Megoldottuk a Volán-sztrájkot
A volánosok sztrájkkészültségbe helyezik magukat, ha az új személyszállítási törvény miatt elveszítik kedvezményeiket - jelentették be a múlt héten. A minisztérium lapunknak adott válasza szerint nem kívánnak változtatni a volánosok utazási kedvezményein.
A Volános szakszervezetek értetlenül álltak a beterjesztett személyszállítási törvény kedvezményeket érintő fejezete előtt. A mérsékeltebb vélemények szerint egyszerűen kimaradtak a volánosok a törvénytervezetből. Horváth László a Közlekedési Munkástanácsok Szövetségének alelnöke azt mondja, a törvényben csak a vasúti dolgozók kedvezményeit említik, aminek az lehet az oka, hogy az új törvénytervezet a vasúti törvény alapján készült. Ebből emelték át a kedvezmények részt mondta el akkor a Hir24-nek.
A kérdéseinkkel megkerestük a Nemzeti Fejlesztési Minisztériumot is, ahonnan közel egy hét után a következő tájékoztatást kaptuk. A jelenlegi törvény is csak a vasutasok kedvezményeit kezeli törvényi szinten. A Volánosokét a fogyasztói árkiegészítést nem tartalmazó közlekedési kedvezményekről szóló 324/2009. (XII.29.) Korm. rendelet tartalmazza. És innentől szószerinti idézetként: A személyszállítási törvényjavaslat e területen a hatályos előírásokban foglalt lehetőségek fenntartását kezdeményezi, így elfogadása esetén a kapcsolódó költségvetési kiadások sem változnak.
Dobi Istvánnak, aki a sztrákjkot kilátásba helyező SZAKSZ (Szolidaritás Autóbusz-közlekedési Szakszervezet) szervezet elnöke, elküldtük a minisztérium válaszát. Úgy reagált, hogy elfogadják a választ és a sztrájkot abban az esetben helyezik kilátásba, ha a jelenlegi kormányrendeleten változtatni kívánnak. Ugyanakkor hozzátette, továbbra sem érti, hogy ha a kormányzat rendezi a személyszállítási törvényben a vasutasok helyzetét, akkor a közúti személyszállításban dolgozók helyzetét miért nem törvényben szabályozzák - mondta el a Hir24-nek.
Horváth László a Közlekedési Munkástanácsok Szövetségének alelnöke is úgy reagált a levél alapján, hogy amennyiben a kormányzat nem kíván változtatni a kedvezményeiken és a jelenlegi rendelet hatályban marad, ők azt elfogadják. Hozzátette, korábban sem kértek többet a jelenlegi kedvezményeiknél - reagált lapunknak.
- 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.21Fókuszban a "Hard HR" A workshop során a NIVEUS | PAYROLL és a NIVEUS | LEGAL szakértői a munkavállalói életciklus mentén haladva tekintik át a legfontosabb foglalkoztatási helyzeteket, a belépéstől kezdve a foglalkoztatás különböző szakaszain át egészen a kilépésig. Minden egyes ponton kiemelik azokat a kritikus jogi, adózási és bérszámfejtési kérdéseket, amelyek közvetlenül hatnak a HR döntéseire.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Páyázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek
A Rév-Bíró-Vart Metal Zrt. friss, mintegy 2,1 milliárd forintnyi értékű beruházása száztíz új munkahelyet hoz létre Mezőtúron - közölte... Teljes cikk
A lakóautókat gyártó Knaus Tabbert legújabb, mintegy 2,2 milliárd forintnyi értékű beruházása ötven új munkahelyet hoz létre Nagyorosziban -... Teljes cikk
A Samsung Electronics dél-koreai dolgozóinak 93 százaléka megszavazta a sztrájkot a bónuszvita miatt, ami tovább mélyíti a konfliktust a világ... Teljes cikk
- A 20 legbefolyásosabb magyar HR vezető 2024-ben - Steininger Zsolt, MÁV-Volán Csoport 2 éve
- Lázár János: a MÁV-Volán mind a kilenc érdekképviselete aláírta a bérmegállapodást 2 éve
- Megállapodtak a béremelésről a MÁV-VOLÁN-csoportnál 2 éve
- Hétfőn is folytatódik a Volán-sztrájk, ezek a járatok maradnak ki 2 éve
- MÁV-Volán bértárgyalás: elég vagy nem elég munkavállalónként plusz havi 70 ezer forint? 2 éve
- Ekkora béremelést kaphatnak a MÁV-Volán dolgozók 2 éve
- Újabb Volán-sztrájk jöhet 2 éve
- Érik az újabb Volán-sztrájk 2 éve
- Kétnapos sztrájkot hirdetett a Szolidaritás Autóbusz-Közlekedési Szakszervezet 2 éve
- Elindultak a bértárgyalások a MÁV-Volán-csoportnál 3 éve
- Változások a MÁV és a Volán vezetésében 3 éve

Milyen tanulságokat rejt a HR számára egy extrém csapatépítő?