelmet több mint 16 ezer munkavállalójára, összesen közel 13 milliárd forint értékben a Kutatók és fejlesztők innovatív bértámogatási programban - jelentette be csütörtökön Bodó Sándor, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára.
A minisztérium közleménye szerint az államtitkár hozzátette: a program a KFI szektor magasan képzett szakembereinek munkában tartását szolgálja a járványhelyzetben, ami elengedhetetlen a gazdaság sikeres újraindításához. A nemzetközi kitekintésben is egyedülálló program keretében többek között mérnökök, kutatók, informatikusok, meglévő és újonnan felvett munkavállalók után kaphatnak támogatást a vállalkozások. A lehetőség az összes ágazatot lefedi, a koronavírus-járvány első hullámában közel 23 ezer szakember munkahelyének megtartásához járult hozzá. A lehetőség január óta érhető el ismét - ismertette Bodó Sándor.
MTI

- 2026.09.09Fókuszban a ,,hard HR” – ingyenes, kétrészes webinár A HR döntések ma már nem választhatók el a jogi, adózási, pénzügyi és bérszámfejtési szempontoktól. A Niveus adózási, jogi és payroll szakértői ingyenes, kétrészes webinár keretében, a munkavállalói életciklus mentén mutatják be a legfontosabb „hard HR” összefüggéseket, tipikus hibákat és gyakorlati megoldásokat. A program a bértranszparencia irányelv gyakorlati hatásaira is kitér.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.17Vezetői képzés - Készségfejlesztés modul (A) Képzésünkkel a résztvevők vezetői tudásának és készségeinek fejlesztésére, valamint a szervezetekben használt irányítási, problémamegoldási, és hatékonyságnövelési témakörökre fókuszálunk.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Ne maradjon le a tréningpiac legjobb napjáról! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.24BLUE | recruiTECH & HRTECH & LearnTECH A BLUE konferencia idén 3 területet egyesít: recruiTECH, HRTECH és LearnTECH, hogy teljesen lefedje a kékgalléros toborzás, digitalizáció és képzés‑fejlesztés kihívásait. Csatlakozz szeptember 24-én!
Részletek
Jegyek