Mikor kezdődik a munkaidő?
Évi egy héttel több szabadidőt harcolt ki magának az a német rendőr, aki a minap pert nyert munkaadója ellen Münsterben. A belső szabályozásban a rendőri egyenruha fel- és levétele nem volt a munkaidő része - csak a fegyver és a bilincs felvétele. Így a rendőrnek az átöltözést a hivatalos munkaidő előtt és után kellett elvégeznie. Ezért perelte be munkaadóját és a bíróság neki adott igazat.
A münsteri bíróság úgy ítélkezett a munka előtti és utáni átöltözés is a munkaidő része. Mivel ez a művelet a rendőrnek napi 15 percébe telik, így eddig összesen egy hétnyi többletmunkát végzett. A munkaadó azzal érvelt, hogy a rendőr otthon is fel tudja venni az egyenruhát. A bíróság szerint azonban az otthoni öltözködés csak lehetőség, nem kötelesség, így nem írható elő. Az ítélet egyelőre nem jogerős. Németországban a rendvédelmi szerveknél gyakori probléma, munkaidő-e az uniformis fel- és levételének megítélése. Többen fordultak már bírósághoz, az ítéletek eltérőek voltak.
A munkaidő a munkahelyre érkezéssel kezdődik
Magyarországon sem állná meg a helyét a munkaadó érvelése - reagált az esetre Dr. Sipos Márta munkajogász. A Munka törvénykönyve úgy definiálja 117. paragrafusában a munkaidőt, hogy "a munkavégzésre előírt idő kezdetétől annak befejezéséig tartó időtartam, amibe be kell számítani a munkavégzéshez kapcsolódó előkészítő és befejező tevékenység időtartamát." (A fegyveres szervek hivatásos állományú tagjainak szolgálati viszonyáról szóló törvény nem definiálja a munkaidő kezdetét.)
A munkavállalók számára ez praktikusan azt jelenti, hogy a munkaidő a munkahelyre - az irodába, a gyárba - érkezéskor kezdődik. A munkaruha felvétele, a számítógép bekapcsolása már a munkaidő része. Tehát a vezető nem követelheti, hogy a 9 órai munkakezdéskor a beosztott már a számítógépen dolgozzon illetve a gyártószalag mellett álljon. "Persze más kérdés, ki meri ezt a munkaadó előtt követelni" - jegyzi meg Dr. Sipos Márta.
- 2026.01.09Foglalkoztatás és jóllét: az értékes munkaerő megszerzése és megtartása a folyamatosan változó munkaerőpiaci környezetben Foglalkoztatás és jóllét: az értékes munkaerő megszerzése és megtartása a folyamatosan változó munkaerőpiaci környezetben. A konferencia ingyenes, de regisztrációhoz kötött. A program és a regisztráció a jegyek menüpont alatt.
Részletek
Jegyek
- 2026.01.28Vezetés- és szervezetfejlesztés szakmai konferencia Bokor Attila Aranykalitkában című kutatásának harmadik fejezetéhez érkeztünk, amely ötven vezetői életúton keresztül három évtized szervezeti és vezetői tapasztalatát mutatja be. Az OD Partner is mérföldkőhöz érkezett: 30 évesek lettünk. Kinyitjuk szakmai műhelyünket és megosztjuk, hogyan gondolkodunk vezetésről, szervezetről, és aktuálisan milyen témákban mélyedünk el.
Részletek
Jegyek
- 2026.01.29Bértranszparencia irányelv és diszkrimináció-tilalom Szakmai képzés a bértranszparenciáról és a diszkriminációról HR szakembereknek és vezetőknek. Készüljön fel munkajogászainkkal az EU új bérátláthatósági szabályaira!
Részletek
Jegyek
- 2026.01.31Vállalati szimuláció Valós piaci helyzetben egy-egy döntés meghozatalakor helyt kell állnia mind vezetői, mind kontrolleri képességeinknek. Mennyivel egyszerűbb lenne, hogyha mi is úgy gyakorolhatnánk, mint egy pilóta, aki éles felszállás előtt, a szimulátorban tanulja meg a vezetést, míg kellő rutinra tesz szert. Ez megvalósítható ma már az üzleti életben is.
Részletek
Jegyek
Mrsán Zoltán egy évvel ezelőtt költözött ki Dániába. Multimédia szakon tanul Kolpingban és részmunkaidőben dolgozik. Hogyan jutott ki? Mennyi... Teljes cikk
Dánia május elsejétől megnyitja álláspiacát a 2004-ben csatlakozott uniós tagországok - köztük Magyarország - munkavállalói előtt. Ez azt... Teljes cikk
Pályakezdők körében nagyobb, ám még több éves munkatapasztalattal rendelkező körében is megfigyelhető bizonytalanság, mit tehet meg a főnök a... Teljes cikk
- Használd az AI-t! – mondják a cégek, csak képzést meg előfizetést nem adnak hozzá 2 hónapja
- "Elárultak minket a gépek" – íme 40 szakma, amit az AI a kihalás szélére sodor 2 hónapja
- Jön az emberi munkakvóta: törvény írhatja elő, mennyi embernek kell maradnia a robotok között 2 hónapja
- Íme 4 lépés, amivel bármilyen munkahelyi vita elsimítható 2 hónapja
- Generációs különbségek 3 hónapja
- Grafológia: Áltudomány vagy hasznos eszköz? 4 hónapja
- Háromból egy amerikai munkavállaló szerint az elnökválasztás hatással lesz a karrierjére 1 éve
- Érvek és ellenérvek - kell-e kezelni és hogyan a munkahelyi politizálást? 1 éve
- Minden ötödik brit vitatkozott már kollégáival a politikáról az irodában 1 éve
- Megtiltható a politizálás a munkahelyen? 4 éve
- Románc az irodában - filmek, amelyeket nem érdemes kihagyni 4 éve

Egy CEO naplója - a világ egyik legnépszerűbb podcastja