Megszüntetnék a pedagógusok közalkalmazotti státusát

Magyarországon 1990-ben egy elvileg sem működőképes önkormányzati rendszert sikerült létrehozni, amely a közoktatás fenntartását, irányítását tekintve egyedülálló a világon - fejtette ki a FigyelőNet kérdésére Varga Júlia, közgazdász. Ahogy azt az Oktatási az Oktatás és Gyermekesély Kerekasztal (OKA) által kidolgozott Zöld könyvben le is írja, kétfajta közoktatás-fenntartási rendszer működik a világon.

Magyarországon sok kis helyi önkormányzat működik, ahogy például Franciaországban vagy Olaszországban. Ám az utóbbiakban a helyi fenntartókhoz nincsenek olyan feladatellátási kötelezettségek rendelve, mint nálunk, a közoktatást sem a helyi önkormányzatok irányításával, hanem központilag finanszírozzák. Ezekben az országokban az iskolákat, óvodákat a központi kormányzat tartja fenn. A másik típusú működőképes rendszer decentralizált, de ezekben elég nagyok, működőképesek az önkormányzati egységek, és ezekhez rendelték a közoktatási (és egyéb feladatok) ellátását. Nálunk egy hibrid rendszert sikerült a rendszerváltás során létrehozni, ami ezer sebből vérzik – állítja Varga.

Szegény településeken kevesebbet ér a diák

A magyar önkormányzati rendszer ugyanis rendkívül szétaprózott. Az önkormányzatok 75 százaléka kétezernél, 90 százaléka pedig ötezernél kisebb népességszámú településen működik. A közoktatási feladatok ellátása annak idején abból az elgondolásból került a helyi önkormányzatok felelősségi körébe, hogy így a felhasználókhoz legközelebb lévő közigazgatási szinthez tartozzon e nagyon fontos terület. A tény azonban az, hogy nem is esik egybe a helyi közoktatás tényleges felhasználói köre az önkormányzatok hatókörével. Az ötezer főnél kisebb falvakban - ahol jellemzően egy iskola van - a tanulók 20-25 százaléka például nem is a helyi iskolába jár, hanem általában a közeli városok intézményeibe.

Ráadásul egészen különböző jövedelemtermelő képességük van az önkormányzatoknak, s emiatt jelentős különbségek figyelhetők meg az egy tanulóra jutó oktatási ráfordításokban. A szegényebb falvakban - ahol minden vizsgálat szerint a települési szegregáció következtében a hátrányos helyzetű gyermekek koncentrálódnak - jóval kevesebb pénz jut egy tanulóra, mint a gazdagabb településeken. Ez nem magától értetődő összefüggés. Az úgynevezett jövedelem-semlegességet elérő önkormányzati támogatási rendszerek pontosan ezt tudják megszüntetni. Csakhogy a magyar szétaprózott önkormányzati rendszerben, és - a részben ebből is adódó - kormányzatok közötti jövedelem-különbségek mellett, ez csak az újraelosztás és a támogatások szintjének olyan emelése mellett volna lehetséges, aminek a költségvetési nyomása nem elviselhető.

Tankerületek alakulnának

A Zöld könyv ezért azt javasolja, Magyarországon is alakítsuk át a rendszert úgy, hogy hozzunk létre középtávon egy erős kistérségi önkormányzati szintet. Ezzel működőképes, és a jövedelem-különségek kiegyenlítésére alkalmasabb önkormányzati egységek alakulnának ki. A helyi önkormányzatok helyett e szinthez kellene hozzárendelni a közoktatási feladatellátást. Ezt úgy képzelik el a gyakorlatban, hogy e kistérségekhez kialakítanának oktatási tankerületeket, amelyeket széles hatáskörrel rendelkező, választott oktatási vezető irányítana.

A FigyelőNet felvetését, miszerint a szegényebb településekből álló kistérségek nem lesznek ilyen módon gazdagabbak, Varga Júlia nem vitatta. Hozzátette azonban, hogy egy ilyen intézményi és finanszírozási átalakítás megteremti annak a feltételeit, hogy jobban ki lehessen egyenlíteni a jövedelemtermelő képességében mutatkozó különbségeket.

Rendszeresen átvilágítanák az iskolákat

Emellett Varga Júlia azt is kiemelte, hogy az intézmény- és finanszírozási rendszer átalakítása szükséges, de nem elégséges feltétele annak, hogy csökkenjenek az iskolák közötti teljesítménykülönbségek. A brit Ofsted felügyeleti rendszer mintájára szerinte ki kell építeni nálunk is egy központi, átfogó felügyeleti rendszert, amely az elképzelések szerint - az Országgyűlés felügyelete alá kerülő, kiterjesztett hatókörű - Oktatási Hivatalra épülne.

E hivatal, egységes módszertant követve két-háromévente értékelné valamennyi iskola munkáját. Ebben ez iskola adottságainak (működési hely, társadalmi-kulturális háttér, az intézmény fő céljai, prioritásai) figyelembevételével a diákok által elért teljesítményszintet (az országos kompetenciamérések adatait is felhasználva), a tanítás minőségét (a tanítási módszereket és az értékelést, a szülőkkel és a helyi társadalommal kiépített kapcsolatot), és az iskola irányítását vizsgálnák.