Megjelent: 8 éve

Megvonják a támogatásaimat, ha dolgozom?

25 éves vagyok, velem született csontbetegséggel, tartós betegség miatt árvaellátásban részesülök, mivel édesapám elhunyt még gyerekkoromban. Emellett emelt összegű családi pótlékot is kapok. Ezek összesen 65.000 ft körüli összeget tesznek ki. A családi pótlékot 3 évente, a másikat 2 évente vizsgálják felül. Az lenne a kérdésem, hogy mit tehetnék? Ugyanis úgy tudom, hogy a jelenlegi támogatásaim mellett nem lehet dolgozni, különben megvonják. Igaz jelenleg nem is tudnék, mert itthon fekszem csípőgyulladással és csípőprotézis műtétre várok, ami májusban lesz. Előreláthatólag a műtét után talán már tudnék munkát vállalni és szeretnék is, mert igaz a 65.000 nem kevés támogatás, de sajnos nem elegendő, ráadásul minden felülvizsgálatnál félnem kell, hogy esetleg megvonják. Tehát az lenne a kérdésem, hogy jól tudom-e hogy ezek mellett nem lehet dolgozni? Illetve ha elindítanám a megváltozott munkaképesség megítélése folyamatot, tudnék-e amellett dolgozni, akár részidőben? Még nem dolgoztam sehol. Mi a folyamata ennek?Próbálom megtalálni mi lenne a legjobb megoldás számomra mind anyagilag, mind a fizikai állapotomat figyelembe véve.

images

mdr

Diákot rendelhet pár napra, hétre, de akár hónapokra is. Így annyi költsége merül fel, amennyit a feladat ellátása valóban megkíván.
DIÁKMUNKA - Mire jó? Megéri? Biztonságos? Kényelmes?


Dilemmák a diákmunkával kapcsolatban

Megerősítem az Ön által felvetetteket, azaz szüneteltetni kell a családi pótlék folyósítását, amennyiben a 18. életévet betöltött személynek (azaz Önnek is) rendszeres jövedelme van. Rendszeres jövedelemnek kell tekinteni a legalább három egymást követő hónapban keletkezett jövedelmet. A folyósítást tehát a negyedik hónaptól kezdődően kell szüneteltetni. A folyósító szervnek 15 napon belül, írásban be kell jelenteni a rendszeres jövedelmét.

A felülvizsgálati folyamatban az orvos szakértő a rendelkezésre álló leletek, a TAJ számon alapuló egészségügyi nyilvántartások, valamint az általa végzett vizsgálatra alapozva, jogszabályban rögzített szakmai táblázatok használatával szervrendszerenként megállapítja a betegségcsoportonkénti részkárosodási értékeket, majd meghatározza az össz-szervezeti egészségkárosodást és az egészségi állapot mértékét. A teljes minősítést egy minimum négytagú bizottság végzi, amely 2 orvos szakértőből, valamint 1 foglalkozási-rehabilitációs, illetve 1 szociális szakértőből áll. A feladatuk az egészségi állapot mellett a rehabilitálhatóság, a rehabilitációs szükséglet, a rehabilitáció lehetséges irányának véleményezése, valamint javaslattétel az ellátás típusára, amely lehet rokkantsági, illetve rehabilitációs. A véleményezés tehát nem csak orvosi alapon történik.

Ha a szakértői bizottság véleménye szerint az egészségi állapot 60 és 31 százalék közötti, és 3 éven belül az ügyfél foglalkoztathatóvá válhat, úgy a szakértői bizottság őt rehabilitálhatónak minősíti, így rehabilitációs ellátásra lehet jogosult (heti húsz órában dolgozhat).

Amennyiben a rehabilitáció a betegségek miatt kizárt, vagy meghaladná a 3 évet, az ügyfél rokkantsága állapítható meg, és rokkantsági ellátásra jogosult. A 30 százalék alatti megmaradt egészségi állapotú személyek kizárólag rokkantsági ellátást kaphatnak, tehát rehabilitációs ellátásra nem javasolhatók (teljes munkaidőben is vállalhat munkát).

Új kérelem esetén az ellátás kiszámítása a komplex minősítés során megállapított minősítési kategória szerint a havi átlagjövedelem jogszabályban meghatározott százalék mértéke alapján történik. (Amennyiben nem áll rendelkezésre figyelembe vehető átlagjövedelem, de a kérelmező jogosult az ellátásra, a számítás a 2012-ben érvényes minimálbér százalékos mértéke alapján történik).

A rehabilitációs pénzbeli ellátás havi összege annak a rehabilitációs ellátásban részesülő személynek,

- akinek foglalkoztathatósága rehabilitációval helyreállítható, és egészségi állapota 51-60% közötti (B1 kategória), a havi átlagjövedelem 35 százaléka, de legalább a 2012. évi minimálbér 30 százaléka (27.900,- Ft) és legfeljebb a 2012. évi minimálbér 40 százaléka (37.200,- Ft)

- aki tartós foglalkozási rehabilitációt igényel és egészségi állapota 31-50% közötti (C1 kategória), a havi átlagjövedelem 45 százaléka, de legalább a 2012. évi minimálbér 40 százaléka (37.200,- Ft) és legfeljebb a 2012. évi minimálbér 50 százaléka (46.500,- Ft).

A rokkantsági ellátás összege:

akinek az egészségi állapota 51-60% között van és a rehabilitálhatóság szociális szempontú vizsgálata alapján a rehabilitációja nem javasolt (tehát B2-es kategóriába tartozik), a havi átlagjövedelem 40 százaléka, de legalább a minimálbér 30 százaléka és legfeljebb a minimálbér 45 százaléka. Ugyancsak ilyen mértékű ellátás illeti meg azt a személyt, akinek a foglalkoztathatósága rehabilitációval helyreállítható, tehát B1-es kategóriába tartozna, de a kérelem benyújtásának, vagy a felülvizsgálat időpontjában az öregségi nyugdíjkorhatár betöltéséig hátralevő időtartam az 5 évet nem haladja meg.
akinek az egészségi állapota 31-50 százalék között van, de rehabilitációja nem javasolt (C2-es kategória), annak juttatása a havi átlagjövedelem 60 százaléka, de legalább a minimálbér 45 százaléka és legfeljebb a minimálbér 150 százaléka. Ugyancsak ilyen mértékű ellátás jár annak a C1-es kategóriába tartozó igénylőnek, akinél a kérelem benyújtásának, vagy a felülvizsgálat időpontjában az öregségi nyugdíjkorhatár betöltéséig hátralevő időtartam az 5 évet nem haladja meg.
akit a komplex felülvizsgálat alapján D kategóriába soroltak (tehát egészségi állapota 1-30 százalék között van és orvosszakmai szempontból önellátásra képes, de kizárólag folyamatos támogatással foglalkoztatható), a havi átlagjövedelem 65 százaléka, de legalább a minimálbér 50 százaléka és legfeljebb a minimálbér 150 százaléka jár rokkantsági ellátásként.
és végül, aki E kategóriába került (egészségi állapota 1-30 százalék között van és orvosszakmai szempontból önellátásra nem vagy csak segítséggel képes), a juttatása megegyezik a havi átlagjövedelem 70 százalékával, de legalább a minimálbér 55 százaléka és legfeljebb a minimálbér 150 százaléka.

Fontos azonban tudni hogy a megváltozott munkaképességű személyek ellátásaira nem csak az jogosult, akinek az egészségi állapota a rehabilitációs hatóság komplex minősítése alapján 60 százalékos vagy kisebb mértékű, hanem aki

a) a kérelem benyújtását megelőző

aa) 5 éven belül legalább 1095 napon át,

ab) 10 éven belül legalább 2555 napon át vagy

ac) 15 éven belül legalább 3650 napon át

a Tbj. 5. §-a szerinti biztosított volt;

b) keresőtevékenységet nem végez és

c) rendszeres pénzellátásban nem részesül.

Ez azt jelenti, hogy Ön jelenleg pályakezdőként nem lesz jogosult rehabilitációs/rokkantsági ellátásra, azonban ettől függetlenül a komplex minősítés folyamatában részt vehet, és a későbbiek folyamán kérelmezheti az ellátás megállapítását.

Aki válaszol:

Megváltozott munkaképességgel kapcsolatos szakértő - Kappel Katalin Megváltozott munkaképességgel kapcsolatos szakértő - Kappel Katalin

Kappel Katalin vagyok, munka- és szervezetpszichológus. Pszichológus diplomámat 2010-ben az ELTE munka-, döntés- és szervezetpszichológia szakirányán szereztem. Ezt követően a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Ergonómia és Pszichológia Tanszékén munka- és szervezet szakpszichológus képzést végeztem el.

Tisztelt Kérdezők!

Köszönjük, hogy megtisztelik portálunkat kérdéseikkel, viszont felhívjuk szíves figyelmüket, hogy mielőtt feltenné kérdését, nézze át eddig megjelent cikkeinket és a leggyakoribb kérdéseket a témával kapcsolatban, ehhez használják az oldalon található kereső funkciót, mert számos kérdést többször is megválaszoltunk. A jövőben szerkesztőségünk az azonos témában született kérdésekre a válaszadást szűri.

Kérdezze Ön is szakértőinket, írjon nekünk a [email protected] címre!

Kérjük tömören fogalmazza meg kérdését, (max. 500-600 karakterben), mert kapacitáshiány miatt hosszabb kérdésekre nem tudunk válaszolni. A tanácsadás általános jellegű, bért, szabadságot, nyugdíjat nem számítunk ki. Az információk tájékoztató jellegűek, nem minősülnek jogi tanácsnak.

Privát emailben nem áll módunkban tanácsot adni, válaszadásra csak cikk formájában kerülhet sor. A kérdezők személyes adatait, nevét, emailcímét nem jelentetjük meg, és a szerkesztés jogát fenntartjuk.

Szakértőink szabadidejükben válaszolnak a feltett kérdésekre, így a válaszadás időbe telhet. Kérjük türelmüket!

Cafeteriával, béren kívüli juttatásokkal kapcsolatban a szakértőnk Fata László.
Munkajogi kérdésekre Dr.Olajos-Kiss Rita és Dr. Andirkó Balázs István LL.M. ügyvéd válaszol.
Adózási, bérszámfejtési kérdésekben a PWC Magyarország ad választ.
A megváltozott munkaképességgel kapcsolatos kérdésekben Kappel Katalin munka-és szervezetpszichológus segít.
HR-esek szakmai kérdésekben Sipos Sándortól kapnak tanácsot.
Coachinggal kapcsolatos szakmai kérdésekben, motivációs, munkahelyi,karrierproblémákkal kapcsolatban Ábri Judit válaszol.
Elbocsátással, outplacementtel kapcsolatos kérdéseiket Hadas Hajdu Helgának tehetik fel
Nyugdíjjal kapcsolatos kérdéseiket Cserép Zoltán öngondoskodási szakértő válaszolja meg.
Társadalombiztosítással kapcsolatos kérdéseiket Mányi Julianna válaszolja meg.
Employer brandinggel kapcsolatban Kádár Balázstól kérdezhet.
Diákmunka kérdésekre Szerepi Bálint válaszol.
HR Szoftverekkel, felhővel kapcsolatban Beck Zsolt ad választ.

  • 2024.04.04Six Sigma Black Belt képzés 9 napos gyakorlatorientált, intenzív képzési program, amely készségszintre fejleszti a résztvevőket a 6 Sigma ismeretek elsajátításában, alapoktól a Green Belt ismereteken át magas szintű hatékonyságjavító projektek megvalósításáig. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.04Az Év Irodája Konferencia & Díjátadó Kíváncsi vagy, hogy kié lesz Az Év Irodája díj, érdekelnek a legmodernebb irodai megoldások, valamint a magyar és nemzetközi piacot meghatározó szakemberek tapasztalatai? Akkor ott a helyed! KIKET FOGUNK DÍJAZNI?info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.23Humán controlling mutatószámok a gyakorlatban A képzés célja: A HR munka modern személetének és mérésének, számításának gyakorlati ismerete. A humán controlling egyes eszközeit konkrét példákon mutatjuk be, a résztvevőkkel közösen értékeljük azok alkalmazását.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Hogyan dolgozhatok megváltozott munkaképességűként, hogy ne veszítsem el az ellátásomat?

D besorolású rehabilitációs ellátott vagyok. Dolgozhatok e biztonsági őrként vagy portásként, hogy ne veszítsem el a járandóságomat? Teljes cikk

Jár-e pótszabadság a rendes nyugdíjasként dolgozóknak, ha egészségi állapotuk miatt korábban megkapták?

Rendes nyugdíjasként dolgozom, előtte komplex minősítéssel megilletett egészségem kapcsán 5 nap pótszabadság.Jelenleg egészségi állapotom nem... Teljes cikk

Rokkant ellátottként automatikusan kiküldik a kedvezményes utazási utalványt?

Rokkantsági ellátásban C 2 kategóriában vagyok és érdeklődőm, hogy a Nyugdíjfolyósító automatikusan kiküldi a kedvezményes utazási utalványt... Teljes cikk