Már több mint félmillióan használják az OTP SZÉP kártyát
Több mint ötszörösére emelkedett az OTP SZÉP kártya elfogadóhelyeinek száma 2012 januárja óta, így ma már minden kártyabirtokos kényelmesen használhatja fel a plasztiklapra kapott juttatásait tájékoztatta a sajtót Kovács Antal, az OTP Bank NyRt. vezérigazgató-helyettese, az 500 000. OTP Széchenyi Pihenőkártya átadásának alkalmából rendezett tájékoztatón.
Ezzel Magyarország legnagyobb pénzintézete teljesítette vállalását, amit 2011 júliusában tett, amikor Magyarországon elsőként bocsátották ki az elektronikus alapú béren kívüli juttatást. Akkor ugyanis azt ígérték, hogy egy olyan hatékonyan működő hálózatot fognak kiépíteni, ami képes több százezer kártyabirtokos kiszolgálására.
Az OTP Széchenyi Pihenőkártyás költések összege 2012 szeptemberéig meghaladta a 21 milliárd forintot, ami azt jelenti, hogy ezekről a kártyákról valósult meg az összes SZÉP kártyás vásárlás több mint 70 százaléka. A több mint félmillió kártyabirtokos mára megszokta az új béren kívüli juttatást, és rendszeresen használja azt az OTP 17 000 elfogadóhelyén.
Szatmáry Kristóf gazdaságszabályozásért felelős államtitkár a SZÉP Kártyáról szólva elmondta, hogy az eddigi adatok az előzetes várakozásokat is messzemenően meghaladó sikert igazolnak. A három nyári hónapban több mint 20 milliárd forintot költöttek a kártyákról a belföldi turizmushoz kapcsolódó szolgáltatások igénybevételére az emberek, az idei teljes eddigi költés pedig megközelíti a 26 milliárd forintot.
- 2026.02.11HR 2026 – kevesebb mozgástér, nagyobb elvárások? - Mit léphet a HR, ha mégis üzleti hatást akar elérni? Egy intenzív, interaktív délelőtt HR- és vállalati vezetőknek, ahol nagymintás regionális kutatások eredményeit mutatjuk meg: hol tart a magyar HR, és milyen 3–5 prioritással lehet 2026-ban is mérhető üzleti hatást elérni. Kerekasztal és kiscsoportos munka várja a HR-vezetőket a HR öt kritikus területén, felkészülve 2026 legtöbbet hozó HR-fejlesztéseire.
Részletek
Jegyek
- 2026.03.18Six Sigma Green Belt képzés A KÉPZÉS CÉLJA: A tréning résztvevői megismerik a TQM-ben, mint menedzsmentrendszerben rejlő lehetőségeket. A tréning résztvevői gyakorlati jártasságra tesznek szert a 6 Sigma módszertan alkalmazásában, és képesek lesznek önállóan 6 Sigma projekteket vezetni a vállalatuknál.
Részletek
Jegyek
- 2026.03.26recruiTECH x HRTECH konferencia A recruiTECH x HRTECH konferencia HR vezetőknek, toborzóknak, toborzási vezetőknek, employer branding és L&D szakembereknek szól, akik a munkaerőpiaci kihívásokra már technológia-alapú, jövőálló megoldásokat keresnek, és hatékonyabb HR működésben gondolkodnak.
Részletek
Jegyek
A felek jelenlegi tárgyalási álláspontjai jelentősen eltérnek egymástól. Teljes cikk
A férfit lopás vétségével vádolták meg, indítványozták a vagyonőri foglalkozástól való eltiltását. Teljes cikk
Az Evoring Precision Manufacturing kínai autóipari beszállító 39 milliárd forintos új beruházása nyomán 450 munkahely jön létre Jászfényszarun -... Teljes cikk
- Cafeteria 2026 2 hónapja
- Meglepő álláshirdetések, valódi történetek – a CIB Bank válasza a munkaerőpiaci kihívásokra 2 hónapja
- HR Tehetségek 2025: Bakos Dóra 2 hónapja
- Cafeteria kisokos 2026 2 hónapja
- Gyors, egyszerűen elérhető munkaerő: szerb munkavállalók a magyar munkaerőpiacon 2 hónapja
- Újra lehet SZÉP-kártyával hideg élelmiszert vásárolni 2 hónapja
- 2026: Évtizedes adóátalakítás indul – így változik a cégek és dolgozók adóterhe 3 hónapja
- Hatalmas könnyítés jön: ilyen élelmiszereket vehetünk újra SZÉP-kártyával 3 hónapja
- Távozik a Citigroup pénzügyi igazgatója 3 hónapja
- A minimálbér emelése mindent borít. Az év végi bértervezést is 3 hónapja
- 120 ezer forint értékű SZÉP kártyát kapnak a katonák 3 hónapja

Filmek a munka valóságáról: sztrájktól a szellemírásig