Így csökkentené a nemek közti bérkülönbséget az Európai Unió
Egy irányelvjavaslat a bérek átláthatóságának növelésével küzdene a nemek közti munkahelyi diszkrimináció ellen.
Csehország felgyorsítaná a legfontosabb szociális és munkaügyi tárgyú uniós irányelvek elfogadását, beleértve a nemek közti bérkülönbségek csökkentéséről szóló jogszabályokat - írja a VG. Az uniós kimutatások szerint a férfiak átlagosan 14 százalékkal keresnek többet a nőknél az uniós tagállamokban, ami a nyugat-európai tagállamokban jóval gyakrabban vezet súlyos munkahelyi konfliktusokhoz.
Az egyenlő vagy egyenlő értékű munkáért járó azonos díjazás kikényszerítésének célja, hogy nemi alapon ne lehessen kevesebb fizetésért foglalkoztatni a nőket, mint a férfiakat.
Az uniós irányelvjavaslat úgy gátolná meg a nemek közti munkahelyi diszkriminációt, hogy növelné a bérek átláthatóságát. A javaslat értelmében a több mint 250 alkalmazottak foglalkoztató cégeknek évente egyszer jelentést kellene tenniük a nemek közötti bérkülönbségekről. Ha a nemek közti kereseti különbség eléri az 5 százalékot és a cég nem tudja ezt megindokolni, a vállalatoknak korrigálniuk lellene. Az irányelv lehetővé tenné, hogy a leendő dolgozó legkésőbb az állásinterjún tájékozódhasson a nők és a férfiak keresetéről.
A rendelet lehetőséget adna a munkavállalóknak vagy az őket képviselő szakszervezeteknek, hogy a munkáltatótól részletes bérkimutatást kérhessenek. Ilyenkor a munkáltatónak nemekre lebontva rendelkezésre kell bocsátania a különböző bérszinteket.foglalkoztatónak rendelkezésre kell bocsátania a különböző bérszinteket, nemekre lebontva.
A tervezet szerint a munkavállaló a nemi megkülönböztetés megalapozott feltételezése esetén is bírósághoz fordulhatna, és a munkáltatónak kellene igazolnia, hogy a bérek közti eltérés objektív, azaz például végzettséggel, munkatapasztalattal, életkorral, munkavégzéssel kapcsolatos okokra vezethető vissza. Ha a foglalkoztató ezt nem tudja bizonyítani, akkor a hátrányba került munkavállaló számára a bíróság kártérítési is megítélhet, miközben kötelezhetik a munkáltatót a diszkriminatív gyakorlat megszüntetésére. Az irányelv indkolása szerint a problémát csak az összes tagállam számára kötelező érvényű szabályokkal lehet orvosolni.
A nemek közti bérkülönbség nem fog eltűnni
A nemek közti fizetéskülönbség a legtöbb esetben nem a munkaadó diszkriminatív gyakorlata, hanem a a munkakörök sajátossága miatt alakul ki, léteznek ugyanis tipikus női és férfiszakmák: az egészségügyben és a szociális területeken jellemzően nők dolgoznak, míg a műszaki területen vagy a közlekedési ágazatokban a férfi dolgozók vannak többségben.
VG
fotó: unsplash
- 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.21Fókuszban a "Hard HR" A workshop során a NIVEUS | PAYROLL és a NIVEUS | LEGAL szakértői a munkavállalói életciklus mentén haladva tekintik át a legfontosabb foglalkoztatási helyzeteket, a belépéstől kezdve a foglalkoztatás különböző szakaszain át egészen a kilépésig. Minden egyes ponton kiemelik azokat a kritikus jogi, adózási és bérszámfejtési kérdéseket, amelyek közvetlenül hatnak a HR döntéseire.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Páyázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek
Százötven embert érinthet az intézkedés. Teljes cikk
Sokan félreértik az Otthon Start hitel egyik kulcsfontosságú feltételét, ami bizonytalanságot okozhat a leendő igénylők körében. Teljes cikk
Az szja-bevallási határidő 2025. május 20-a, de akinek visszajár adó, annak érdemes minél előbb elfogadni a tervezetét vagy kiegészítve beküldeni... Teljes cikk
- Politikai nyomás a munkahelyen? Ezért válik a kampány veszélyessé a vezetőnek 2 hete
- A teljesítményértékelések 98%-a kudarc? Amit a HR-esek sem mernek kimondani 2 hete
- A súlyosan korlátozott dolgozók foglalkozásai a korlátozottság területe szerint - grafikon 2 hete
- Munkahelyi egészségromlás - feleslegesen szenvednek a munkavállalók? 3 hete
- Már nem a márkanév dönt: így választ munkahelyet a Z generáció 3 hete
- Nem a fizetés számít: ez tartja a munkahelyen a Z generációt 3 hete
- Túl a sablonokon – Europass, az álláskeresők online partnere 3 hete
- Ezek a munkaadók nem jelentették be a dolgozóikat - Itt a NAV márciusi listája 4 hete
- Két cégnél is nagy növekedés, az Aldinál egy éve csökken a létszám 4 hete
- Hét pályakezdő fiatal nő munkaerőpiaci indulását segíti a Waberer’s 1 hónapja
- Mit kívánnának az apák a lányaik munkahelyének? – nőnapi párbeszédet indított a Dreher 1 hónapja

Milyen tanulságokat rejt a HR számára egy extrém csapatépítő?